KT jkv. 2013.08.27.

KÉPVISELŐ-TESTÜLET
FERTŐRÁKOS
18/2013.
J e g y z ő k ö n y v
Készült Fertőrákoson a Fő u. 139. sz. alatti Polgármesteri Hivatalban 2013. augusztus 27-én 16.00 órakor megtartott rendes Képviselő-testületi ülésen.
 
Jelen vannak:   
Baltigh Márta polgármester,
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester,
Dr. Ecsédi Károly képviselő,
Földes Tamás, képviselő,
Puskás Csaba képviselő,
Wild Robert képviselő
Dr. Nagy Attila jegyző a jelenléti ív szerint.
Baltigh Márta polgármester:
Köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes, az ülést megnyitom.
Kérem szavazzunk a napirendi pontokról. Halaszthatatlan ügyként szeretném előterjeszteni a Vízkincs 2004. Alapítvány levelét, melyről szóló előterjesztést a képviselők korábban már megkaptak. Az előzetesen kiküldött napirendi pontok közül az 1. és 2. napirendi pontokat felcserélem, mert az intézményvezetők közül egyik sem tud személyesen jelen lenni az ülése, Simonics Úr azonban már itt van.
Kérem a Képviselőket, hogy a Vízkincs Alapítványról szóló előterjesztés felvételéről szavazzunk a napirendek közé.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal a Vízkincs 2004. Alapítványról szóló előterjesztést felvette a napirendi pontok közé.
Kérem a T. Képviselőket, szavazzunk a napirendi pontokról. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
86/2013. (VIII. 27.) KT határozata
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. augusztus 27-i nyílt ülésén az alábbi napirendi pontokat veszi napirendre:
 
  1. Patak sor tervezésével kapcsolatos tervegyeztetés.
 
  1. Hatos József kérelme
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Oktatási intézmények tanévzáró beszámolója.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Mosoly Nyugdíjas Klub kérelme.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. A 82/2013. (VII. 22.) KT határozatban foglalt kivitelezési határidők módosítása.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Gyöngyösi István kérelme.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. A közterületek használatáról szóló 9/2007. (VII. 1.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előterjesztő: dr. Nagy Attila Jegyző
 
  1. A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2011. (III. 1.) rendelet módosítása.
Előterjesztő: dr. Nagy Attila Jegyző
 
  1. A közterületnév megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének részletes szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása.
Előterjesztő: dr. Nagy Attila Jegyző
 
  1. Fertőrákos Község Önkormányzata felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjáról szóló 18/2012. (X. 16.) önkormányzati rendelet módosítása
Előterjesztő: dr. Nagy Attila Jegyző
 
  1. Beszámoló a Fertőrákos ún. Boglárhegy területén tartott adóellenőrzésről.
Előterjesztő: dr. Nagy Attila Jegyző
 
  1. Testvérvárosi kapcsolatok keretében 2013. augusztus 15-18. közötti csíkkarcfalvi út költségeiről szóló döntés.
Előterjesztő: Baltigh Márta Polgármester
 
  1. Vízkincs 2004. Közalapítvány megszűnéséhez való hozzájárulás
Előterjesztő: Baltigh Márta Polgármester
 
  1. Beszámoló az önkormányzat és szervei 2013. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Az önkormányzat és szervei 2013. évi költségvetésének módosítása.
Előterjesztő: Baltigh Márta Polgármester
 
