Egyleti zászlók szárazon és vízen

hers16_1


A korábbi századokban csak két olyan félig-meddig világinak mondható szervezet működött a faluban, amely a hitélet elmélyítését tűzte ki céljául. Az egyik volt a Katekétikai Társulat, a másik a ferencesek Korda Társulata.

Vázlat a vitorlázás szélső határairól

A Katekétikai Társulatot Zichy püspök támogatásával a jezsuiták hozták létre úgy, hogy sorra járták a plébániákat, s mindenütt egy-egy hetes misz-sziót tartottak. Az így megtérített tömegeket aztán beléptették a testületbe. Rákoson Wütt Péter jezsuita járt 1758 tavaszán.
A Korda Társulat támogatója Keresztély Ágost bíboros-püspök volt. Rákoson a német tagozat munkálkodott. A tagok szőrből készült övet – latinul corda – viseltek, havonta gyűléseken és körmeneteken vettek részt, naponta öt miatyánkot kellett elmondaniuk. Élükön a soproni ferencesek ünnepi szónoka állt, aki minden év januárjában látogatott el Rákosra is, ahol tisztújítást tartott, és irányelveket adott a lelki életre. Két látogatás között a plébános irányította őket. A két szervezetnek külön zászlaja és külön főünnepe volt, amíg II. József fel nem oszlatta mindkettőt. Fiúk, lányok számára alakult a jezsuiták szervezésében a Keresztény Tanítás Testvérület. Mohl Adolf azt írja, hogy ez – nyilván a fiúknak – olyasféle volt, mint a levente. Kismartonban katonai gyakorlatokat tartottak.
A Mária-kongregációt a kedves nővérek vezették. Ha esküvőt tartottak, akkor a fiú részéről a legényegylet, a lány részéről a Mária-kongregáció vonult fel zászlóval. Ez utóbbi létezett legtovább. 1947-ben érte el a végzet, amikor az apácák rendjét feloszlatták.
A Fertő vízisportját mindig a vízszint ingadozásainak kellett alárendelni. Már Széchenyi István vitorlást hozott a tóra. Balf, Fertőboz, Illmitz jelzi a fürdőéletet, amíg apadni nem kezdett a tó.
A XIX. század következő nagy nekirugaszkodása Szilvásy Márton, a soproni ügyvéd és országgyűlési képviselő szervezőmunkáját dicséri. A Fertői Csónakázó Társaság szabályzata 1884-ben jelent meg. A kézzel írt kőnyomatos kiadvány aprólékos részletességgel tárgyalja a házirendet, a csónakházi lobogók használatát, a nem tisztességes egyének bevezetésének tilalmát. No és természetesen mindazt, ami a vitorlázással összefügg, egészen az egyenruháig vagy az általában használt szakkifejezésekig. Nem is igen volt baleset.

