A nagy szomszéd, Sopron

hars5_1

A rákosiak, hála félreeső helyzetüknek és erődítésüknek, a következő években más falvakhoz képest meglehetősen nyugodt körülmények között élhettek. Szabadon vihettek követ a bányából házaik építésére. Fa az erdőből került, nádfedél a tóról. Még nagy embert is láthattak. Dóczy Orbán püspök, aki 1481-től 1486-ig Mátyás pénzügyminisztere volt, a király osztrák háborúi idején sokat tartózkodott a településen.
A jobbágyok, akik látták, nyilván nem is figyeltek föl az országos eseményekre. Nekik az volt a fontos, mit parancsol a mindenkori rákosi várnagy. Kik voltak ők? Egyelőre keveset tudunk nevükön nevezni. Peredi András 1368-ból, Bogáti Pál 1413-ból, Horváth Jankó 1430-ból, egy János nevű 1441-ből és Schildmann Vilmos 1465-ből bukkan fel egy-egy adat kapcsán.

I Draskovics György győri püspök (olajfestmény)

A feudális anarchia éveiben annyi a vagyont károsító, a közbiztonságot veszélyeztető, az emberek épsége, sőt élete elleni önkény, törvénytelenség, annyi energiát pocsékoltak el, hogy egymást forgassák ki jogos vagy jogtalan szerzeményeikből, hogy arra semmi figyelem sem fordíttatott, milyen sorscsapás közeledik dél felől. Pedig lehetett azt már tudni régtől fogva, hogy a lófarkas jelvények nem békét hirdetve inganak a végvárak előtt. És még akkor sem ébredtek föl a megmaradtak, amikor szinte lefejezték az országot a mohácsi csatatéren.
A mohácsi vész – 1526. augusztus 29. – után az ország két pártra szakadt. Zápolya János keleten királykodott, Ferdinánd nyugatról próbált minél több főurat maga mellé állítani. Viszálykodásuk közepette mintha ismét és teljesen elfeledkeztek volna arról, hogy most már az ország déli határain belül fegyveres készenlétben áll az Oszmán Birodalom. Végre Ferdinánd összeszedett akkora haderőt, hogy ki bírta űzni az országból – a riválisát, s 1527. november 3-án meg tudta koronáztatni magát Székesfehérvárott. A franciákkal szerződésben álló Zápolya hallgatott az onnan érkezett két kalandor tanácsadóra, s megegyezett a török szultánnal, hogy szégyenszemre alárendeli magát és országát hatalmának.
Szulejmán 1529-ben megindította hadait Ferdinánd ellen. A hajdani végvárak láncolata addigra török katonákkal volt megrakva, köztük olyan rác martalócokkal, akik zsold helyett a környék kirablására kaptak lehetőséget. Az isteni padisah a hitetlen Bécs ellen vonult. A Habsburg-király székhelyét azonban – szeptember 26. és október 14. között – hiába ostromolta. Tovább nem maradhatott, a tél elől hátra kellett húzódnia Isztambulba.
A mohácsi csatavesztéskor elesett győri püspök kíséretében oklevéllel igazoltan negyven rákosi volt, de egyetlenegy sem tért haza közülük. Különben a török – kivéve az 1529. évi pusztítást, amikor a közeli Kópháza teljesen elnéptelenedett, és néhány martalóccsapat garázdálkodását – nemigen ért el a faluig. Bőven kijutott azonban a jobbágyoknak a német katonaság, Sopron város kisebb-nagyobb urainak és a püspök helybéli várnagyainak hatalmaskodásaiból. A folytonos zaklatások, sarcolások egyik következménye bizonyára az, hogy az eredeti magyar lakosság erősen megfogyatkozott, s helyükbe egyre több német telepedett le.
Sopron nem vette le Rákosról a szemét. A Faut-krónikában olvasható, hogy a tanácsban civakodtak az urak, ki vásárolja meg magának. Ezt meghallva a rákosiak maguknak akarták megszerezni a települést s határát, hogy mint jobbágyok felszabadulhassanak, de a város ezt megelőzte. A krónika itt elkanyarodik a valóságtól, mikor azt írja, hogy a nemesember, akié lett volna Rákos, a város szándékát megtudva, örök időkre átadta volna birtokát a győri püspöknek, hiszen az már Szent István óta az övé volt.