  1. Polgármester évközi jutalmazása.
Előterjesztő: Szentesi Ervin Alpolgármester
 
  1. Egyebek
 
Baltigh Márta polgármester:
Köszöntöm Simonics András urat, akit az önkormányzat a Patak sor tervezésével bízott meg. A tervező Úrral azért beszéltünk meg egy időpontot, hogy egy előzetes tervegyeztetés legyen és a felmerülő problémákról tudjon tájékoztatni.
Simonics András:
Köszöntöm a megjelenteket. A szerződésem a Patak sor vízelvezetési rendszerének a járda és az út felújításának tervezésére vonatkozik. Rendelkezésünkre állnak a geodézia és a közmű adatok. Vannak olyan dolgok, amiket szeretnék átbeszélni Önökkel.
A Patak sor közművekkel teli, a vízelvezető rendszer bizonyos szakaszai rossz állapotban vannak, bizonyos részeken relatíve jók. Járdaszakaszoknál ugyanez a helyzet, de ott anyagukban is eltérnek egymástól, valahol térkő, valahol aszfalt.
Az út szélességén nem tudnánk változtatni, mert a villanyoszlopok behatárolják az utat. Néhol a vízelvezető rendszer a villanyoszlopok lábai között mennek át. Amennyiben a burkolt árkokat átépítjük és máshova helyezzük, az E-ON jelezni fogja, hogy villanyoszlopokat kell áthelyezetni, ami nagy költség. A sok futó közmű miatt az árok fenékmélységét nem tudjuk megváltoztatni. Az árokfelújítást előregyártott elemekből képzeltük el, a régi árok kibontása után ezek az elemek kerülnének beépítésre. Ugyanakkora profilja lenne, mint a jelenlegi ároknak. Ezekre lehet már előregyártott vasrácsot is tenni. A kérdésem a gk. behajtókkal kapcsolatban, hogy ezek felbontásra kerüljenek-e és egységesen legyen kezelve a visszaépítésük?
Földes Tamás, képviselő:
Egységes vízelvezetési rendszerben kell gondolkodni, és a bejáróknál is az egységes bejáratokat kell megterveztetni.
Dr. Ecsédi Károly képviselő:
A tervezés szakaszában lehet álmodni, én is az egységes utcakép miatt döntenék az egységes bejárókról.
Simonics András:
Nekünk az a kérdésünk, hogy valahol jó minőségű aszfalt, vagy térkő burkolatú behajtók vannak. Itt az eredeti állapot legyen visszaállítva, vagy egységesen az aszfalt, vagy a térkő? Ezt is el kell dönteni.
Földes Tamás, képviselő:
Alapvetés, hogy a vízelvezetés a fő probléma, azt kell először megoldani és egységesen. Utána egységes legyen a bejáró és a járda is, azt kell eldönteni, hogy aszfalt, vagy térkő legyen? A térkövet könnyebb felszedni.
Wild Robert képviselő:
A mostani kiépítések indifferensek. Az árkok miatt a beállókat úgy is fel kell szedni, utána egységes kép legyen.
Földes Tamás, képviselő:
Javaslom, hogy legyen egy „A” és egy „B” verzió, kérjen a tervező árajánlatot az egységes aszfalt és az egységes térkő burkolatra, és ezek után döntsük el, hogy melyik legyen. De mindenképpen egységesen.
Baltigh Márta polgármester:
Nekem az lenne a kérdésem, hogy el lehet e helyezni forgalomlassító küszöböket az úttestre, mert ott nagyon sokan gyorsan hajtanak, mert egyenes az útszakasz.
Simonics András:
Ennek nincs akadálya, az önkormányzaté az út.
Földes Tamás, képviselő:
A vízelvezető rendszernek egy plusz lefolyást kellene biztosítani a patakba, kb. a Kozma doktor úr előtti szakaszon.
 
Baltigh Márta polgármester:
Ott a Soproni vízműnek van egy túlfolyó aknája, ami be van vezetve a patakba. Azt esetleg igénybe lehetne venni. A jelen lévő Kozma doktor Úr kimenne a helyszínre a tervező Úrral és megmutatná az aknát. Köszönjük a tervező Úrnak a részvételt és további jó munkát a tervezéshez és várjuk az árajánlatokat az aszfalt és térkő burkolatra.
Időközben megérkezett Mentes Gábor úr és kollégája is, akik az új óvoda épület tervezői. Őket is azért kértük meg, hogy jöjjenek ma el, hogy a tervezés folyamatáról beszámoljanak és az esetleges kérdéseket megbeszélhessük.
Mentes Gábor:
Köszöntöm a megjelenteket, bemutatnám Bella Ervin kollégámat, aki az épületgépészetért felel. A tervezés folyamatban van, a szerződésünk alapján az engedélyezési terv leadási határideje 2013. 09. 06. Először a fűtési rendszerről szeretnénk egyeztetni. Felmerült, hogy a régi óvodaépület fűtési rendszerére kellene rákötni az új épületet és a régi kazán helyett újat venni. Vagy az új épület független legyen a régitől. Mindenféleképpen gázfűtésben gondolkodunk, a hőleadó a kérdéses, azaz padlófűtés legyen, vagy radiátor. Mi a padlófűtést javasoljuk. Ez a rendszer a későbbiekben rákapcsolható egy megújuló energiaforrású rendszerre is. Ez a radiátoros fűtésnél kizárt.
Földes Tamás, képviselő:
Az épület szomszéd felőli oldala a déli felület. Napkollektort lehetne feltenni. Lehetne 1 kazánja a 2 épületnek. Ezáltal alacsonyabb lenne az üzemeltetési költség. A padlófűtést javaslom.
Baltigh Márta polgármester:
Én független fűtési rendszert javaslok.
 