Mária-lányok 1947 körül

A legjobban felszerelt hajó Polában készült, Rudolfra keresztelték. Kilencszáz forintba került, alsó rudas nagyvitorlával, orr- és oldalvitorlával látták el. A társaság tulajdonát képezte. A Medeán kajüt is volt, benne asztal, függöny és a leltár szerint valamilyen kép. Az ötszáz forintot érő hajót Bécsben gyártották 1884-ben.
A megfelelő vízmélység, a Fiume hajóépítőivel és tengerészeivel kialakult kapcsolatok, az, hogy a Fertőt akkor még nem vágta ketté országhatár, alkalmassá tették a társaságot arra, hogy a monarchiabeli szabályok szerint rendezzen regattát, vagyis vitorlásversenyt. Az elsőt 1884. július 13-án bonyolították le osztrák és magyar versenyzők között. Az öt hajó közül a Rudolfot ítélték a legjobbnak a Rákos határában lévő Halászkunyhó előtti vízen, bójákkal kijelölt háromszögű pályán. A négy kilométeres távot kétszer kellett megtenniük. A nagyszámú közönség a Soproni Városszépítő Egyesület tóverandájáról izgulta végig a küzdelmet. A verseny után katonazenekar szórakoztatta a hajókázókat és evezősöket.
A tóverandának a terve, építése, sorsa megérdemel néhány sort. 1884-ben Printz Ferenc Sopron városi tanácsnok és Schey Károly városi mérnök kezdeményezték az építést. Kis kilátóval és éjjeli szállásra alkalmas szobákkal rendelkezett a fürdőház. Boór András ácsmester vállalkozott a cölöpökön álló faépítmény kivitelezésére. Az illetékes soproni törvényhatósági bizottság azonban drágállta a számlát, s mikor Boór a figyelmeztetésre túlságosan sokat engedett belőle, gyanút fogtak, hátha valami összejátszás van közte és a megrendelők között. Nem volt, de a mindig tisztakezű Printznek igen rosszul esett a gyanúsítgatás.
A tó megint nem bizonyult állhatatosnak. Vize fogyni kezdett, s rövidesen vissza kellett vonni a hajókat a Halászkunyhó fészereibe, ahol aztán a meddő várakozás éveiben kiszáradtak és széthullottak.
A tó egyre csak apadt. A megállíthatatlannak látszó folyamat elsorvasztotta az alighogy megindult fürdőéletet. A város a tóverandát a Halászkunyhó bérlőjére bízta, aztán már nem törődött sokat vele. Vagy elkorhadt, vagy eladták, mielőtt megemelkedett volna a víz. A vitorlásélet csak az 1920-as években alakult ki megint. Részben a tengerét vesztett ország hajdani haditengerészei, részben a Fertőt újra felfedező fiatalok láttak hozzá a szükséges feltételek kialakításához.
1927–30 között már elkészült néhány vitorlás. Most nem Polában vagy Bécsben, hanem csak úgy, házilag. A Hany Istók vagy a Hét Sváb a Rákos-patak torkolatánál várta a vitorlázókat, akik Fertőrákostól gyalog és cüllnizve, stánglizva jutottak el a csupasz hajókhoz. Ha vitorlázni akartak, vállon kellett kivinni hozzá a teljes vitorlázatot, a kötélzetet, a horgonyt, hátizsákban élelmet, meleg ruhát, ivóvizet. Kisebb járművekhez az árbocot és a kormányt is. Megoldás: lezárható csónakházak építése, természetesen cölöpökre, a vízbe. Ezeket télen verték le, áttörve a jeget, és tavasszal láttak hozzá a felépítményhez. A fertőrákosi határban, a pataktól északra a cserkészek, délre a leventék buzgólkodtak. Az anyagot csónakkal szállították
a helyszínre. Még kiselejtezett vasúti kocsit is. Aztán, ha megvoltak az építéssel, vidám versenyeket rendeztek stánglizásból.
A Báthori-cserkészek első cölöpháza 1931-ben készült el. Hamarosan már negyven vitorlásnak jutott kikötő és csónakház. Sőt 1940-ben nemzetközi versenyre került sor. A hat méter hosszú és közel két méter széles, kajütös hajókkal kiválóan lehetett hétvégi túrákat rendezni a tó osztrák partvidékére. A leventék nagy csónakházat építettek, és evezősversenyeket rendeztek. Télen pedig mindkét csoport szakmai továbbképzésen vett részt.
1941-ben ismét szervezkedésbe kezdtek a lelkes Fertő-rajongók: megalakult a Fertői Vitorlázó Egyesület. A versenyeket főleg a rákosi öbölben tartották. A légiháború következtében azonban 1944-től megint megszűnt a vízi élet. Amerikai bombázók gyülekeztek a tó felett, légiharcok, légvédelmi ágyúk tüze tették életveszélyessé a kint tartózkodást.
1948–49-ben többen próbálkoztak a vízi élet felélesztésével. A régi építmények azonban elkorhadtak, a mólókat benőtte a nád és sás. Aztán pedig a határ lezárása tette lehetetlenné a megújulást.
A nagy változás 1957. július 7-én következett be. A Fertő szerelmesei Garád Róbert önzetlen szervezőmunkája révén rávették a határőrség, a város és minden más illetékes szervezet vezetőit, hogy Virágosmajortól indulva helyszíni szemlét tartsanak a tavon. Nehezen bár, de mindenki belement abba, hogy a vitorlázók ismét megjelenhessenek a vízen. A nagyüzemek anyagi segítségével megindult a főmóló kútgyűrűinek elhelyezése – kézi erővel! –, a cölöpverés, a víkendházak, a kisebb mólók építése, a hajók beszerzése, felszerelése, tanfolyamok szervezése. Óriási népszerűséget ért el a soproni MTESZ – Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége – székházában rendezett nagy Fertő-kiállítás az állat- és növényvilág panorámájával.
Szívós munkával lehetett elérni, hogy egyre többen mehettek ki a tóra, egyre hosszabb ideig maradhattak ott, s egyre nagyobb területen hajókázhattak, fürödhettek. 1959-ben még csak tíz ház állt, s negyven vitorlás horgonyzott a vízen. 1967 után azonban ugrásszerű fejlődés tanúi lehettek a kimerészkedők. Szükségessé vált egy új út építése. Ennek kialakítására, ismét csak társadalmi összefogással, a Rákos-patak kotrásával és a rákosi kőfejtő meddőjének felhasználásával nyílt lehetőség. A spontán fejlődés most már megkövetelte a hatósági szabályozást.