A soproniak kihasználták azt, hogy Ferdinándnak szüksége volt arra, hogy mennél többen támogassák királyi hatalmának megszilárdításában. Még fejére sem tették a koronát, már hallgatott a város kérésére. Elismerte, hogy nem Zápolyának, hanem neki fogadtak hűséget, s jutalmul 1527. január 4-én – igaz, hogy csak ideiglenesen – Sopronnak adományozta a falut, ösz-szes jövedelmével egyetemben. 1528-ban a város egyik tanácsosát, Ofner Bertalant találjuk Kroisbach – Rákos – élén mint falusi grófot, vagyis ügyintézőt, amely tevékenységéért a falutól húzott jövedelmet.
Ferdinánd azért tehette ezt, mert az elesett püspöknek sem akkor, sem még kilenc évig nem találtak utódot. Sőt, tulajdonképpen 1554-ig nem volt ott olyan egyházi méltóság, aki ténylegesen rendelkezni tudott volna ennek az egyházmegyének a jövedelmeivel. Királyi kapitányok kezére jutottak a birtokok.
1533-ig Bakics Pál a tulajdonos. Püspöknek is mondják, pedig szerb ortodox vallású családos ember, aki, amikor névleg papnak adja át a méltóságot, a jövedelmeket továbbra is beszedi. Halála után pedig fia cselekszi ugyanezt. Ő legalább annyi engedményre hajlandó, hogy lányát katolikusnak nevelteti, a fiát viszont nem. A választott győri püspök, Újlaki Ferenc képtelen változtatni a helyzeten.
Ferdinánd a következő évben már továbbadta volna Rákost, a szombathelyi városfal építésének anyagi fedezetére. Ezt azonban valahogy sikerült Sopronnak megakadályoznia.
A katolikus egyház irányításának ebben az időszakban tapasztalható üresjáratai nem éppen győri sajátosságok. A mohácsi vész után alig maradt élő pásztor a nyáj fölött. S amikor végre akadt, a török elfoglalta a volt egyházmegyék tekintélyes részét. Ha pedig mégsem a török, s nem a hatalmaskodó földesurak egyike volt a bitorló, akkor a protestantizmus miatt fogyatkozott meg a katolikus hívek tábora, az egyházszervezet vagyonával együtt.
A háborús veszélyre való tekintettel magasabb helyen elrendelt mustrán – szemlén – Sopronban, 1532. június 26-án, összeírták Rákos hadra fogható férfiait és fegyvereiket a soproniakkal együtt. A 670 városi mellett 196 került a jobbágyfalvakból, beleszámítva a 28 rákosit is. A mustra szövege azonban csak a városiakat nevezi néven. Rákos – itt Kreusbach – katonáskodói szakállas puskával voltak ellátva, öt szolga közelebbről meg nem határozott jó fegyverrel rendelkezett.
1529 és 1530 fordulóján, rengeteg panasz közepette, ismét kéréssel állnak elő a város tanácsurai: Rákos falut, amely Sopron határai között fekszik, s valamikor a szombathelyi vár tartozéka volt, most már visszavonhatatlanul bekebelezhessék. Az írásnak csak a dátum nélküli fogalmazványa maradt ránk.
Ez a kérésük bizony nem talált meghallgatásra. Ferdinánd a falut 1533. július 14-én Fürst Móric kismartoni kapitánynak ajándékozta, s felszólította a város vezetőit, hogy ottani eddigi jobbágyaikat minden irántuk való kötelezettségük alól oldják fel.