Puskás Csaba képviselő:
Én is független fűtési rendszert javaslok.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő:
Én is független fűtési rendszert javaslok.
Földes Tamás, képviselő:
1 intézményben 1 hőközpont legyen. Akkor a régi óvoda fűtése is korszerűsödne.
De összefoglalva a többség azt javasolja, hogy önálló épületnek önálló fűtésrendszere legyen, padlófűtéssel és gáz kondenzációs kazánnal, de a rendszer legyen olyan alapszereléssel ellátva, ami a későbbiekben lehetővé teszi napkollektor, vagy napelem felszerelését.
Mentes Gábor:
Az önálló fűtési rendszer az épület esetleges értékesítését is megkönnyítheti, mert szó volt róla korábban, hogy esetleg az egész óvoda elköltözne más helyre.
 
Baltigh Márta polgármester:
Az elkészült kutatóárkokról kérdezném még a tervező Urat.
 
Mentes Gábor:
A statikus kollégámmal kinn jártunk a helyszínen és 7 darab kutatóárkot ásattunk egy vállalkozóval, hogy a talajszerkezetet megnézzük. Néhol 3 méteres mélységben találtuk meg az altalajt, addig feltöltés volt. Gondolkodtunk pontalapozásban és vasbeton gerendákkal történne a födém, vagy sávalapozásban. Most úgy néz ki, hogy a sávalapozás lenne a megoldás, ami átlagban 1,5 méter mély lenne. De 40 cm humuszt leszednénk a területről.
Baltigh Márta polgármester:
Köszönjük a Tervező Uraknak a megjelenést és várjuk a terveket.
Megérkezett Hatos József Úr is, akkor a napirendek tárgyalásával folytatnánk és utána számolnék be az előző KT határozatok végrehajtásáról.
 
Hatos József:
Köszönöm a lehetőséget, hogy bemutatkozhatom. Elhoztam a Magyar Darts Szövetség igazolását, hogy igazolt versenyző vagyok és az eredményeimet is igazolták, amik a kérelmemben szerepelnek.
 
Baltigh Márta polgármester:
Örülünk a kérelmednek és büszkék vagyunk az eredményeidre. A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a kérelmedet, átadom a szót.
 
Földes Tamás, képviselő:
A PB 50.000 Ft támogatást javasol útiköltségre. A jövő évre újból be lehetne adni egy kérelmet és az egyesületi támogatásokkal egyidőben születhetne döntés az egész évi támogatásról. A Rákosi Hírmondóba is megjelenhetne egy cikk a tevékenységéről.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő:
Milyen elszámolási kötelezettséggel adnánk oda ezt az összeget?
 
Földes Tamás, képviselő:
Támogatási szerződés megkötése és az önkormányzat felé elszámolási kötelezettséggel.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
87/2013. (VIII. 27.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Hatos József (9421 Fertőrákos, Fő utca 49.) 2013. augusztus 14. napján kelt kérelmét és úgy határozott, hogy a sporttevékenysége támogatásához a 2013. évre 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint összegben – az önkormányzat és szervei 2013. évi költségvetésében szereplő Testvérvárosi találkozó (03. űrlap 61. sor) terhére – nyújt támogatást.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a kérelmezőt a döntésről tájékoztassa és az összeget szabályszerűen fizesse ki.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 15.
 
Baltigh Márta polgármester:
Szünetet rendelek el.
 
Szünet.
 
 
Baltigh Márta polgármester:
A beszámolóval folytatnánk a Képviselő-testületi ülést.
 
