ICOMOS: Fertőrákos

icomos1

Fertőrákos történeti és városépítészeti jelentőségének igazolása a résztvevő munkatársak nélkül aligha lett volna lehetséges. Az ICOMOS (International Council On Mouments and Sites) Német Nemzeti Bizottsága köszönetét fejezi ki a szerzőknek, mindenek előtt dr. Winkler Gábor építésznek, aki egyúttal a magyar változat elkészítésével járó munkát is magára vállalta. Köszönet jár a KÖHÉM Műemléki Csoport vezetőjének, Ágostházi László építésznek, akik a vállalkozást sokféle módon támogatták.

A Fertőrákos megújításához ilyen módon közreadott alapelvek csupán az első, helyes irányban megtett lépések. Most az a legfontosabb, hogy az állagmegóvással és helyreállítással kapcsolatos soronkövetkező intézkedéseket példamutató módon hajtsák végre. (Prof. Dr. Michael Petzet ajánlásával)

Denkmalpflegerische Überlegungen zur Instandsetzung eines ungarischen Dorfes = Műemlékvédelmi megfontolások egy magyar falu megújításához .- München; herausgeben vom Deutschen Nationalkomitee von ICOMOS in Zusammenarbeit mit der Arbeitsgemeinschaft Alpen-Adria , (1992). –84 p.

A kötet szerzői: Ágostházi László, Winkler Gábor, Dieter Martin, Uli Hartmann, Heinz Strehler, Ursula Schaedler-Saub, Doris Ebner

A kötet anyagának felhasználását engedélyezte:
Praesident Prof. Dr. Michael Petzet az ICOMOS elnöke

1 kép. Fertőrákos, rk. templom, Krisztus mennybemenetele, a török pusztítás után a 17. század második felében Kollonich Lipót püspök (1631-1707, 1685-től győri püspök) állítatja helyre; a kórus és berendezés 1770 tájáról (1930 körüli állapot).

A település történetéről

Racus -Fertőrákos- nevével először egy dűlőhatár kitűzésével kapcsolatban- Imre király 1199-ből származó ajándékozó oklevelének szövegében- találkozunk. Racus templomát 1241-ben említik. IV Béla király 1244-ben keletkezett oklevele a győri püspökség Fertő tóval kapcsolatos vámjogait szabályozza, ezzel egyidejűleg pedig a püspöki birtokot mentesíti Sopron város adókövetelései alól.

Sopron környékén Fertőrákos volt az egyetlen település, mely nem a város birtoka volt, a falu a győri püspökséghez tartozott. Sopron nem egyszer megkísérelte, hogy a helységet birtokába vegye, egy alkalommal a soproniak a püspöki palotát is lerombolták. A viszálykodásoknak 1311-ben vetettek véget.
Racus településnév arra utal, hogy az első lakosok magyarok voltak; a német Kroisbach nevet először 1457-ben említik.
A legrégebbi település magja a püspöki palota közvetlen közelében lehetett. A középkor legvégén e helység észak irányában nagy területekkel bővült: a fejlődés e szakasza a védőfalak és a két kapu megépítésével fejeződött be. 1582-ben a király két vásár megtartását engedélyezte évente.
A község történetével kapcsolatban Draskovics György győri püspök 1587-ben, Fertőrákos részére kibocsájtott urbáriuma ad fontos tájékoztatást: ebből tudjuk, hogy az akkortájt összesen tizenöt telekből álló települést negyed és fél telkekre osztották. Huszonnyolc család rendelkezett saját telekkel, további huszonkettő bérlő volt.

2. kép. Fertőrákos, a püspöki palota homlokzata és belső udvara, a 18. századból épületegyüttes a középkori előzményépület maradványain. 1970 körül.

Rajtuk kívül még három nemes és további öt, másik háztulajdonos élt az erődített falak közelében; közülük egy orvos volt. Az okmány megemlíti a községházat, a községi csapszéket és mészárszéket, a malmot, a plébániát és a kőfejtőről is említést tesz. A püspök birtoka 18 hold szántóból, 38 hold legelőből és egy hold szőlőből állt.

