Beköltözők nemzedéke

hars11_1
A Páneurópai piknik – 1989. augusztus 19. – emlékhelye

Amikor a németek kitelepítése következtében üressé váltak a házak, megváltozott minden. Szinte újrakezdődött a falu története. Hogyan jutottak erre a vidékre a beköltözők? Az első hullám már az európai háború befejezésének napjaiban készülődött az új honfoglalásra.
1945. május 7-én a Sopron Vármegyei Földbirtokrendező Tanács a megye miniszteri biztosával közösen elvi határozatokat hozott. A második pontot idézem: „A megye nyugati részében nagy mennyiségű, körülbelül 5000 hold szántó és 500 hold szőlő maradt gazdátlanul a volksbundisták elmenekülése és a rendelet értelmében történt elkobzás miatt. Ezek a földek ma gazdátlanul állnak, és feltétlenül szükséges, hogy ezekbe a községekbe: Sopronba, Harkára, Ágfalvára, Bánfalvára stb. magyar falukból jöjjenek a földigénylők és vegyék birtokukba a gazdátlanul maradt földeket.” És aztán: „Ezért felszólítjuk a földigénylőket, hogy azok, akiknek falujukban kevés föld jutott, jelentkezzenek a községi földigénylő bizottságnál kitelepülésre és azonnal válasszanak maguk közül egy megbízottat, aki feljön Sopronba, és velünk a kitelepülés módját és feltételeit megbeszéli. S a juttatandó terület ezen a gazdaságilag nagyon jól művelhető és városhoz közel eső falvakban körülbelül nyolc kat[aszteri] hold lesz. Felhívjuk a földigénylők figyelmét az ügy sürgősségére, amely haladéktalanul sürgős intézkedést kíván. A telepítési megbízottak május hó 15-én jelenjenek meg Sopronban a vármegyei földbirtokrendező tanácsnál.”
Az Új Sopronban egy telepes írt Felfüggesztett autonómia vagy sváb uralom a telepes községekben címmel a kitelepítés lezajlása utáni őszön Fertőrákosról. Az akkor már kommunista lappal szemben a szociáldemokratáké, a Soproni Világosság közli a község elöljáróságának válaszát. Az éles és alaptalan vádakkal szemben higgadtan szögezik le, hogy 1946 februárjában, még a kitelepítés előtt, rendelettel a Sopron környéki sváb községekben az autonómiát felfüggesztették. A község akkori elöljárósága is beadta lemondását. Az új elöljáróság a nemzeti bizottság egyhangú előterjesztésére járási főjegyzői kinevezéssel márciusban megalakult. Természetes, hogy telepes nem szerepelhetett benne, hiszen csak áprilisban érkeztek meg az elsők – szögezik le.
Az új elöljáróság tagjai részben kivételezettek, részben mentesítettek.
A jegyző egy hónappal a végleges földosztás előtt elkészítette a kitelepítettek név- és ingatlanjegyzékét. Tehát nem gördítettek akadályt a telepesek elé. Az eredetileg visszamaradt és a mentesítőbizottság által szabályszerűen mentesített családok száma kerek százhúsz. Az elöljáróság csak két olyan családról tud, amely visszajött Németországból, de azok is szabályszerű mentesítéssel rendelkeztek. A választ azzal zárják, hogy a vádaskodó minden mondatát meg tudnák cáfolni, de nem teszik, mert együttműködésre törekszenek.
Az itthon maradt németek összeköltöztetéséről hoztak rendeletet 1948-ban. A soproni járási főjegyző 1948. december 1-jén jelentette a főispánnak, hogy a németek összeköltöztetése és életlehetőségeinek biztosítása nem okozott semmiféle rendzavarást.
Ha rendzavarást nem is, de elképzelhető, hogy milyen érzéseket keltett az intézkedés. Többeket, akiket nem telepítettek ki, más fedél alá kényszerítettek. Naponta kellett hogy lássák saját házukat mások birtokában. Aki pedig ősi ösztöntől hajtva rendet csinált új helyén maga körül, nemegyszer azon vette észre magát, hogy onnan is tovább költöztették. Idős emberek ma is úgy emlékeznek erre az időszakra, hogy akkor teljesen szétverték a falut.