Június 26.         Hulladéktársulási tanácsülés
Június 28.         Fertőszéplakon vettem részt a Világörökség Bora versenyen.
Július 16.          Óvodapályázat szerződésének aláírása Győrben.
Július 17.          Katasztrófavédelmi helyszíni szemle.
Július 17-22. között Karcfalvi testvértelepülés küldöttségét láttuk vendégül. Itt szeretném megköszönni Puskás Csaba, Szentesi Ervin, Kovács Pál és dr. Horváth Ákos segítségét, akik egy estére saját költségükön vendégül látták a küldöttség tagjait.
Július 29.          Kőfejtőben dr. Fodor Tamás tartott sajtótájékoztatót.
Augusztus 8.    E-ON képviselőjével a Fő utcán áthelyezendő villanyoszlopok ügyében volt helyszíni bejárás, sajnos azóta sem kaptunk írásos állásfoglalást.
Augusztus 15-18 között Karcfalván vettem részt a helyi Búcsúban.
Augusztus 22. Kőfejtőben megtörtént a munkaterület átadás.
Augusztus 23. Óvodánál jártunk a tervezővel és statikussal a tervezés miatt.
Lejárt határidejű határozatok:
Óvodafejlesztési pályázatnál a tervezővel a szerződés aláírásra került, a pénzt megkaptuk és lekötöttük.
Rab Attilának a 3 db hrsz. ingatlan eladása megtörtént. Sajnos a 4. hrsz. vonatkozásában fennakadás történt.
Dr. Nagy Attila jegyző:
Soltiné Rákosi Mária telefonon jelezte részemre, hogy a földhasználati jog bejegyzése akadályba ütközött, mert az egyik testvére, aki tulajdonos az ingatlanban nem hajlandó semmilyen szerződést aláírni, hiába mondták el, hogy ez miről szólna. Én kértem, hogy próbálják meggyőzni őt erről, mert ez az önkormányzat és az Ő érdekük is, illetve akkor egy önkormányzati zárványtelek fog kialakulni. Ezt megígérte, valamint a vételár előteremtésére is tesz még egy kísérletet és akkor ő egyedül venné meg ezt a telket. Mindenféleképpen kértem tőle, hogy ezt írják le, hogy tudjam csatolni az ügyirathoz.
 
Baltigh Márta polgármester:
Tar László a 719 hrsz teleosztása is csúszik, mert 6 tulajdonosa van az ingatlannak, az adatok beszerzésével a kérelmező lassan haladt. Most földhivatali eljárás van folyamatban.
Pataki Bélával a szerződés alá lett írva és kifizették az első részletet.
A köztisztviselők jutalmazása megtörtént.
 
Beruházások:
Stettin általi útfelújítások határidő előtt elkészültek. Mithrasz kerítés és napelem beruházások határidő előtt elkészültek.
Hivatal műanyag ajtója elkészült.
Játszótér elkészült, hivatalos átadása a tanévnyitó keretében szombaton 16.30 órakor lesz.
Hegy utcai lépcső elkészült, a vállalkozó elkészült a Fő utca 190. vízóraakna fedelével, a temető kerítésével és ivókútjának javításával is.
A nyári színházi előadások költsége:
Szamártestamentum:     812.800 Ft
Piaf két arca:                300.000 Ft
Összesen:                  1.112.800 Ft.
Bevétel:
Összesen 70 darab eladott jegy után 70.000 forint.
Összesen 1.042.800 forintba került a 4 előadás az önkormányzatnak.
Tájékoztatom a képviselőket, hogy Horváthné Bóka Zsuzsanna magasabb vezetői feladatok ellátására beadott pályázata eredménytelen lett. A tájékoztatás indoklást nem tartalmazott.
Az OEP átfogó ellenőrzést tartott a hivatalunkban a védőnői, orvosi finanszírozás felhasználásáról és örömmel tájékoztatom a képviselőket, hogy mindent rendben találtak és elmondták, hogy ilyen kiváló, precíz anyagot még nem láttak, ezért itt szeretném megköszönni Naske Lászlóné gazdálkodási ügyintéző kiváló munkáját.
Kérem a képviselőket, hogy a beszámoló elfogadásáról szavazzunk.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület a beszámolót 6 igen szavazattal elfogadta.
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Mindkét intézményvezető jelezte, hogy nem tud személyesen részt venni az ülésen, de a beszámolót mindenki megkapta.
 