Az erődítés létesítésénél ügyesen kihasználták a felszíni adottságokat. A patak felőli oldalon a változatos terep nyújtott védelmet, a tó felől az alig járható ingovány védte a falut. Csupán a két, védetlen, rövidebb oldalt kellett kapukkal és várfalakkal erősíteni. Az 1683-as török támadás alkalmával a kastély és a templom súlyosan megsérült, helyreállított formában azonban mindkettő áll ma is (1, 2. kép.).

3. kép. Fő utca (130. sz. ház mellett), későközépkori pellengér 1630-ból

A pellengért a 17. században – nagyjából 1630 körül – létesítették (3. kép.), bírói jogszolgáltatás és tömlöc azonban már hosszabb ideje volt a faluban. A mezővároska lakóinak életrevalóságát bizonyítja, hogy 1652-ben a kovácsok, 1678-ban pedig a takácsok is céhbe tömörültek. Győr török megszállása idején a győri püspökség székhelyét hosszabb időre Fertőrákosra helyezte át.

Széchenyi Görgy püspök a soproni országgyűlés alkalmából itt fogadta I. Lipót királyt. Itt állapodtak meg a protestánsok elleni intézkedésekben is, melyek végrehajtását a püspök Rákosról irányította. A törökök 1683-ban szinte az egész települést lerombolták, a falu hosszabb időre majdnem teljesen elnéptelenedett. Később osztrák és morva vidékről hoztak telepeseket az elpusztult lakosság helyébe. Az újonnan letelepültek hat évre adómentességet kaptak – előjogaikat később, 1712-ben III. Károly is megerősítette.
A középkorban a templomot körülvevő sírkertbe temetkeztek. Mária Terézia királynő közegészségügyi rendeletének kibocsájtása után a korábbi pestistemető mellett, a várfalakon kívül új temetőt kellett nyitni (4. kép.).

4. kép. Temető a várfalon kívül, az előtérben a 19. század végéről származó sírkövekkel.

A 18. században a település a városfalakon túli területek beépítésével terjeszkedett tovább és egy idő után a temetőhöz vezető utat is elérte. A falut szinte egyetlen évszázadban sem kerülték el a tűzvészek: a 18. század során három pusztító tűzvészt is átélt a község. A sziklás magaslatra épített házak lakói állandó vízhiánnyal küszködtek. 1797-ben a vendégfogadó udvarában nagy költséggel kutat mélyítettek a sziklába. Erre az eseményre napjainkig fennmaradt emléktábla emlékeztet. A község mai kinézetét az 1843-as tűzvészt követő időkben nyerte el. Ez alkalommal nem kevesebb, mint száz ház vált a lángok martalékává, ezeket a bécsi biztosító társaságok pénzéből építették újjá.
A 19. században a község a várfalakon kívül eső területeken nagy ütemben fejlődött tovább. A terjeszkedésnek három iránya volt: a temető felé, a patak környékén, a kastély szomszédságában és a Kovács domb felé növekedett tovább a falu. Az első világháború után a Fő utcát egészen a kőfejtőig meghosszabbították. További fejlődés lehetőségét biztosította a kastélytól délnyugatra eső Kisrákos környéke, a Kovács domb, a Kovács utca és a Virágosmajor; 1922-ben pedig a patak túloldalán osztottak házhelyeket. Itt egész sor ház épült, a településközpont felé néző főhomlokzatokkal. 1927-ben további építési telkeket is osztottak: az Alsó- Középső és Felsőszikla sort lépcsősen telepített házakkal építették be. Az új betelepülők Németországból érkeztek. 1945-ben a helyi lakosság nagy részét Németországba telepítették át. Helyükre a Felvidékről elűzött magyar családok költöztek.

5. kép. Egykori kőfejtő. A világos mészkövet -melyet már a római korban is fejtettek a bécsi Ringstraße nem egy épületénél felhasználták.
6. kép. Egykori kőfejtő, a föld alatti műveléssel létrehozott boltozatos teret 1970 óta színpadként használják.

