III. Fertőrákos község

A politikai község keletkezése és története

A politikai község keletkezése és története
Rákos mezőváros története 1582-től 1848-ig
A mezőváros kormányzása és belső ügyei
Különleges intézmények a község szervezetében
(A községi kocsma és mészárszék; Malmok; A kőfejtő)
Adatok Rákos lakosságáról
Rákos község 1848 után

A politikai község keletkezése és története

A politikai községek hazánkban a főnemesség birtokain akkor keletkeztek, amikor a jobbágyok szaporodásával azok összessége bizonyos közigazgatási jogokkal felruházva az uradalomtól ugyan függő, de önálló életet folytathatott. Ennek ideje már az Árpád-házbeli királyaink alatt következett el, de akkor a várak és falvak mellett legtöbb az uradalmi birtok, amit possessionak neveztek. A tatárjárás ember és település pusztító vésze még IV. Béla király uralmának második felében is nehézzé tette a nagyobb telepek kialakulását. Viszont az utolsó Árpádok, méginkább az Anjou királyok alatt a népesség szaporodása és a nyugatról beáramló hatások elemi erővel kívánták a társadalmi fejlődés új alakulatát, a politikai községet. A tatárjárás után fejlődik ki és erősödik nálunk a nyugati hűbérrendszer, és pedig nemcsak a király és a nemesség között, hanem a nemesség és a munkát, megélhetést kereső szabad nép között is. Az utóbbiakkal akkor kezdtek a nagybirtokosok szerződni olyformán, hogy a jobbágynak házat, földet jelöltek ki, egy-két évig adómentességet és egyéb kedvezményt adtak neki, és cserébe kívánták az úr házának és földjeinek megmunkálását, valamint termények kilencedét. A jobbágyság ilyen formán maradt fenn 1848-ig.
A nagybirtokos vagy megbízottja terhesnek érezte a sok jobbágy minden aprólékos ügyeivel való foglalkozást, tehát iparkodott lazítani, sőt egészen a jobbágyközösségen keresztül gyakorolni a földesúrtól való függőséget. A földesúr házának, birtokának megállapított szolgáltatásának elosztását a jobbágyközösség hatáskörébe utalták, de oda utalták az egymás közötti viszonyok szabályozását, a rendfenntartást, a rendbontók büntetését, az árvákról, öregekről való gondoskodást, a tűzrendészetet, stb. Ezek elvégzésére bírót választottak közülük és mellé két esküdt személyében segítőtársakat adtak. Az így keletkezett közösség feletti felügyelet, a falu erejét meghaladó segítség nyújtása, a súlyosabb kihágások feletti ítélkezés a földesúr kezében összpontosult. Az uraság lett tehát a falu védője, kegyura és feljebbviteli bírája, úriszéke lett, de hagyta hogy a jobbágyság saját belső ügyeit maga intézze.
Ilyen módon jutott önállósághoz a rákosi possessio jobbágynépe is. Hogy ez mikor következett be, arról adat nincs. Láttuk, hogy az 1311. évi Rákosról szóló soproni oklevél még csak kis telepet sejtet, de amikor Nagy Lajos király idejében hallunk a telepet magában foglaló vár kiépüléséről, érezzük, hogy a még meglévő várfalmaradék által befoglalt terület sokkal nagyobb, mint amennyire egy csekély számú uradalmi népségnek szüksége volt. Ekkor tehát már annyi ház, annyi nép lehetett itt, ami a községgé alakulást bizonyossággal feltételezi. Egy 1434-ből származó soproni végrendelet a falu régebb idő óta álló templomáról szól. Ahol pedig az uraság segítségével a lakosság által emelt templom van, ott előbb községnek is kellett lennie.
Ez a falu a domb alsó nyúlványán fekvő uradalmi kastély és cselédségi épületei felett, a dombtető hajlatán épült ki. Ott jelölte ki az uradalom a dombhajlathoz igazodó sorban a sessios házak helyét, ott épültek fel jobbról-balról a jobbágyság lakóhelyei. A templom ősi idők óta kijelölt helyéből esetleg arra is következtethetünk, hogy amikor a plébánia megalakult, még csak a templomot körülvevő temetőig nyúlt a kiépített házsor, mert hiszen azon a vidéken szokásban volt, hogy a legmagasabb helyre és a telep szélére tegyék a templomot és a temetőt, amint ezt Sopron legrégibb temploma, továbbá Balf, vagy a burgenlandi Nádasd, Fehéregyháza, Nagymarton és sok más község templomai is mutatják.
