KT jkv. 2014.01.28.

KÉPVISELŐ-TESTÜLET
FERTŐRÁKOS
1/2014.
J e g y z ő k ö n y v
 
Készült Fertőrákoson a Fő u. 139. sz. alatti Polgármesteri Hivatalban 2014. január 28. napján 16.00 órakor megtartott rendes Képviselő-testületi nyílt ülésen.
 
Jelen vannak:   
Baltigh Márta polgármester,
Dr. Ecsédi Károly képviselő,
Földes Tamás képviselő,
Kovács Pál képviselő,
Puskás Csaba képviselő,
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester,
Wild Róbert képviselő.
Dr. Nagy Attila jegyző a jelenléti ív szerint.
Baltigh Márta polgármester:
Köszöntöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes, a képviselő-testületi ülést megnyitom.
Beszámoló:
01. 03.       Fertőrákosi Lövészklub Közgyűlése.
01. 10.       E-mail érkezett Karcfalváról, hogy január 22-24. között érkeznek látogatóba.
01. 20.       Katasztrófavédelmi Parancsnokságon voltam, a II. kategóriából a III. kategóriába sorolták a települést.
Lejárt határidejű határozatok:
  1. Behajtási engedélyek ügyében tájékoztattuk a Soproni Rk-t, a konzorciumot és a beruházót.
  2. Bors Ferencné a határozatot megkapta.
  3. Belső ellenőrrel a szerződés aláírásra került.
  4. bérleti szerződések felmondásra kerültek.
  5. Margitbányai út átadásról szóló határozatról az érintetteket tájékoztattuk.
Baltigh Márta polgármester:
Kérem a T. Képviselőket, szavazzunk a beszámoló elfogadásáról.
Megállapítom, hogy a beszámoló 7 igen szavazattal elfogadásra került.
Térjünk át a napirendi pontok tárgyalására. Egy új napirendi pontot szeretnék felvenni a napirendek közé, melyet a tegnapi Pénzügyi Bizottság tárgyalt. Az első napirendi pont a Csíkkarcfalva testvértelepülés küldöttsége vendéglátásának költségei lenne.
Kérem a T. Képviselőket, szavazzunk az új napirendi pont felvételéről. Megállapítom, hogy 7 igen szavazattal az új napirendi pont felvételre került.
Kérem a képviselőket, szavazzunk a módosított napirendi pontokról.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
 
 
 
 
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
1/2014. (I. 28.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2014. január 28-i nyílt rendes ülésén az alábbi napirendi pontokat veszi napirendre:
 
  1. Csíkkarcfalva testvértelepülés küldöttsége vendéglátásának költségei.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Az önkormányzat és szervei 2014. évi költségvetése (I. forduló).
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Szentesi Ervin Alpolgármester képviselői indítványa.
 
  1. Mithrasz szentély 2014. évi nyitvatartásának meghatározása.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Galambos György (Boglárhegyi Építőközösség) beadványa.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület tagságának fenntartása a 2014-2020. időszakra.
Előterjesztő: Baltigh Márta polgármester
 
  1. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló 14/2004. (XII. 1.) Ör. módosítása.
Előterjesztő: dr. Nagy Attila jegyző
 
  1. A 2014. évi belső ellenőrzési terv és Stratégiai Ellenőrzési Terv (2014-2018.) elfogadása.
Előterjesztő: dr. Nagy Attila jegyző
 
  1. Teljesítmény célkitűzések a Polgármesteri Hivatal munkatársai részére.
Előterjesztő: dr. Nagy Attila jegyző
 
  1. Egyebek
a. Steinheim-i küldöttség (2014. 03. 17-20 között),
b. Testvérvárosi kapcsolatok 21. évfordulója Großengottern településsel,
c. Fertőrákosi búcsú
Felelős: Baltigh Márta polgármester
Határidő: azonnal
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át az 1. napirendi pontra.
A PB megtárgyalta, átadom a szót a PB elnökének.
Földes Tamás képviselő, PB Elnök:
2014. január 10-én jelezték a Karcfalviak, hogy január 22-24. között érkeznek Magyarországra, ahol mindhárom magyarországi testvértelepülésüket a teljes Képviselő-testülettel meglátogatják.
A 2014. évi költségvetésbe Testvérvárosi találkozóra 3 m Ft lett betervezve, de erről külön kellene dönteni, mert még nincs költségvetés. Amennyiben a költségvetés elfogadásra kerül, ebből a 3 millió forintos keretből kerül elszámolásra. A PB egyhangúlag támogatta.
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
Én sem mondtam volna azt, hogy ne jöjjenek. Kérdést is feltettem e-mail-ben a Polgármester Asszonynak, hogy ez milyen finanszírozással fog megvalósulni. Van egy átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet. Ha ilyen helyzet állt elő, akkor igenis össze kellett volna hívni egy rendkívüli KT ülést.
A lényegi kérdés az, mit profitál ebből a falu? Egymást látogatjuk. Javaslom, hogy a következő látogatás lehetőségét engedjük át a következő KT tagoknak.
Párszázezer forintba kerül, ennek lett volna jobb helye a faluban.
 