Hogy mit szóltak mindehhez a rákosiak? A várossal a következő években nem voltak rossz viszonyban. Maradt néhány levél, amelyekből ezt kiolvashatjuk. Ezek az írások azért is nevezetesek, mert magyar nyelvűek. A mezőváros a német városnak magyarul írt. Csattanós példa: Devecseri Csóron János 1571-től 1584-ben bekövetkezett haláláig Sopron kapitánya volt. Számos – többnyire devecseri keltezésű – levele maradt meg, amelyekből kiderül, hogy jó kapcsolatokat ápolt a város javarészt német vezetőivel, annak ellenére, hogy egy szót sem tudott németül…
1567. november 2-án Rákosról Erdélyi János szombathelyi várgondnok azt kérte a soproni tanácstól, hogy engedje bevinni a püspök városi házába a faluban összegyűjtött bordézsmát. Ugyanis így egyezett meg az embereivel. Ne féljenek, nem tartja ott sokáig, mert kiszállítja eladásra a falvakba. Jó szándékát bizonyítandó írta ezt a „cédulát”.
1585-ben Körtvélyesi János szabad és nemes ember – 1619-ben már örököseit emlegetik egy püspöki összeírásban – rákosi tiszttartó fogott tollat, hogy hordók rendbehozására két hozzáértő embert kérjen a tanácsuraktól mint bizodalmas szomszédoktól. Aztán még mást is szeretne. Tudják jól, hogy építkezik, hiszen vett már a várostól egynéhány forint ára meszet és téglát, most gerendákat és szarufákat vásárolna. Várja a kedvező választ „kegyelmetek barátja és szomszédja”.
Két év múlva azonban arról kellett értesítenie a tanácsot, hogy kelénpataki jobbágyok véresre verték a mezőőrét, amikor el akarta hajtani a rákosi földről a tilosban legelő állataikat. Persze a hang továbbra is udvarias.
1588-ban Szombathelyről Heresinczi Jánostól érkezett levél. Ez bizony már alig-alig barátságos, mert szemére hányja a városnak, hogy meggyesi jobbágyai, amit az előző püspökök idején nem tettek, a mostani bosszúságára önkényesen „pásztort bocsátottak az erdőre”. Ha el nem távoznak, megkeresteti a pásztort, és „semmiképpen emberhalál nélkül meg nem leszen az dolog”. Még utóiratot is fűzött hozzá: „Sőt azt akarom, hogy ezután meggyesiek se barmokat, sem egyébféle apró marhájukat rákosi földre ne bocsássák […] és az erdőőrzőket is általánfogva megkerestetem és ha kezembe akad valamelyik, bizony mindegyik megemlékezik róla és másnak is tanácsot ad, hogy más ember erdeinek békét hagyjon.”
Egy 1593-ból származó levélből tudjuk, hogy azzal az erdővel még mindig nincs minden rendben. A város fogadott ügyvédje, Ebergényi Péter – mivel a püspök collateralisa ellen semmit sem tehetnek. Bükről azt javasolja, hogy „ti kegyelmetek is szedne egy collateralist contrarie [a püspök ellen], azt kellene bizonyítani, hogy az az erdő memoria hominum [emberemlékezet óta] Meggyeshez való volt és nem Rákoshoz.” Még jobb lenne, ha találnának valami régi collateralist – „bizonyságot” – vagy levelet arról, hogy az nem Rákoshoz, hanem Meggyeshez tartozik. A címzett az akkor éppen Sopronban tartózkodó Hernáth János.
1594. január 11-én Rákosról kéri Tompa László udvarnagy és Vinodoly Mihály rákosi tiszttartó a tanácsurakat, hogy adják nekik kölcsön egy vagy két napra a nyúlhálójukat, mert nagyságos uruknak vendégei lesznek és vadra nagy szükségük van. Természetesen sértetlenül adják majd vissza. Ha pedig a tanácsosoknak lenne valamilyen óhajuk „nagy örömest szolgálunk kegyelmeteknek, mint bizodalmas urainknak”.
Meg kell erősíteni a Rába vonalát a török ellen. Az idők egyre zordabbak. 1594. szeptember 29-én a törökök elfoglalták Győrt. Megyeri Imre alispán 1594. október 31-én írja Széplakról a soproniaknak, hogy az Újhídról hazatért ötven puskásukat fordítsák vissza, sőt adjanak hozzájuk még ötven fejszést, mert a folyó túlpartján öreg fákat kell kivágni. Megyeri a rákosiaknak ez ügyben külön is írt. Nyilván nekik is kellett küldeniük favágókat az erődítménybe szükséges gerendák kitermeléséhez.