A helység északi végében található a híres kőfejtő, melyet már az 1587-es urbáriumban püspöki birtokéra emlegettek (5, 6. kép.) A kőbánya minden munkását évi tíz forint megfizetésére kötelezték. A nagyobb ütemű kőkitermelés 1857-ben indult meg, azután, hogy a kőbányát a Bécsi Építőtársaság (Wiener Baugesellschaft) vette bérbe. Az itt kitermelt kőanyagból faragták a bécsi Votivskirche, az Egyetem épületeinek valamint a Szépművészeti és Természetrajzi Múzeum épületének köveit. Soproni tudósok régészeti feltárásai bizonyították, hogy a fertőrákosi követ már a rómaiak is felhasználták. Bizonyítékul szolgálnak erre a római városfalak és a római korból származó, jelentős soproni építmények.

Gábor Winkler

Fertőrákos jelene és jövője

Fertőrákos: ezeréves történetű, apró település Nyugat-Magyarországon. Az ókorban kultikus hely, a középkorban gazdag mezőváros, melyet kőfalak és erős kapuk védenek. Később a győri püspök nyári rezidenciája, az ellenreformáció előretolt hídállása. A legújabb időkig tehetős, jómódú település; a háború után üres és kihalt. Később, az ötvenes évek gazdasági visszaesése idején elfelejtett, szegény falu. A hatvanas években az újjászületés nagyobbrészt megalapozatlan reményei éltetik a község lakóit.
Fertőrákos -német nevén Kroisbach- a Fertő tó déli partján fekszik, Soprontól (Ödenburg) alig tíz kilométer távolságra. Magát a tavat a szabad királyi város, Sopron birtokolta; az 1920-as trianoni békeszerződés óta azonban a Fertő tó nagyobb része Ausztriához tartozik. A partmenti községek közül alig néhány maradt magyar; Fertőrákos utóbbiak közé tartozott. 1785-ben 1003-an laktak itt, 1920-ban 3025-en. 1945-ben már 3.745 lelket számlált a falu. Századunk első felében a lakosok négyötöde német anyanyelvű volt és csupán a lakosság egyötöde vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Sopron közelsége ellenére gazdaságilag csupán a lakosság egyötöde függött a szomszédos várostól. A lakók nagyobb része mezőgazdálkodással kereste kenyerét -legtöbbjük zöldségtermesztésből és szőlőművelésből élt. A német telepesek már a középkorban borászattal is foglalkoztak. Jelentős volt a halászat is. A környező településeket, az első világháború után a környező osztrák falvakat is, innen látták el friss zöldséggel. A zöldségtermesztéshez a kedvező időjárás és a termékeny lápi talaj nyújtott kedvező lehetőséget. Kora hajnalban hosszú kocsikaravánok indultak útnak a szomszédos településekre, megrakva friss zöldséggel.
1945-ben a falu német anyanyelvű lakosságának közel négyötödét Németországba telepítették: legtöbbjüknek Essen és Ulm vidékén jelöltek ki új lakóhelyet: a megüresedett portákat magyar parasztcsaládok foglalták el, akiket a Felvidékről űztek el. Ez időben a lakosság összlétszáma 2.150 lélekre csökkent és ez a lakosszám csupán napjainkban mutat némi növekedést. A korábban mezőgazdaságból és szőlőművelésből élő település gazdasági arculata átalakult. Ma a munkaképes lakosság közel négyötöde Sopronban talál megélhetést. A lakosság fennmaradó része ma is a községben keresi kenyerét, legtöbbjük gazdálkodik vagy kisiparral foglalkozik.
Ami a közigazgatást illeti, Fertőrákos mindmáig megőrizte függetlenségét: Sopron város Polgármesteri -Hivatala csupán a szakhatósági tevékenység összehangolását biztosítja. Fertőrákos azonban szeretné gazdasági önállóságát is mihamarább megteremteni.
A község lakóinak határozott elképzelése van arról, hogyan is lehetne mindezt mielőbb megvalósítani. Fertőrákos fejlesztésére mindeddig nem készült átfogó rendezési terv: a település elképzelt jövőjével kapcsolatos föbb elképzeléseket „Sopron és környéke” általános rendezési tervben rögzítették. Az 1990-ben megválasztott polgármester első feladatának tartotta, hogy elkészítesse a település önálló területfelhasználási tervét. A magyar gazdasági élet folyamatban lévő, markáns átalakulása e fáradozások jogosságát igazolta.
Az itt élők ma úgy látják, a község gazdagságát leginkább az idegenforgalom fejlesztésével lehet megteremteni. A „vasfüggöny” felszámolása óta az idegenforgalom fejlesztésének lehetőségei valóban látványosan javultak. Nemrégen például új határátkelőhelyet nyitottak a gyalogosok és turisták részére; ezzel lehetővé vált végre, hogy a Fertő tó partját teljes hosszúságában körbejárhassák a kirándulók. A település a tavon megindult rendszeres hajóforgalomnak köszönhetően ugyancsak közelebb került a tó körül elhelyezkedő többi idegenforgalmi nevezetességhez.
