Bő száz év szélárnyékban

hars8_1

Ami a jobbágyvilág megszűnését, majd a kiegyezést és a későbbi évtizedeket illeti, Fertőrákos továbbra is mezőgazdasági terület. A Helytartótanács rendeletéből 1865-ben – Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme címen – megjelent kimutatás alapján a Rákosra jellemző adatokat is összeállíthatjuk.
Rákos határának művelési ágak szerinti megoszlása 1865-ben:
Nagybirtok 1
Kisbirtokos 431
Szántó 1073
Rét 406
Legelő 446
Erdő 1201
Szőlő 197
Nádas 438
Hasznavehetlen 53
Összes katasztrális hold 3814

A lélekszám terén a fejlődés egyenes vonalú 1785-től 1941-ig. Aztán a kitelepítés miatt csökkenés következik, majd lassú emelkedés és mára ismét csökkenés.
A népesség alakulása 1785 és 1990 között:
év lélek
1785 995
1850 1418
1870 1864
1880 1980
1890 2491
1900 2799
1910 2980
1920 3025
1930 3371
1941 3745
1949 2053
1960 2339
1970 2485
1980 2150
1990 2082

Az előbbi adatsorhoz 1785 és 1930 között sem vallási, sem nemzetiségi statisztikát nem érdemes hozzáfűzni, mert szinte kizárólag német és katolikus volt a lakosság. 1930-ban is még csak 132 magyart és három horvátot vettek számba. A folytatásról lesz még szó.
Nagy változást jelentett Rákos közigazgatásában a kiegyezés után, 1871-ben kihirdetett törvény a községek önkormányzatáról. Elvette tőle mezővárosi rangját és a vele járó privilégiumokat, viszont kiterjesztette a bíró hatalmát és mellé állította a képzett jegyzőt 1874-től.

A falu önkéntes tűzoltói 1923-ban

Az eddigi „hivatalból” írástudó, a mesterjegyző – egyben kántortanító – ezzel megszabadult az adók kivetésétől és beszedésétől, a hivatalos kimutatások, levelezések, végrendeletek, szerződések, egyebek megszerkesztésétől.
A bírót és a jegyzőt segítették az esküdtek és a képviselő-testület, amelynek tagjai részben a virilisták – a legtöbb adót fizetők –, részben olyanok, akiket a falu választott.
Fontos személy volt még a kisbíró, a község szolgája. Dobszóval hívta föl magára a figyelmet, s bizonyos meghatározott helyeken felolvasta a közhírré teendőket, utasításokat. Fizetség ellenében magánszemélyek számára is hirdethetett, mint például a borsót, zöldbabot, uborkát felvásárló kereskedőkről azt, hogy hol, mikor és mennyiért veszik át a termést. (Olcsóbb megoldásnak bizonyult, ha egy-két fiú végigment a főutcán és kikiáltotta a rábízottakat.)
Az alábbi összeállítás 1881-beli. A „nem tud beszélni” valószínűleg a még beszélni nem tudó kisgyereket jelöli. Talány, hogy miért több a katolikus, mint az összes jelenlévő lakos.

A lakosság 1881-ben
A jelenlevő polgári népesség
Házainak száma 263
Száma összesen 1980
Anyanyelve szerint
Magyar 97
Német 1800
Horvát 4
Külföldi 5
Nem tud beszélni 74
Hitfelekezete szerint
Római katolikus 2070
Evangélikus 1
Izraelita 9
Olvas, ír 1097