A Soproni Világosság színes tudósítást közölt 1946. szeptember 23-án arról, hogy milyen élénk Rákoson a „szocdem” pártélet. A látogatóba jött mezőtúriak a 172. szám alatti Speier-vendéglő nagytermében találkoztak a helyiekkel, majd Keresztény János házánál kugliztak a bácsi által épített pályán. Erőltetett vidámság, látszatnyugalom.
Magyarokat Csehszlovákiából 1948 májusáig telepítettek át. A mi németjeinkre vonatkozó összes kitelepítési rendelet pedig 1950. március 20-tól vesztette hatályát.
Az ország belsejéből érkező telepesek második hullámáról ad hírt a Soproni Újság 1946. május 29-én, tehát a kitelepítés után. Bognár Dezső, a Soproni Földigénylő Bizottság elnöke nyilatkozik: négy nap alatt 147 telepest helyeztek el, a távolabbról jövőknek segítséget, kocsit adnak. Többen már dolgoznak is. Nem jut mindenkinek állat és felszerelés, ketten-hárman közösen használják majd. Szakértők jönnek, és elmagyarázzák, hogyan s mint kell földet művelni. Sokan vissza is szivárogtak oda, ahonnan jöttek. 1947. május 30-án a megye szociális ügyosztálya jelentette, hogy a földreform után az új gazdák legtöbbje „lábbeli-, ruha- és alsóneműhiánnyal küzd, és bár jól termő területen lakó földművesek ezek, mégis számtalanszor élelmiszergondjaik vannak”.
Ez az új honfoglalás. A jelentő reméli, hogy a hároméves terv végére az ötezer család fel tud kapaszkodni a megye többi földművescsaládjának szintjére. „Gondozásukra külön szociális titkár rendeltetett.” És akkor még ott a 2800 hadigondozott, s hiányzik 1500 dolgos férfi, akik hadifogságban vannak. Ha élnek még.
Rákosi Mátyás kommunista pártja számára a földreform a betelepítéssel együtt a szavazatgyűjtést szolgálta, s amint megszerezték a hatalom teljességét, következhetett a nagy könyvben megírt „kolhoz”. Fertőrákoson is alakult termelőszövetkezet. Hogy közben emberek és jól termő vidékek mentek tönkre? Nem számított.
A németek kitelepítése előtt három roma család lakott a községben, mind a három zenészfamília. Aztán, a bennszülött lakosság nagy részének távozása után jöttek be nagyobb számban. De akkor is csak 25-ről szól az állami statisztika. Bán János viszont másként tudja: „Sok cigány is telepedett le Rákoson, ezek előbb az erdőben, sátor alatt és a kőfejtőben laktak, csak 1946 után telepedtek üres házakba.” Majd még egyszer szóba hozza őket: „rendszerint a cigányok és az itt szolgáló vagy kóborló leányok gyermekei maradtak törvénytelenek”. Bán előbbi véleményét támasztja alá, hogy egy kőhidai fegyőr gyermeke felnőttkorában járt először a Fertőn, mert nem illett a falu feléjük eső, cigányok lakta részén átmenni.
A hatóságok egyelőre nem az életszínvonallal foglalkoznak. 1949-től határzár épül nyugaton, aknák lapulnak a határ mentén. Ezeket 1969-ben felszedik ugyan, de a „drótot” majd csak 1989-ben tekerik össze. Ország az országban. Népiesen határsáv, hivatalosan határövezet. Így kellett élni évtizedeken át. Aki belföldről Sopronba utazására engedélyt kapott, nem mehetett ki Fertőrákosra, még kevésbé a Fertőre. Nem sok történt akkor a faluban. Határőrlaktanya épült, 1971-ben vezetékes vizet kaptak, 1975-ben a történelmi magot védetté nyilvánították. A rendszerváltás viszont ébresztőt fújt az addig mesterségesen altatott energiák felszabadulásához.