A jobbágyok szaporodásával együtt járt azután az új helyek kijelölése. Ez a templomon felüli út mentén történt. A régi lakók ajkán él egy hagyomány, amely szerint a templom alatti úton, a kastéllyal szemben és az alatt zsellérházak, feljebb jobbágyházak helyezkedtek el. Viszont a templom felett előbb a jobbágyházak feküdtek, egészen a mostani péküzemig, utána pedig a várfalig ismét zsellérházak következtek.
Itt mindjárt rámutathatunk arra, hogy lakás tekintetében a rákosi jobbágyok nem éltek olyan alacsony sorban, mint más magyar vidékek, különösen az Alföld jobbágyai. Itt lépten-nyomon mindenütt volt kő, fa és nád. A régi lerombolt házak fala mindenütt kőből készült, ha nem is faragott, csupán apróbb-nagyobb, szabálytalan formájú kövekből sárral tapasztott falak alkották a lakószobát, konyhát, sőt az istállót is. Ezekre az erdőkből gerendát adott a földesúr födémnek, míg a tetőzet anyagát a Fertő bőséges nádja szolgáltatta. Minden házhoz hosszú udvar és kert csatlakozott, amely ott volt nagyobb, ahol a dombhát kiszélesedett.
Hogy milyen volt a családi élet, azután a gazdálkodás formája – amely utóbbit minden nemzedék a következőre származtatta át – és hogy milyen volt a község társadalmi képe, arról középkori feljegyzés nem tájékoztat. Minden okunk megvan azonban arra, hogy a XIV-XV. század jobbágyságának életét az akkori viszonyokhoz szabva elviselhetőnek, sőt jónak mondhassuk. Akkor még a földesúr és szervitorai, familiáris egyeterésben éltek jobbágyaikkal és saját jól felfogott érdekükben védelmet nyújtottak nekik.
Hogy a püspöki földesúr mennyire szívén viselte a jobbágyainak sorsát, erre példa Kálmán püspöknek a rákosi várnagyához és annak utódaihoz intézett, 1345-ben Sopronban kelt oklevele, amelyben szigorúan meghagyta nekik, hogy a határban lévő szőllők után a hegyvámot magasabban ne szedjék, mint az a soproni szőlők után szokásos, és egyébként is az előírtnál nagyobb terhekkel ne merjék őket sújtani.
Természetesen voltak a község jobbágyainak nehéz napjai is, különösen akkor, amikor Katzenstein várát kellett robotban építeniük, vagy amikor az ottani várnagy, Weitraher a jobbágyokat mértéken felül sarcolta, és akár sok, akár kevés bor termett, minden egész szőllő után hallatlanul magas vámot, 4 arany forintot szedett. Mikor azonban a püspökség ismét visszakapta Rákost, az állapotok megint normálisakká váltak.
A mohácsi vész századában Gregoriancz püspök panaszos leveleiből értesülünk azokról a kellemetlenségekről, amelyeket a Sopron és Rákos közötti vitás területek miatt, az erdőkiélés alkalmával a rákosi jobbágyoknak kellett elszenvedniük, amikor a soproni munkások a rákosiakkal összeverekedtek, sőt egy rákosi jobbágyot meg is öltek. Ekkor a püspök erélyesen védelmébe vette jobbágyait.
E felsorolások és adatok természetesen csak elszórt felvillanások, amelyek hosszú évszázadok alatt olykor bepillantást engednek az események menetébe, de távolról sem adnak teljes képet.
Sokkal tisztább képet nyerhetünk a község életéről és a jobbágység helyzetéről a XVI. század végétől kezdve. Draskovich György bíboros, kalocsai érsek és a győri püspökség adminisztrátora 1587-ben kelt két okmánya egyszerre világosságot vet a település helyi viszonyaira és a jobbágyság életére. Itt kezdődik tehát Rákosnak az a története, amelyet írásos bizonyítékok világítanak meg.