Az idegenforgalom fejlesztése kapcsán a fertőrákosi polgárok többek között a most felsorolt lehetőségek jobb kihasználását tervezik:
1.A község területén a római kortól a legutóbbi évekig folyamatosan folyt a mészkőkitermelés: a hegy gyomrába vájt kőfejtő -hála a kőkitermelésnél alkalmazott különleges kőfejtési technikának – magával ragadó téregyüttest alkot. A föld alatti terek labirintusa olyan idegenforgalmi látványosság, mely évente közel kétszázezer látogatót vonz ide. A kőfejtő – melynek környéke ma rendezetlen és kultúrálatlan- egyenlőre Sopron fennhatósága alatt áll: ezen azonban a fertőrákosiak okvetlenül változtatni szeretnének.
2.A felhagyott kőbányában 1970-ben nyolcszáz férőhelyes színházat rendeztek be, ahol az elmúlt két évtizedben sok, felejthetetlen hangversenyt rendeztek és nem egy színvonalas operát is előadtak.
3.A település közelében glaubersó tartalmú gyógyvízforrást fedeztek fel: az orvosi vélemények szerint ez a víz igen alkalmas a gyógyfürdésre.
4.A második világháború után Fertőrákosról kitelepített német anyanyelvű lakosság ma is ápolja kapcsolatait szülőföldjével. Egyre gyakrabban szerveznek a Fertőrákosról elszármazott német anyanyelvűek számára magyarországi utakat; ők szinte minden évben, minden évszakban eljönnek egykori hazájukba: a nagyobb rendezvények alkalmából pedig egyidőben nagyobb csoportok hosszabb időre is felkeresik a falut.
5.5. Nyugat-Magyarországon és Burgenlandban a két-és háromnyelvűség (magyar, német, horvát) iránti igény egyre nagyobb.
6.A 8526. számú közlekedési út, mely Sopront a Fertő tóval összeköti, a községen át vezet. Egy-egy nyári napon tízezernél is többen élvezik a tópart nyújtotta felüdülést. Az átmenő forgalom számára az egykori határsáv meglévő nyomvonalának kihasználásával elkerülő út kiépítését tervezik. Sok fürdővendég azonban szívesen töltené a nap egy részét Fertőrákoson. A község lakói úgy érzik, hogy az átmenő forgalom „megállítható” a faluban. A Fertő tóra igyekvők közül télen ötszáz körüli az átutazók száma, nyáron ez a szám gyakran eléri a nyolcezer főt is. Ez a vendégsereg már megfelelően nagy ahhoz, hogy a turizmussal kapcsolatos létesítmények gazdaságosan üzemelhessenek.
Az önkormányzat célja a foglalkoztatottság területén egyértelmű: az elkövetkező években a lakosság legalább egyötöde találjon magának megfelelő munkahelyet a helyi vendéglátásban. Ma már egyértelmű, hogy az idegenforgalom első sorban magánvállalkozás formájában működtethető megfelelő nyereséggel: nagy idegenforgalmi létesítmények – szállodák, gyógyszállók elhelyezése a történeti mezővároskában amúgy sem lenne kívánatos.
Az iparosítással kapcsolatos törekvéseknek a község ezután is energikusan gátat kíván szabni. Csupán néhány, az idegenforgalmat szolgáló kisipari és szolgáltató tevékenység igen óvatos fejlesztése jöhet szóba; ezzel is a turizmus növekedését kívánják elsősorban szolgálni.
Ami a népesség számának alakulását illeti, a fertőrákosiak úgy gondolják: még hosszú távon sem lenne kedvező, ha a lakosság száma háromezer lélek fölé emelkedne. Azt, hogy Fertőrákost a letelepülők számára még vonzóbbá tegyék, a község egy sor-jobbára az infrastruktúrát javító – beruházástól sem riad vissza.
A Fő utca nagy forgalma az elkerülő út megépítése után megcsendesedhet: ez tovább növeli a házak lakóértékét és az épületek állagának védelmét is megkönnyítheti. A régi városfal által határolt belső településmag 1969 óta központi műemléki védelmet élvez; ez országos listán szereplő „műemléki jelentőségű terület”. A védett épületegyüttes határait azonban mindenképpen jó lenne kibővíteni.
A község legújabb településrendezési tervei helyi szabályzat formájában írják elő a régi beépítés megőrzését és a porták helyreállításához és harmonikus továbbfejlesztéséhez is pontos előírásokat adnak. A most elkészült területfelhasználási tervek jól igazodnak a település földrajzi adottságaihoz és tiszteletben tartják a hagyományos településszerkezet főbb vonásait is.