Földes Tamás képviselő:
Itt jelezném, hogy legközelebb az iskola beszámoló készítésére ne kérjük fel, mert nincs erre lehetőségünk.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
88/2013. (VIII. 27.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Fertőrákosi Óvoda tanévzáró beszámolóját és azt elfogadta.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az intézményvezetőt a döntésről tájékoztassa.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 1.
 
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
89/2013. (VIII. 27.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Fertőrákosi Általános és Művészeti Iskola tanévzáró beszámolóját és azt elfogadta.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az intézményvezetőt a döntésről tájékoztassa.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 1.
 
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester:
Egy ügyrendi javaslattal élnék, tekintettel arra, hogy két képviselő jelezte, hogy hamarosan el kell mennie, ezért a polgármester jutalmazásáról szóló előterjesztést tárgyalja most a testület.
A Pénzügyi Bizottság ezt már korábban megtárgyalta.
Baltigh Márta polgármester:
Akkor ezt vegyük előre és bejelentem, hogy érintettség miatt nem kívánok szavazni a napirendről.
Dr. Ecsédi Károly képviselő:
Egy módosító indítvánnyal élek.  Az előző ülésre 300.000 Ft jutalom lett előterjesztve, most pedig már 400.000 Ft.
Földes Tamás, képviselő:
A testületi ülésre elő lett terjesztve, de vissza lett vonva.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő:
De az első előterjesztésben 300.000 Ft szerepel, most pedig 400.000 Ft.
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester:
A PB javaslatára lett módosítva az előterjesztés.
 
Földes Tamás, képviselő:
Az aránytalanságok figyelembevételével lett az új összeg előterjesztve.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő:
Javasoltam, hogy nem kellett volna a teljes összeget kiosztani.
 
Puskás Csaba képviselő:
Nehéz időszakon ment keresztül a hivatal, átszervezés, új emberek jöttek. Nem tartom soknak a hivatali jutalmat.
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, akkor dr. Ecsédi Károly módosító javaslatát, azaz a 300.000 Ft teszem fel szavazásra. Megállapítom, hogy a módosítás 2 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett 3 nem szavazat ellenében elutasításra került.
A módosító határozat szavazására tekintettel visszavonom az eredeti előterjesztésemet.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a 4. napirendi pontra.
A klub kért árajánlatot, melyet a PB megtárgyalt és elfogadott úgy, hogy 65.000 Ft szerepeljen útiköltségként az előterjesztésben.
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
90/2013. (VIII. 27.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Sörösné Vincze Terézia a Mosoly Nyugdíjas Klub képviselője 2013. augusztus 2. napján kelt kérelmét és úgy határozott, hogy a Mosoly Nyugdíjas Klub a badacsonyi szüreti felvonuláson való részvételéhez 65.000 Ft, azaz hatvanötezer forint összegben – az önkormányzat és szervei 2013. évi költségvetésében szereplő Testvérvárosi találkozó (03. űrlap 61. sor) terhére – nyújt támogatást.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a kérelmezőt a döntésről tájékoztassa és az összeget szabályszerűen fizesse ki.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 15.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át az 5. napirendi pontra.
A kivitelezési határidők módosítása szükséges, mert a Fő utcai beruházás E-ON általi elhúzódása miatt az eredeti határidő nem tartható.
 
Földes Tamás, képviselő:
A PB megtárgyalta és támogatta az előterjesztést.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
91/2013. (VIII. 27.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a MADÉMA Útépítő Kft. (9400 Sopron, Győri út 5.) 2013. augusztus 6. napján kelt kérelmét és úgy határozott, hogy a 82/2013. (VII. 22.) KT határozatban foglalt, MADÉMA Útépítő Kft-re vonatkozó kivitelezési határidőket 2013. november 15. napjára módosítja.
 
A 82/2013. (VII. 22.) KT határozat egyebekben változatlan marad.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a kivitelezőt a határozatról tájékoztassa.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 1.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a 6. napirendi pontra.
Gyöngyösi István kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy a számlák kiállításra KT határozatban meghatározott határidőt toljuk ki.
 