A XIX. század vége felé került ide jegyzőként Thurner Tamás, Thurner Mihálynak, a híres soproni polgármesternek a testvére. 1930-ig – nyugdíjba vonulásáig – intézte az ügyeket. A legtöbbször a német származású nemes Reinprecht Mihály volt bíró. A XIX. század végén kezdte, de még az első világháború után is rá szavaztak a község választói. Családja nem volt itt őshonos, a Ruszton túli Okáról (Oggau, Burgenland) vándoroltak be.
A most már virágzó Rákos, egyesülve Megy-gyessel, 1902-ben nagyközséggé alakult. Pecsétjének körirata: „Rákos nagy-község Sopron vármegye”. Négy év múlva viszont: Sopron vármegye Fertőrákos község 1906. Mindkettő mezejében pajzs, felette növekvő alakban Szent Miklós, püspöksüveggel, pásztorbottal és könyvvel, a kerek talpú barokk pajzsban vízből cölöpösen kiemelkedő rák. Lényegében az, ami az 1640-ben készült pecséten látható. (A közölt felvétel egy 1777-ben kelt iraton lévő lenyomatot mutat be.)
A lakosság összetartására és segítőkézségére jellemző, hogy amikor a közeli Fertőbozon 1903. június 5-én a nagy szélben egy óra alatt 34 ház és harminc melléképület vált a tűz martalékává, köztük a templom és a nemrég épített cseréptetős iskola, Fertőrákos és a szomszédos községek szekérszámra vitték az élelmiszert a bajbajutott szegényeknek. A tüzet a fészerben játszó két gyerek okozta.
Odabent a Barlangszínházban lehet, hogy éppen a Trubadúr máglyájának vetített lángjai borzongatják a nézőt, de hála istennek az igazi tűz mostanság nem festi vörösre Fertőrákos egét. Nem úgy, mint régen.

Három korszak pecsétjei 1640, 1902 körül, 1906

Falvak egyik legnagyobb veszedelmének tartották a „vörös kakast”. Rákoson nehezítette az oltást, hogy a patak ellenére vízszűkében voltak. Szakadékban folyt a víz, onnan vödrökkel felhordani az égő nádtetőkhöz nem kecsegtetett valami nagy sikerrel.
A Fertő is, a partján lévő források is messze estek a házaktól. A faluban pedig sokáig nem akadt kút. Egyetlenegy – a kastélyban. Nagy tűzvészek pusztítottak 1573-ban, amikor Miksa király a tűzkárt szenvedett rákosiaknak hatévi adómentességet adott, aztán 1590-ben, 1606-ban, 1683-ban, 1728-ban, 1770 körül. Az 1796. évi végre arra indította Fengler József püspököt, hogy 1797-ben a falu használatára kutat repesztessen a sziklába.
Az úgynevezett Speier-féle kocsma – Fő utca 172. – udvarán lévő vízvételi hely történetére emléktábla hívta föl a figyelmet. A latin szöveg magyarul: „A gyakori tűzvészek által pusztított Rákos mezővárosának, amit századok hasztalan vártak, sziklák robbantásával, kitartó munkával saját költségén először nyitott Fengler József győri püspök 1797-ben.” Az erősen elhanyagolt ház helyreállítását tervezik.
Hiába fúrtak később több kutat is a községben, a mindent elhamvasztó tűz még sem kerülte el Rákost 1843. július 27-én. Több mint száz ház vált a lángok martalékává. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kár jó részét egy Bécsben kötött biztosítás révén megtérítették.
A soproni Rösch Frigyes a XIX. század második felében előbb csak Sopronban, majd a környéken, végül országosan megszervezte az önkéntes tűzoltó-egyesületeket. 1889-ben a kismartoni járás valamennyi községében megalakult az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A soproni járásban lévő Rákos csak 1892-ben követte a tőle északra lévő falvakat.
A tűzrendészeti szabályrendelet betartásával baj van. Láthatni köcsög méretű sajtárkákat a házak mellett az oltáshoz való víz számára, más helyen viszont káposztáshordókat alkalmaznak, „amelyeket ugyan el nem mozdít a helyéből senki egymaga”. A rendelet túlságosan óvatosan fogalmaz. Nem szabadna az előírásokban használni a tágan értelmezhető „lehetőleg” szót felszerelésre, felkészítésre.
Törvényi szigor kellene, hogy több gyakorlásra lehessen kényszeríteni a tagságot. 1904-ben fogalmaznak így. Évtizedekkel később sem változott sokat a helyzet. Az 1938. évi alispáni jelentésben olvasható, hogy Fertőbozon a tűzrendészeti felügyelő szokásos szemléjét nem lehetett megtartani, mert a tűzoltók túlnyomó többsége külföldön dolgozott. Máshol pedig a nyomócsövek beszerzése körül tapasztalhatók hiányosságok. Viszont a rákosiak mint „igen jól kiképzett egyesület” szerepelnek a jelentésekben.
Jó lett volna ennél maradni. Azonban a „kis” tűz után a nagy következett: az első világégés. Tanulságos, amit jelentésében ír a megye alispánja, Simonyi Hajas Antal: „Soha népszerűbb háborúnk nem volt. – Milyen különbség 1878 és 1914 között! Mikor 1878-ban Bosznia és Hercegovina megszállása miatt a részleges mozgósítás elrendeltetett, többek között a 76-os házi ezredünk is (ezek között magam is) mozgósítva lett. – Nem volt akkor vígság és nem volt ének! […] – Bezzeg másként volt most! […] Énekelve s zászlóval és virággal fellobogózva, feldíszítve, örömmel és jó kedvvel indultak fiaink a csatába…”
A részleges mozgósítást július 28-án hirdették ki, az általánost pedig augusztus 4-én. Az alispáni jelentésben a soproni járás főszolgabírája, Blaschek Vilmos beszámolójából kiderül, hogy a hirdetményeket azonnal kivitték a falvakba, s a különböző intézkedéseket dobszóval is a lakosság tudomására hozták. A híreket nagy nyugalommal fogadták, mert – állapítja meg Blaschek – olvassák az újságokat és tájékozottak a politikában.
Egy büki regruta írja haza, hogy nem lévén számukra hely a városban, Fertőrákoson húzták magukra a mundért. A behívóparancsnak mindenki eleget tett, karhatalmat egyetlen esetben sem kellett kirendelni. A lovak és szekerek rekvirálása is rendben megtörtént.
A község a háború folyamán rendkívüli eseménnyel nem hívta föl magára a figyelmet. Az innen besorozottak javarészt Sopronba, a cs. és kir. 76. sz. gyalogezredhez vonultak be, tehát osztoztak annak további sorsában. Az alakulatnak összesen 8625 halottjáról tudunk. 101 fertőrákosi hősi halott emlékét ápolják, erről később még lesz szó. 1918 őszén aztán a megbomlott erkölcsű, szétzilált gazdaságba visszatértek frontról, fogságból a szakadt ruhájú férfiak. Fegyelemről, nyugodt munkáról, közbiztonságról jó darabig szó sem lehetett.