Uli Hartmann

Gondolatok a településméretű műemlékvédelemről Fertőrákos, a városépítészeti együttes és fejlődése

A városok, mezővárosok és falvak nehezen meghatározható és körülírható, összetett alkotások, melyek lényegét a műemlékek védelménél alkalmazott, hagyományos módszerekkel aligha lehet pontosan megragadni. Igaz, a műemléki kutatás már megtanulta, hogy ne csupán a magasan az átlag fölé emelkedő építészeti alkotások fontosságát ismerje el és ne kizárólag ezek pontos vizsgálatával és leírásával foglalkozzon, ne csak a legbecsesebb egyedi műemlékek megőrzésével járó gondokat vegye magára, hanem emellett foglalkozzon magukkal a településekkel is, polgárainak életével, a város lakóinak történetével, kutassa, hogy mi, mikor és miért történt; egyszóval írja le az építészeti együttesek egészét és változásaiknak hátterét is.

7. kép. Fertőrákos látképe délről, előtérben a Rákos patak egyik hídja, a kép jobb oldalán a malom.
1970 körül.

Fertőrákos évezredek óta ismert útvonal mellett fejlődött ki; e régi út a Fertő tó körül érintőlegesen halad, nem közvetlenül a tó partján, hanem a tavat övező nádas és a Rákos patak által közrefogott keskeny dombháton. Maga a falu egyutcás felépítésű és fejlődése az út legmélyebb pontjáról indult ki, onnan, ahol az út és patak keresztezi egymást; később e pontból terjeszkedett tovább, egyre magasabbra, a hegygerinc irányába (7. kép.). A község legősibb magja a patakhoz legközelebb eső, alacsony fekvésű térségben helyezkedik el, fejlődésének fő iránya a középkorban és újkorban egyaránt észak volt, leginkább a rómaiak által is használt, híres kőfejtő irányában bővült.