Baltigh Márta polgármester:
Légy szíves küldd át újra azt az e-mailt, amiben ezt a kérdésedet feltetted, mert én nem kaptam meg. Minden képviselőnek küldtem meghívót és programot, mindenkitől kaptam visszajelzést, kivéve tőled.
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra határozati javaslatot.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
2/2014. (I. 28.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Csíkkarcfalva testvértelepülés teljes Képviselő-testületének 2014. január 22-24. közötti vendéglátásról szóló előterjesztést és annak költségét legfeljebb 400.000 Ft, azaz négyszázezer forint erejéig fogadja el a később kiállított számlák alapján az önkormányzat és szervei 2014. évi költségvetésének testvérvárosi találkozó terhére.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a számlákat fizesse ki.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester
Határidő: 2014. január 31. 
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a 2. napirendi pontra.
A PB megtárgyalta, átadom a szót a PB elnökének.
Földes Tamás képviselő, PB Elnök:
A PB többször megtárgyalta figyelembe véve az állami támogatások mértékét és a folyó és a leendő beruházásokat. Három fő célcsoport.
 
Óvoda: az állami támogatás a működést lefedi, mellé kellett tenni 45 m Ft-ot az új óvoda épületre és 2 m Ft-t az első beszerzésre. Az építési engedély meg van, tavasszal indulhat a beruházás. Az egyéb beruházások szintentartással lettek tervezve. A régi óvodaépület tetőcseréjére is terveztünk, ha nyerünk a pályázaton.
 
Polgármesteri Hivatal: Itt is rendelkezünk a működési költségekkel.
 
Önkormányzat: A legnagyobb tétele összességében. Összesen a költségvetés 1/3-a, 150 millió forintot fordítunk beruházásokra., 2014. évben valósul meg a buszforduló, óvoda, járda, buszöböl, parkolók, temető kerítés felújítása. Közösségi házat is szeretnénk, 200 négyzetméter hasznos alapterületű, könnyűszerkezetes épület lenne, 46 millió forintból. Ezen kívül 40 millió forint zárolva lenne és tartalékba helyezve a következő Képviselő-testület részére. Minimális céltartalék is van. Az eddigi gazdálkodás stabil volt. A PB egyhangúlag támogatta a rendelet elfogadását.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
A JÜB is egyhangúlag támogatta.
 
 
 
 
Wild Róbert képviselő:
A Német Önkormányzatnak egyetértési joga van az óvoda költségvetésével kapcsolatban, de mi csak február elején ülünk össze.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra a rendelet-tervezetet.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal a rendelet-tervezetet elfogadta.
 
Az 1/2014. (I. 28.) Ör. a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
A decemberi Kt ülésen hoztunk egy döntést a Meggyesi úti behajtásról, amihez az Alpolgármester Úr önálló képviselői indítványt terjesztett elő.
 
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester:
Született egy határozat, ahol heves vita volt. Külsős észrevételek is érkeztek róla. A testületi ülésen az jött ki, hogy nem azzal van a gond, hogy használják az utat, hanem azzal, hogy diszkriminatív volt az engedélyek kiadása. Ezért gondoltam ennek módosítására úgy, hogy az állandó fertőrákosi lakcímmel rendelkezők használhatják az utat.
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
Kerékpárral?
 
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester:
Személygépkocsival. Kerékpárral eddig is használhatták.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
December 17-én a KT határozatképes volt, megtárgyaltuk, a F.H.N.P képviselője is itt volt. 3 év garanciát vállalt a kivitelező, ha kerékpárútként van használva, ha nem, akkor az ebből eredő garancia elvész.
Hoztunk egy többségi döntést. A javaslatod szerint mindenki r kellene engedni. A JÜB nem tudott állást foglalni az ügyben. A Jegyző Úrtól azt szeretném kérni, hogy a Kormányhivataltól előzetes normakontrollt kérjen ez ügyben. Az állandó fertőrákosi lakost ráengedjük, az ideiglenesen itt lakót nem? Az üdülőtulajdonosokkal mi van?
Ez a kerékpárút nem gépkocsiforgalomra lett tervezve. Ha kerékpárútnak épült, akkor az használ neki, hogy minél kevesebb forgalmat engedjünk rá. 250 métert tiltunk, de ha ezt tiltjuk, akkor a 2 kilométert sem teszik meg. Ezzel a döntéssel azt segítenénk elő, hogy átmenjen a határon, ami nem személygépkocsis határátkelő.
 