Földes Tamás, képviselő:
A PB megtárgyalta és támogatta az előterjesztést, de felhívva arra, hogy a határidőket legközelebb tartsa be.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Két határozati javaslat lett előterjesztve, felteszem szavazásra az elsőt, mely a határidők módosítását elfogadja. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
92/2013. (VIII. 27.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Gyöngyösi István (9407 Sopronkőhida, Kreutz R. út 6.) 2013. július 25. kelt kérelmét és úgy határozott, hogy a korábban azonos tárgyban hozott 44/2013. (V. 28.) KT határozatában foglalt, a számlák kiállítására vonatkozó határidőt 2013. június 10. és 2013. június 25. közötti időszakra módosítja.
 
A 44/2013. (V. 28.) KT határozat egyebekben változatlan marad.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az összeget szabályszerűen fizesse ki.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 15.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Átadom a szót a Jegyző Úrnak.
 
Dr. Nagy Attila jegyző:
A közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása szükséges, melyben a közterületen való filmforgatás eljárását szabályozza az önkormányzat. A díjat nem kell meghatározni, mert azt országos jogszabály szabályozza, itt csak az eljárás van szabályozva. A JÜB megtárgyalta és tette egy módosító javaslatot, melyet előterjesztőként elfogadtam:
Vasárnapra és ünnepnapra vonatkozó közterület-használat nem hagyható jóvá Szövegrész az 5/A. § (4) bekezdésből kihúzásra került.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő:
A JÜB megtárgyalta a rendelete és ezzel a módosítással elfogadásra javasolta.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal a rendeletet elfogadta, mely jelen jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő távozik.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Átadom a szót a Jegyző Úrnak.
 
 
Dr. Nagy Attila jegyző:
A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2011. (III. 1.) rendelet módosítása. Itt az étkezési térítési díjak emelése történne. 2011. óta nem lettek emelve a térítési díjak.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 5 igen szavazattal a rendeletet elfogadta, mely jelen jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Átadom a szót a Jegyző Úrnak.
 
Dr. Nagy Attila jegyző:
A közterületnév megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének részletes szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása.
Az Mötv. kötelezően előírja ilyen rendelet megalkotását. A jelenlegi szokásjog került rendeleti megfogalmazásra. A JÜB egyhangúlag támogatta az elfogadását.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 5 igen szavazattal a rendeletet elfogadta, mely jelen jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Átadom a szót a Jegyző Úrnak.
 
Dr. Nagy Attila jegyző:
Fertőrákos Község Önkormányzata felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjáról szóló 18/2012. (X. 16.) önkormányzati rendelet módosítása. Itt a tavalyi év óta eltelt tapasztalatok és a képviselők javaslatai kerültek beépítésre, illetve a rendelet módosítása történt. A JÜB megtárgyalta és módosítását javasolta, melyet előterjesztőként elfogadtam.
A 4. § (5) bekezdés így módosul:
„Azonos tanulmányi eredmény mellett a pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha a pályázó szakmai tanulmányi versenyen vett részt, helyezést ért el, publikált, előadást tartott, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik, melyet a pályázónak hitelt érdemlően kell bizonyítani és a pályázati anyaghoz csatolni.”.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 5 igen szavazattal a rendeletet elfogadta, mely jelen jegyzőkönyv 4. számú mellékletét képezi.
Wild Robert képviselő távozik.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Átadom a szót a Jegyző Úrnak.
 
Dr. Nagy Attila jegyző:
A Boglárhegyi adóellenőrzés befejeződött 13 új telek lett bevonva adózás alá. Ebből 1 teleknél még nem érkezett vissza a nyomtatvány, illetve SMJV résztulajdonában álló területnél az eljárást felfüggesztettük. A  többi ingatlan esetén 1.6 millió forint adót vetettünk ki, melyből 1.5 millió forint már befolyt. Erre tekintettel az Építőközösségnek befolyó támogatás összege is emelkedett.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
93/2013. (VIII. 27.) KT határozata
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Fertőrákos ún. Boglárhegyi területen végzett adóellenőrzésről szóló előterjesztést és az abban foglaltakra, valamint a Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2009. (II. 16.) KT határozatára, és az azt módosító 14/2011. (II. 15.) KT határozatára tekintettel a Boglárhegyi Építőközösség részére a területen várhatóan a 2014. évben megvalósuló víz-, és szennyvízberuházás támogatására az önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának terhére az alábbi összegű támogatást nyújtja:
 