A keskeny parcellákon álló, oromfalas lakóházak közvetlenül az utca vonalán sorakoznak, mögöttük a telekhatár mentén, egymás után épültek fel a gazdasági épületrészek. Az egyutcás falu peremét a hátsó telekvégeken emelt pajták jelölik ki, utóbbi épületsort joggal tekinthetjük a települést erődítő védőmű fontos alkotórészének. A település fejlesztésének e szigorú rendszere csak a 19. és 20. század során vesztett jelentőségéből, lehetővé téve ezzel azt, hogy a patak környékén – ugyancsak figyelemreméltó városépítészeti rendben- új lakótömböket illeszthessenek a már meglévő településmaghoz. Szembetűnő azonban, hogy a falu soha nem vesztette el felépítésének legmegyőzőbb jellegzetességét, a településkép zártságát.
A település építészeti megjelenése és jellegzetes arculata nem valamiféle program alapján végrehajtott, tudatos tervezésnek köszönheti létrejöttét. Az első alapelképzelés azonban közel egy évezred alatt, évszázadról évszázadra újabb és újabb elképzelésekkel gazdagodott: az alapötlet megtartása ezért soha nem korlátozta az alkotó képzeletet. E vidéken nem egy, római alapítású várost ismerünk, Fertőrákos esetében azonban egyértelműnek tűnik, hogy a tudatos településfejlesztés kezdeteit a középkorban kell keresnünk.
Fertőrákos meggyőző erejű településarculata bizonyára nem egyetlen, a középkori alapításnál elhatározott terv következetes megvalósításának köszönheti mai formáját. Feltételezzük ugyanis, hogy a politikai, gazdasági, szociológiai és vallástörténeti körülmények újra és újra megkövetelték az eredeti elképzelések újragondolását. Ami mégis meglepő: a település változatos történelme ellenére a továbbhagyományozott rendet soha nem adták fel, az új elképzeléseket mindig következetesen a korábbiakra építették, így a legkorábbi elképzelések soha nem vesztették érvényüket. Ezeket alapul véve Fertőrákost minden ízében „tervezett” helységnek tekinthetjük.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a település minden egyes része, függetlenül korától és elhelyezkedésétől, az egész szerves alkotórésze. Minden részlet kapcsolatban van egymással és együtt alkotják a „településméretű műemléket”, ezt a sokarcú történelmi alkotást, az elmúlt évszázadok legmeggyőzőbb, fennmaradt tárgyi dokumentumát.
Fertőrákos -földrajzi helyzetének köszönhetően- a középkortól napjainkig két nagy világpolitikai befolyásterület határmezsgyéjén helyezkedett el, változatos történelméből soha nem hiányoztak a települést pusztító rombolások, a teljes lakosság elűzetése és a falu új lakosokkal történő ismételt betelepítése. Ezért is olyan kevés a szóhagyományból eredő ismeret, nem is beszélve a hiányos írásos emlékekről, melyek közül a megmaradtak nagyobb része is feldolgozatlan.

8.kép. Látkép a templomtoronyból dél irányában, középtájon a püspöki palota.

Településszerkezettel kapcsolatos megfigyelések a kataszteri térképek tanulmányozása alapján.

Az egykori kataszteri térképekről egy sor fontos jellegzetesség olvasható le. A parcellák „szövete”, kiosztásuk jellegzetes rendje, az egyforma szélességű telkek arról árulkodnak, hogy a település tudatos formálással és tervszerű fejlesztéssel nyerte el mai alakját. Ez a településszerkezet a középkori városépítészet jellegzetességeit tükrözi. Bár utóbbi településszerkezet a késő középkorban a püspöki palota körül, kisebb területen fellazult, e terület eredeti telekkiosztásával kapcsolatban is rendelkezünk bizonyítékokkal. A parcellák még a legújabb térképeken is nagyobbrészt azonos szélességűek; a keskenyebbek láthatóan későbbi felaprózódás következtében, a birtokok továbbadása során jöttek létre.

9.kép. Malom épületegyüttese, nyugati kerítésfal lőrésekkel, feltehetőleg a fejlett középkorból származó településmagot védő erődítmény maradványai.

A templom a két városkapu között, pontosan feleúton található, mely fontos bizonyítéka a középkori telepítésnek, a helység irányított, tervszerű építésének. A temetővel körülvett templom az utca vonalához képest előrelép, így jelentőségének megfelelően a teljes utca képét uralja. Az utca éppen e ponton szűkül le a leglátványosabban. A templomtól délre és a kastélytól északra szembetűnő az utca terének kiszélesedése, ami valószínűleg a legkorábbi -a középkori településfejlesztés előtti vásározóterek helyére utal.
A kastélytól északra, közvetlenül az együttes szomszédságában rendezetlen, a meglévő telekosztásnak ellentmondó telekszerkezet figyelhető meg, mely minden bizonnyal a legrégebbi településmag helyét mutatja (8. kép.). Figyelemre méltó azonban, hogy a patak szemközti oldalán hasonló szerkezet található.