Baltigh Márta polgármester:
Hosszan vitatkoztunk már ezen. Azért kell korlátozni a forgalmat, hogy az utat megvédjük. A garancia kerékpárútra szól.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
A Községfejlesztési Bizottság 3 igen szavazattal amellett volt, hogy az eredeti határozatot ne módosítsuk. Kérjünk előzetes normakontrollt, nehogy törvénysértő döntés szülessen.
 
Rajki János külső Községfejlesztési Bizottsági tag:
Kérem az általam felolvasottak szó szerinti jegyzőkönyvezését.
„Az indítványban javasolt és a fertőrákosiaknak kedvező indítvány diszkriminatív, a többi nem fertőrákosi polgárral, ide értve az Európai Unó állampolgárait is.
Igaz az, hogy az út többségi használói nem az Ausztriában dolgozó fertőrákosi polgárok, hanem a környékbeli települések lakói, illetve osztrák állampolgárok. Azonban nem lehet egy dolog használatában korlátozni, vagy pláne, egy dolog használatát tiltani lakóhelyi besorolás alapján. Ez az EU jogharmonizációval is ellentétes.
Amennyiben nincs az úton tiltva a gépkocsi forgalom, akkor a gépkocsiban az út állapota miatt keletkezett károkat az önkormányzatnak kell vállalnia.
Javaslom, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 34. §-ának tanulmányozását.
A szóban forgó felújítása pályázati pénzből lett finanszírozva, tehát a pályázatban leírtaktól eltérni még 1 méteres szakaszon sem lehet eltérni, mert annak anyagi konzekvenciái vannak”.
 
Dr. Kozma József Szociális Bizottság külső tag:
Volt egy kivitelező, 3 év garanciát adott.  Ha ez egy kerékpárút, akkor a rendőrség, mentő, katasztrófavédelem járművein kívül bárki rámegy, akkor a garancia ugrott. Vagy lemondunk a garanciáról és mindenki mehet, vagy ezeken kívül senki sem mehet.
 
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester:
Ha ez kerékpárút lenne, akkor nem született volna ez az előterjesztés, de ezt az utat traktorok is használják. A felső Újhegyig be kell azokat engedni. Utána azt az 500 métert akarjuk bezárni.
 
Baltigh Márta polgármester:
A tervben a táblázás is úgy szerepel, hogy a Vámosékig célforgalom, utána senki.
 
Galambos György:
Sokat vitázott már erről a Képviselő-testület. Javaslom, hogy mindenki nézze át az 5/2004. (I. 28.) GKM rendeletet, mely az önkormányzati fenntartású utakkal foglalkozik. Volt idő mindenkinek, hogy a terveket megismerje, a kitáblázást is. Az ott lakókat be kell engedni, utólag kezdenek családi és érzelmi okokból változtatni. Ez a rendelet előírja, az út az árkot és a padkát is jelenti. Kérdem én, ki járul hozzá, hogy a termőföldjén járjanak az autók? Az úrtól lehajtót csak engedéllyel lehet kialakítani. Az volt a szokás, hogy becsukom a szemem, a Mithrasz szentélyig mindenki elmehet, és nem törődött azzal, hogy a határon gépkocsival nem lehet áthajtani. Az önkormányzat törvénytelenségre buzdította a lakosságot.
 
Wild Róbert képviselő:
Az út arra való, hogy használják. Mithrasz szentély Fertőrákos utolsó, megmaradt nagyértékű műemléke. Buszokkal kellene kihordani oda a turistákat. Forrást kellene erre találni. Most nem lehet ezt kialakítani, de erre kell törekednünk. Az utat nem a személyautók teszik tönkre.
Az önkormányzat saját lakosai számára lehetővé kell tenni a kijárást. Azt el tudnám képzelni, hogy ne az állandó lakosok kapjanak engedélyt, hanem aki életvitelszerűen itt lakik.
 
Baltigh Márta polgármester:
Kértünk árajánlatot arra, hogy +4 cm aszfaltot tegyenek rá és 40 m Ft + ÁFA lett, akkor buszok részére az út mennyibe kerülne?
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
Nem túl nehéz olyan dolgot mondani, ami népszerű. Szerezzél támogatást az álmaid megvalósításához. Napi 500 kocsi megy ki a határhoz. Hova megy, ha a határon nem lehet kocsival átmenni? Szabálytalanul mennek át a határon.
 
Baltigh Márta polgármester:
Az önkormányzatnak az a feladata, hogy jogszerűen járjon el.
Ennek az útnak a besorolása üzemi út, kerékpárút.
 