2009. évre vonatkozóan 3.366.090 Ft,
2010. évre vonatkozóan 3.374.840 Ft,
2011. évre vonatkozóan 1.469.841 Ft,
összesen 8.210.771 Ft, azaz nyolcmillió-kettőszáztízezerhétszázhetvenegy forint.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a Boglárhegyi Építőközösség vezetőjét a döntésről tájékoztassa.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a beruházás megkezdésekor a támogatás nyújtására a Boglárhegyi Építőközösséggel támogatási szerződést megkösse és a támogatási összeget szabályszerűen kifizesse.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 1.
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Testvérvárosi kapcsolatok alapján Csíkkarcfalván részt vettem augusztus 15. és 18. között a búcsún, ennek elszámolása történne meg. A PB megtárgyalta és az előterjesztést támogatta.
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
94/2013. (VIII. 27.) KT határozata
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Fertőrákos Községi Önkormányzat küldöttségének útiköltségét a Csíkkarcfalva testvértelepülés által szervezett búcsúra és azt 79.982 Ft, azaz hetvenkilencezer-kilencszáznyolcvankettő Forint összegben az önkormányzat és szervei 2013. évi költségvetésében szereplő Testvérvárosi találkozó (03. űrlap 61. sor) terhére elfogadja.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a az összeget szabályszerűen fizesse ki.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 1.
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Vízkincs Alapítvány kérte a hozzájárulásunkat az alapítvány megszüntetéséhez. A PB megtárgyalta és az előterjesztést támogatta.
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
95/2013. (VIII. 27.) KT határozata
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Vízkincs 2004. Közalapítvány (9400 Sopron, Bartók Béla utca 42.) 2013. augusztus 8. napján kelt, az alapítvány megszüntetéséhez való hozzájáruló nyilatkozat megtételére vonatkozó kérelmét és úgy határozott, hogy az alapítvány megszüntetéséhez hozzájárul.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az alapítványt a döntésről tájékoztassa.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2013. szeptember 1.
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Átadom a szót a PB Elnökének.
Földes Tamás képviselő:
A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az első féléves beszámolót takarékos gazdálkodás folyt, a beruházások a II. félévben lesznek, átbeszéltük, hogy mely adónemeknél van elmaradás, de ezek behajtása folyamatban van.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 4 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
96/2013. (VIII. 27.) KT határozata
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat és szervei 2013. évi költségvetése I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester
Határidő:  azonnal
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
Átadom a szót a PB Elnökének.
Földes Tamás képviselő:
A korábbi KT határozatok kerülnének átvezetésre a költségvetési rendeletben. A PB támogatta a rendelet-tervezetet.
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, kérem szavazzunk. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 4 igen szavazattal a rendeletet elfogadta, mely jelen jegyzőkönyv 5. számú mellékletét képezi.
Térjünk át az egyebek tárgyalására.
Abdai Zsolt Urat felhívtam a Fő utca 190. ingatlan tervezésével kapcsolatban, aki jelezte, hogy a megbeszélés után várta volna a feljegyzést ez ügyben. Megbeszéltem a jövő hét kedd 11.00 órát egy újabb bejárásra.
A Polgármesteri Hivatal új bútoraira a FALCO-tól kértem árajánlatot, a Jegyző Úrral átbeszéltük. A KT teremben lévő asztalra még kérek árajánlatokat és a szeptemberi KT ülésre készül előterjesztés.
A testvérvárosi találkozó költségvetési soron még maradt pénz. Karcfalván jelezték, hogy a testvértelepülések közül csak mi nem állítottunk még kopjafát. Tölgy gerenda kellene és faragás és a szállítás díja.
Az idősek köszöntése valamikor októberben lenne. A költségvetésben 840 e Ft erre beállítva.
Világörökség bora versenyen felmerült, hogy Fertőrákos Borát minden évben meg lehetne választani a fertőrákosi borászok borai közül. Utána ebből lehetne rendelni reprezentációs célra. A verseny helyszínére a kastély gyönyörű pincéjére gondoltam.
Amennyiben nincs kérdés, hozzászólás, az ülést bezárom.
Kmf.
Baltigh Márta                          dr. Nagy Attila
 Polgármester                                 Jegyző