10.kép. Kilátás a templomtoronyból a templomtól északra fekvő utcára és a füves főtérre (“anger”)

A malomegyüttest nyugaton határoló falat- melyen lőrésszerű nyílások is felfedezhetők – akár az első védőmű maradványának is tekinthetnénk (9. kép).

A jelenlegi templomnak 1326-ban már említett elődje ez esetben a zárt helységen kívül állt, ami esetünkben elképzelhető, hiszen a közeli Sopron gótikus plébániatemploma ugyancsak a megerősített belváros falain kívül, a Szent Mihály dombon áll.

11. kép. Fő utca 118., egykori kovácsműhely (Zechmeister-ház), kétszintes, szabályos, faragott kövekből rakott építmény, nagy valószínűsggel újabb téglából falazott oromzattal, külső lépcsővel.

A püspöki palota előtti térség a 19. század végén, három épület részleges bontásával jött létre. Bőséges bizonyíték erre a megmaradt három telekrész elhelyezése, az itt álló épületek alaprajza és sajátos részletkialakítása. A kastélykert és a várfal közötti három teleksáv pontosan megfelel az utca keleti oldalán található szemben lévő telkek osztásának. Hasonló megegyezésekkel a helység más részein is találkozunk. A kastélytól délre eső kert a későbbi időkben ugyancsak két vagy három ingatlan bontásával jött létre: a lebontott házak telkét a kastélyhoz kapcsolták. Mindez feltételezésünk szerint a 19. században történt, amikor a kastélyhoz keleten és északon melléképületeket építettek és a kastélyban egyéb átalakítási munkálatokat is végeztek.
A Fő utca legjelentősebb és méreteiben is legnagyobb teresedése -a templomtól északra- egykor bizonyára a piacnak adott helyet. E vásárteret a késő középkorban, a település bővítése kapcsán, a részeiben még ma is fellelhető védőművek építésével egyidőben alakíthatták ki (10. kép.).

12.kép. Városfal a település egykori déli bejáratánál

A tér legtávolabbi sarkában, a kaputól keletre kovácsműhely működött: a telekhatárok az utca e szakaszán lépcsősen hátralépnek (11. kép.).

Az északi és déli (12. kép.) városkapukon túl ugyancsak nagyobb teresedést fedezhetünk fel. Délen a patak és az utca találkozása egykor bizonyára lóúsztató kialakításának lehetőségét kínálta.

13.kép. Fő utca (60.sz. Ház mellett), egykori határkő a fertőmeggyesi útelágazásnál

A Fertőmeggyes (Mörbisch) felé vezető fontos út éppen e ponton ágazik ki a Fő utcából. Ma is látható az a faragott kőtömb, mely minden bizonnyal az egykori vámhely létét bizonyítja; annak utolsó, megmaradt tárgyi emléke (13 kép.). E fontos útelágazással állhat kapcsolatban az a figyelemre méltó barokk porta is, mely épületeinek telepítését illetően jelentősen eltér a többi, hasonló korú fertőrákosi ház elrendezésétől. Két, egymással szemben álló, emeletes épületet találhatunk itt, melyek egykor bizonyosan valami fontos rendeltetés céljából épültek.

A település szerkezetének kiemelkedő jelentőségű pontját – közvetlenül az útelágazásnál- Mária oszlop is hangsúlyozza. Távolabb részét képezi az együttesnek a Mária Terézia által ide, a Fertőmeggyes felé vezető út mellé áthelyeztetett temető -egykori pestistemető is (14. kép.).

14. kép. Temető a várfalon kívül, az előtérben a 19. század végéről származó sírkövekkel.

