VII. Befejezés

Befejezés

Az I. világháborúnak sok véres áldozata volt a községből. Emléküket a község népe a falu közepén állított szoborcsoportozattal örökítette meg. A háború áldozata lett azonban az Osztrák-Magyar Monarchia is. Az idegen nemzetiségűeket mind bekebelezték a szomszédos rokon országok, a monarchia két vezető országa közé pedig bedobták a béke diktálói a nyugat-magyarországi németség Eris almáját. Az utólagos velencei egyezmény 1920-ban népszavazást rendelt el Sopron városára és környékére. Ebben a népszavazásban kinyilvánították a Sopron körüli német falvak az ő valódi érzelmeiket. Ágfalva, Bánfalva és Harka több mint 80 %-a Ausztriára szavazott, Fertőrákos és Balf 40 %-ban, Fertőboz pedig 78 %-ban tet hitet Magyarország mellett. Fertőrákoson az 1335 szavazó közül 523 Magyarország mellett szavazott, 812 pedig Ausztriához kívánt csatlakozni. Akikben eddig sohasem merült fel a gondolat, hogy máshová is tartozhatnának mint sok évszázados hazájukhoz, azoknak túlnyomó része most, a nemzeti államok alakulása idején veszedelmesnek látta elszakadni nyelvtestvéreik területétől.
De mivel ez nyilvánvaló megtagadása volt az őket hosszú időn át tápláló és dédelgető hazának, a fiait egyformán szerető édesanyának, az erkölcsi rend törvénye szerint el kellett érte következni a bűnhődésnek. Elérkezett pedig a második világháború után, amikor 1946 április havában az újonnan berendezkedő kormányzat földjük, házuk és legtöbb jószáguk itt tartásával kitelepítette őket Németországba.
Sajnos, ezt a nem teljesen igazságtalan lépést a hatóságok, az izgatók olyan meggondolatlanságával, sokszor gyűlölettel végezték, amihez nagy adag kapzsiság is járult, így a végrehajtásba sok ártatlan is bekerült. 39,5 % szavazott Magyarország mellett és a 3960 lakosból 3500-at telepítettek ki, tehát 10 %-ot hagytak csak meg, itt is inkább a szegényebbeket, mert a kitelepítés végrehajtóinak elsősorban a vagyonra fájt a foguk. Az erkölcsi rend szerint a kitelepítettekkel is történtek nagy igazságtalanságok, világos, hogy ez szerint csak kiegyenlítésnek számít, ha ők a kezdeti nyomor után olyan jó viszonyok közé kerültek, hogy többé nem is kívánkoznak vissza az ősi rögökre.
A kitelepítéssel az eddigi község majdnem kiürült, más vidékről más természetű, szokású, nyelvű, vallású családok kerültek ide, a faluvezetés és a gazdálkodás módja egészen más lett. A régi Rákos eltűnt, egy új Rákos kezdődött. Ennek története még a távol ködében rejlik.