Igaz, hogy Sopron hagyományos gyárai, amelyek azelőtt számos fertőrákosinak biztosítottak segédmunkát, ma – ha még megvannak – a fennmaradásért küzdenek. A város munkaerőpiaca egészen átalakult, a hangsúly a szolgáltató iparon van. A reklámújságok tele vannak ilyen álláshirdetéssel. Sok helyen feltétel a német nyelv tudása. Fertőrákosiak vallják, hogy bárki el tud helyezkedni, ha nem helyben, hát Sopronban vagy Ausztriában. Hivatalos vélemény szerint sem kérdés a munkanélküli-kérdés.
A falu – a Fertő körüli kerékpárút eddig megépült szakaszának sikerét tapasztalva – ma elsősorban az idegenforgalomban látja a fejlődés lehetőségét. Vasútja ma sincs, ipara korábban nem volt, most azonban mozdul valami ezen a téren. A nád aratása, feldolgozása és eladása viszont ma már gyökeresen más, mint régen. Súlypontja változatlanul a fertőszentmiklósi üzem. A szőlőtermesztés és a borászat azonban ismét feljövőben van. A közművesítés mára úgyszólván teljessé vált.
A Mörbischénél olcsóbb fürdési lehetőség, a barlangszínházi előadások, a jó pihenést, kikapcsolódást nyújtó panziók vonzzák a busszal Sopronon keresztül, kerékpárral vagy élelmes vállalkozó elektromos autóival a Mithras-szentély felől érkező külföldieket. Ott 1990. április 8-tól működik határátkelő. Jönnek Fertőd, illetve Pomogy-Pamhagen irányából is.
Gomba mód nőnek a házak, s egyre több a kiírás: „Zimmer frei”. Tanulják a németet a magyarok. A soproni Tourinform itt is szervezi a fizetővendéglátást, a falusi turizmust. Szövetkezéssel, minőségjelző táblákkal. Hozzá kapcsolódik a termelői borok kimérése. A Tourinform vezetője megalapította a Fertőrákos Baráti Kört. És már létezik másik hasonló: a Vendégvárók Egyesülete. Mint hírlik, Virágosmajorból egy soproni orvos üdülőparkot varázsol.
A kastély pincéjéből alagút vezet a patak alatt az erdőbe. Ma ugyan járhatatlan, de – mondják – lehetne abból vendégcsalogató létesítményt kialakítani. Templomi hangversenyek „első fecskéjének” tapsolhatott a közönség, a községben letelepedett orgonaépítő jóvoltából helyreállított orgonán adták a koncertet. További távlatok: több jogot szerezni a kőfejtő és a vízitelep területére, működtetésére.
A kitelepítettek németországi egyesülete számos rendezvény támogatója és megszervezője – búcsúk, váltakozva Steinheimben és Fertőrákoson, még a rendszerváltás előtt kezdve –, a megbékélés előmozdítója, könyv kiadója, anyagi segítség előteremtője. Elnöknőjét a jubileumi ünnepségek során Fertőrákos első díszpolgárává választották. Díszpolgár lett Rainer Krumbein, a németországi testvérközség, Großengotten nemrég elhunyt polgármestere. A címet megkapta – sajnos már 1973-ban bekövetkezett halála után – Fuchs János is.
Ezt a fejezetet nem lehetne fontosabb eseménnyel berekeszteni, mint azzal, ami közvetve Fertőrákost is világhírűvé tette. Közelében zajlott le 1989. augusztus 19-én a páneurópai piknik. Barátkozás a drót két oldalán, a magyar-osztrák határon, szalonnasütéssel. NDK-s csoport megjelenése, s a határőrök embersége avatta áttöréssé, soproni fotós és filmes anyaga világméretű eseménnyé, a német újraegyesítést bevezető történelmi ténnyé. Japán felajánlásra barlangszínházi koncerttel emlékeznek meg róla minden évben. A beszédeken kívül Beethoven Egmont-nyitánya és IX. szimfóniája a műsor.