Községpecsét 1906-ból

Az első világháborút a hátországban elsősorban a drágulás, az egyre növekvő gazdasági nehézségek jellemezték. Érzékletes sorokat olvashatunk erről az 1922–1924. évekről készült alispáni jelentésben. A nehézségekre már az is bizonyíték, hogy legutóbb az 1917. évről tettek közzé ilyen összeállítást. Rábapordányi Gévay-Wolff Lajos 1925-ben papírra vetett alispáni jelentésének bevezetőjéből idézek: „A vármegyének a háborúban hozott áldozatai, a közellátás kérdésének megoldása, a háború hirtelen befejeződése kapcsán bekövetkezett fölfordulás és ennek hatása a közigazgatásra, a zavargások, a katonaság fölbomlása, a karhatalom kérdése, a nemzetőrség megalakítása, a forradalmi kormány intézkedései, a nemzeti tanácsok megalakulása és működése, a nemzetiségi kérdés kifejlődése, a törvényhatósági bizottság működésének felfüggesztése, a szociálista párt mindinkább fokozódó befolyása a közigazgatás irányítására, a szociálista agitátorok működése, a kommunista uralom, a direktórium, intéző bizottság, különféle bizottságok és munkástanácsok megalakítása és működése, a vörös katonaság, az ellenforradalom és annak áldozatai, a kommün bukása és a Peidl-kormány, a karhatalom szervezése, a kormánybiztosságok és azok intézkedései, a békeszerződésnek vármegyénket illető rendelkezései, a nyugat-magyarországi kérdés, a vármegyei székház kiürítése, a felkelők, a velencei egyezmény és annak végrehajtása, a népszavazás és az elcsatolt területek átadása képezik az egyik időszakot, az átadás befejezésével és a központi hivatalok visszaköltözésével kezdődő konszolidáció és békés alkotó munka a másikat.”
Javasolja, hogy a felgyülemlett óriási adathalmaz feldolgozását bízzák valaki másra, mert a hivatali apparátusnak a mindennapi munkában erre nincs ideje, viszont érdemes és tanulságos lenne. Hiszen a háború alatt nem lehetett mindent megírni, például a veszteségekről, a közellátás tényleges helyzetéről, aztán „ma már” sok esemény más színben tűnik föl, mint akkoriban.