E térségtől északra, az első világháborút követő időkből származó beépítés kezdődik, széles, egyforma telekosztású parcellákkal: e terület beépítése is meglepően egységes.
Az északi várfalon kívül, nyugatra a városkaputól zárt, önálló településrész helyezkedik el, mely ugyancsak szabályos telekosztásról tanúskodik. A széles, térszerű Béke utca mindkét oldalán egységes osztású telkek sorakoznak, melyekre kéttraktusos házakat építettek, középen elhelyezett kapuátjáróval, a 19. századra jellemző építészeti kialakítással . Úgy tűnik, hogy az itteni telekosztást a régebbi, meglevő, keskeny, szabályos parcellák rendszeréből utólag hasították ki. A Béke utcával párhuzamosan egy keskenyebb utcát is kijelöltek (Béke köz) a nyugati zárványtelkek megközelítésének biztosítására.

A 16. századból származó mezővárosi erődítés maradványait a két szemközti kapu mindkét oldalán megtaláljuk (12, 15,16, ).

15. kép. Fertőrákos, a város déli bejárata a városfal egy részével (balra) és a Fő utca 159. porta együttese. 1970 körül.

A északi fal nyugati szakasza meredek tereplépcsőben folytatódik, melyből arra következtethetünk, hogy a település nyugati határát a meredeken emelkedő terep, a keletit pedig az ingoványnak köszönhetően nem kellett különösebben megerősíteni. Feltételezik, hogy e hosszabb oldalakon cölöpsorral biztosították a megfelelő védelmet, ennek léte azonban a mai napig nem bizonyítható. A nyugati telkek hátsó határán mesterséges rézsű figyelhető meg, mely a malomárok vonalát követi: utóbbi biztosította egykor a malom vízellátását (17.kép.)

A Fertőmeggyes felé vezető úttól délre, az utolsó telkek északi határán ugyancsak mesterséges rézsű fedezhető fel: a porták telkének szintjét tehát a természetes terepszinthez képest megintcsak felmagasították. Elképzelhető, hogy utóbbi földrézsű egy másik, későbbi időkből származó erődítési vonallal hozható kapcsolatba.

16. kép. Városfal, a település északi bejáratától nyugatra (részlet).

A helység és a tó között húzódó, egykori ingovány területét csak á 19. század során szárították ki: e terület korábban csak üggyel-bajjal volt megközelíthető. A terjedelmes püspöki majorság keletkezése 1872-re tehető. Az együttest -melyhez neogót stílusú kápolna is tartozik- a teljes pusztulás fenyegeti, szakszerű helyreállítása és restaurálása nem tűr halasztást. A mocsár kiszárítása céljából ásott szépszámú csatorna nagyobbrészt kiszáradt, helyük azonban ma is jól kivehető. Az árkokat kísérő nyárfasor a táj meghatározó elemévé vált. Az államhatárral-párhuzamosan, attól bizonyos távolságra széles sávban kiirtották a növényzetet. Az irtás az erdőkön, legelőkön és vizenyős réteken haladt, halad keresztül. Őrtoronytól őrtoronyig nyílegyenesen vezető járőrutak szabdalták és szabdalják keresztül a tájat.

17.kép. Egykori malom, a kerék tengelye és a mögötte kialakított patakáteresz, a malom eredeti elhelyezésének részletmegoldása

Ma Közép-Európa e táján mindenki büszkén gondol a nehezen kivívott szabadságra. Fertőrákos lakosi számára az új keletű szabadság helyzetüket őszintén számbavevő, szabad tervezgetés lehetőségét kínálja. Ezt a lehetőséget meg kell ragadni, közben azonban semmi esetre sem szabad megfeledkezni arról az örökségről sem, melyet az elmúlt nemzedékek hagytak a község lakóira. Ezt az örökséget – elmúlt századok kiemelkedő teljesítményének kézzelfogható bizonyítékait – meg kell becsülni, értő módjára sáfárkodni kell velük és védeni kell őket. A jó tervezés nem akadályozza meg a jó elképzelések megvalósítását, sokkal inkább irányt szab és felszabadít, maga oldalára állítja és lelkesedéssel tölti el a közvéleményt, a település közösségét. Egyedül ez szavatolja igazán a történelmi örökség megőrzését.