I. Fertőrákos ősi múltja

Bán János: Fertőrákos politikai, gazdasági, egyházi és kulturális története.

-Fertőrákos; Fertőrákos Község Önkormányzata – Fertőrákosi Német Kisebbségi Önkormányzat., (2000). –160 p.

Szerkesztette: Wild Róbert
A kötet megjelenését támogatta:
Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága
Fertőrákosi Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület
Bán János kéziratát sajtó alá rendzte: Dominkovits Péter
Bán János kéziratát szakmailag átnézte: Kiss Mária

 

 

Fertőrákos ősi múltja

Ha földrajzi adatokkal megállapítjuk, hogy Fertőrákos község az északi féltekén, az északi szélesség 47. foka 42. perce, a keleti hosszúság 16. foka és 48. perce alatt fekszik, ezzel semmit sem mondtunk az érdeklődő közönségnek, amely nem nagyon otthonos az ilyen mérésekben. Sokkal közelebb férőzünk mindenkihez, ha úgy állapítjuk meg a község helyét, hogy az Magyarországnak azon nyugati, kutyafej alakú csücskében fekszik, amelyet a velencei egyezmény alapján az 1920. december 14-én tartott népszavazás teremtett, ott is a Fertő nyugati partján, Sopron városától kb. 7 km-nyi távolságra.
A községet félkörben mindenütt erdős vagy sziklás domb zárja el a szomszédos helységektől, előtte pedig a Fertő nádasa és vize szab határt terjeszkedésének. Ebben a zárt félkörben foglal helyet a község, egy 25-30 m-re kiemelkedő észak-dél irányú domb hosszában.
Fertőrákos hazai tájak iránt érdeklődő magyar közönség előtt négy dologról nevezetes: Mitrász-barlangjáról, a püspöki kastélyáról, a mészkőbányájáról és a falu közepén álló pellengéroszlopáról.
Ezek között a Mitrász-barlang eredete a legrégibb ismert időkbe vezet bennünket.
A Fertő tavát, az állítólagos Lacus Peisot említi ugyan több ókori történetíró vagy útleíró és bizonyára alig volt partjainak egyetlen részlete, ahonnan végig nem tekintették volna a vándorló népek és a vonuló hadak a mocsaras és nádas partokkal körülvett nagy kiterjedésű tavat, de a mai Rákos község határában – eltekintve néhány római emlékkőtől, amiket a vonuló katonák fogadalmi ajándékként, vagy útközben elhalt bajtársaik emlékére állítottak – az emberi civilizáció legrégibb emlékét a fent nevezett barlangban találjuk, amely a falutól északra, a Fertő partján, a mai határ közvetlen közelében fekszik. A barlangot 1866-ban egy Malleschitz György nevű kőfaragó fedezte fel. Idősebb Stornó Ferenc soproni építésszel a rárakódott földtől, elvadult bozóttól megtisztították, amikor is feltárult egy üreg, amelynek hátsó falát egy harmadfél méter magas faragott relief kő borította, amely Mitrász istenség bikaölő alakját örökítette meg. Jobbról-balról egy-egy genius vette körül; az egyik felfelé, a másik lefelé tartott fáklyával. A dombormű alsó szélén levő feljegyzésből csak három szó volt olvasható: “fecit impendo suo”, amiből az következik, hogy azt egy ember emelte saját költségén. Volt a barlangban még két fogadalmi kő rövidített felírásokkal, amelyeket Mommsen, Paur és Stornó úgy fejtettek meg, hogy az elsőt Septimus Justinianus, a XIII. Gemina Antoniana légió fegyvertárosa, a másodikat pedig egy Julius Saturninus nevű római tiszt állította a Napisten tiszteletére. Az urnákban talált érmek alapján a szentély keletkezését a III. század első felére tették. Massalszky herceg egy, a Soproni Szemlében megjelent tanulmányában a barlangot egy 254-378 között használatban levő szentélynek mondja, amelyben hitehagyó Julián császár is mutatott be emberáldozatot, amikor dunai hajóútját Carnuntumban 4 napra megszakítva kíséretével együtt felkereste a szentélyt, hogy trónja elfoglalása előtt az istenséget kiengesztelje. Mitrász-barlangot sem Carnuntumban, sem Scarbantiában nem talált, mert a Napisten tisztelete eltért a római hivatalos vallástól. Csak szétszórva alakultak ilyen szentélyek, a mi vidékünkön a rákosi mellett Szárazvámon. Mivel a rákosi szentély közelében téglából készült hamutartókat és mindegyikben pénzdarabokat is találtak, bizonyosra vehető, hogy a szentélynek kezelői, őrzői voltak, tehát valamiféle település is fejlődhetett mellette. Ezt a szentélyt a Gratianus császár által kibocsátott birodalmi rendelet szerint (378) le kellett volna rombolni, de mivel a forgalomtól távoleső eldugott hely volt, fenn maradt és mivel felügyelői elhagyták, idővel eltemetődött és csak 1500 év múlva került szerencsés véletlen következtében napvilágra. Évtizedekkel ezelőtt még sokan tekintették meg a régmúlt e kultuszhelyét – ma azonban –, mivel pont a határon fekszik, a nagyközönség elől el van zárva.
Teljes homály fedi valamiféle környékbeli település létesülésének kérdését a hun, avar és Karoling időkből, meg a magyarok portyázásának korából is. A Fertő vizének időszaki ingadozása, sőt olykor egész kiszáradása hozott létre oly népmondát, amely szerint a Karoling időkben a visszahúzódott Fertő ágyában több virágzó község is létesült volna, de semmiféle lelet ezek létét nem igazolta. Egy régi határjárás egy Macska vagy Madaskád nevű határkőről beszél. Ott sejtik egy Macskafalu keletkezését, melyről Macskakő várának tárgyalásakor lesz még szó. Ezen és az említett Mitrász-barlangon kívül Fertőrákos területén más település nyomára nem akadtak.