Ünnepség a Fertőrákosi vízitelepen 1981 előtt

A nyugat-dunántúli üdülőterület regionális rendezési tervét 1967-ben hagyta jóvá a kormány. Ebben állt a következő mondat: „Sopron és a Fertő környéke üdülő- és idegenforgalmi jelentősége miatt, adottságainál fogva külön figyelmet érdemel.” Sopron Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1970 októberében tárgyalta a vízitelepről szóló előterjesztést. A rendezés alapjaként a területet Fertőrákostól Sopronhoz csatolták, aztán beépítési tanulmánytervet készíttettek. Ezt számos bizottság és tudományos egyesület megvitatta, majd a tanács jóváhagyta. A vitorlástelep és strand terveit a Soproni Tervező Iroda – akkor egyetlen a városban – készítette el. A megvalósítást az 1975–1985 közötti időszakra ütemezték. Elkészült a szilárd burkolatú autóút, a transzformátor, a vezetékes vízellátás gerince és az egészségügyi blokk, a főmóló és több leágazása.
A lendület anyagi okok miatt alábbhagyott, de megszületett az üzemeltetésre, a használatra vonatkozó tanácsrendelet. Alapos munkával, meg kell hagyni, hiszen 42 szervtől kaptak észrevételeket, s végül a hetedik változatot fogadták el. A telep területe Sopronhoz elméletben a községet átszelő földsávval csatlakozott – nem hiszem, hogy valaha is kicövekelték volna. A rendelkezések természetesen a fennálló államrendhez alkalmazkodtak, akár a kint tartózkodást, akár a házépítést nézzük. Magánember nem szerezhetett területfelhasználási jogot – tulajdonjogot szervezet sem –, a belépőknek sokáig le kellett adniuk a személyi igazolványt a patak torkolatánál, távozáskor számozott kis fémlapocska ellenében kapták vissza. Kiskorú egyedül nem járhatott ki, éjszakára senki sem maradhatott kint. A horgászáshoz, a csónakázáshoz természetesen külön engedély kellett, s bójákkal jelölték a területet, amelyen belül egyáltalán mozogni lehetett.
Akárhogy is, ez már újabb előrelépés volt, hiszen nemcsak vitorlázóegyleti tagok járhattak ki. Persze állandóan ott lebegett a fürdőzők feje fölött a határőrség Damoklész-kardja: „A határőrizet biztonsága megköveteli a korlátozó intézkedéseket […] Ekkor a határvédelem biztosítása lép előtérbe, a sportolás pedig az intézkedések befejeztéig alárendelt szerepet tölt be.” Ebből az alárendeltségből csak 1989 után szabadult ki a fertői vízi élet.
Már volt róla szó, de a civil szerveződésekről megemlékezve itt is helyet kell szorítanunk a derék tűzoltók százados egyesületének. Nemcsak tüzet oltottak, számos rendezvényen is fontos szerepet kaptak. Címtárban szerepel még a Fertőrákosi Iparoskör és a Fertőrákosi Polgári Lövészegylet. Utóbbiakat – mint általában az egyesületeket – 1948-ban feloszlatták. A lövészek később egy ideig az MHSZ – Magyar Honvédelmi Szövetség – keretében gyakorolhattak. Ma ismét önálló egyesületi formában működnek.
Emlékeznek rá, hogy a kitelepítésig működött „zeneegylet” fúvósokból állt A kottát nem ismerték. A karmester harmóniumon játszotta el nekik a darabokat, világit és egyházit egyaránt. Előadták például „sátoros ünnepeken” Beethoven Esz-dúr miséjét is. Hetente kétszer tartottak próbát. Aztán mentek vidékre szerepelni, Bécsújhelyen és Bécsben is voltak, és aranyérmeket hoztak haza. A címtárak szerinti zenei háttér a faluban: Fuchs János vezette a Fertőrákosi férfi dalegyletet, Schuster József a Fertőrákosi iparosok zenekarát, Payer Mátyás a Fertőrákosi templomi zenekart. Az egyletek „patinás” zászlait a templomban őrzik.
A labdarúgópálya lenn, a Fertő út mellett fogadja a megyei másodosztályú csapatot és nagy létszámú szurkolóit. Hazai meccseken a vendégek drukkereinek hosszú autósora várja a végeredményt. Különösebb sikerekről mégsem számolhatnak be. A kapuvári csoportban játszó együttes a tabella középmezőnyében helyezkedik el.