Albert Józsefné:
Akkor, amikor tárgyalták a felújítást, megfordul a fejükben a faluban lakók? Kimegyünk a Fertőre is, és fizetnünk kell a parkolásért is. A temető alatti úton is kimegyek, ha rendbe lenne téve az út.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
Nem gondoltunk rá, mert itt kerékpárút felújításáról volt szó.
 
 
Földes Tamás képviselő, PB Elnök:
3 évet menjünk vissza. Indítványoztuk, hogy a Meggyesi út kerüljön át a Magyar Államhoz és legyen közút. Völlner Pál Államtitkár előtt volt aláíráson az ügy, de elutasították. Az Ausztriából érkezett tiltakozások miatt nem vették át. Elveszett ez a lehetőség, ezért a Margitbányai utat veszik át és fejlesztik. A Képviselő-testület meg tett mindent ennek érdekében. A Meggyesi út felújítása 96 millió Ft volt, ami rajtunk múlik, azt megtesszük. Ügyrendi indítványom lenne, mert ebben az ügyben senki sem okos. Az érzelmek hatással vannak ránk. Kérjünk jogi kontrollt a Kormányhivataltól, amit utána mindenki elfogad.
 
Dr. Nagy Attila Jegyző:
Van lehetőség előzetesen megkérdezni a Kormányhivatalt a határozati javaslatról, de csak abban az esetben, ha arról ma nem szavaz a Képviselő-testület, azaz az előterjesztő azt visszavonja.
Szolka Dezső:
Sopronban adnak kedvezményt a soproniaknak, ezt az útra nem lehetne megcsinálni?
 
Baltigh Márta polgármester:
A Fertő parti belépőre visszatérve. Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatójával tárgyaltam ebben az ügyben. A saját dolgozóit sem tudja kedvezményesen beengedni. Ha ezt megteszi, akkor a belépőt és az elmaradt ÁFA tartalmat neki, vagy nekünk kellene betennünk.
A törvény szerint az útért nem lehet fizetni. A temető melletti út, pedig nem ott megy, ahol természetben. Annak kis szakasza az önkormányzaté, a temető sarkáig, utána magánterület.
 
Koncz Csaba:
Amikor az útépítésre megkötötték a szerződést, már akkor eldöntötték, hogy nem lehet kimenni. Úgy látom, mindenki azon van, hogy ne lehessen kimenni. A margitbányai út nyári út, ha leesik a hó, járhatatlan. Az is elhangzott, hogy a kinn dolgozók nem ide adóznak. Ilyen EU-s állampolgár nem mondhat.
 
Baltigh Márta polgármester:
Törvényesen kell eljárni.
Kialakult szokás volt a behajtási engedély, de amikor kiadtunk, akkor sem jártunk el szabályosan.
 
Szentesi Ervin képviselő, alpolgármester:
Az előterjesztésemet visszavonom azzal, hogy kérjünk kontrollt a Kormányhivataltól. Amint ez megérkezik, tárgyalja újra a testület.
 
Puskás Csaba képviselő:
Régóta rágjuk a csontot. A kivitelezővel azt is le kellene tisztázni., hogy a garancia mire érvényes?
 
Dr. Nagy Attila Jegyző:
A garancia a tervben meghatározott funkcióra és kitáblázásra érvényes, azaz a felső Újhegyi útig bemehet aki célforgalommal megy, utána csak engedéllyel, amit az önkormányzat állít ki. Ez az út nem csak kerékpárút, itt van gépkocsi forgalom is.
 
Baltigh Márta polgármester:
Akkor térjünk át a következő napirendi pontra.
Nálam megtalálható a Mithrasz szentély tavalyi évi statisztikája a látogatottságról. Ennek alapján határoztuk meg a nyitvatartást.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
Ha ezt a létszámot csak 100 forinttal megszorozzuk. Egyetértek a határozati javaslattal, csak az a problémám, hogy az idei finanszírozást még nem tudjuk.
 
 
 
 
Földes Tamás képviselő, PB Elnök:
Pénteken jelent meg az EMMI rendelet, a finanszírozás 6.034.000 Ft.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra határozati javaslatot.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
3/2014. (I. 28.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Fertőrákos Községi Önkormányzat fenntartásában lévő Mithrasz szentély 2014. évi üzemeltetéséről szóló előterjesztést, melyet az alábbi tartalommal elfogad:
 
Nyitvatartási időszak:
2014. május 1. napjától 2014. szeptember 30. napjáig.
 
Nyitvatartási idő:
I. 2014. május 1. és 2014. május 14. között és 2014. szeptember 1. és 2014. szeptember 30. között:
 
Péntek:           10-16 óra között.
Szombat:        10-16 óra között.
Vasárnap:      10-16 óra között.
 
Ettől eltérő időpontban, minimum 10 fős csoport előzetes bejelentkezése esetén.
 
II. 2014. május 15. és 2014. augusztus 31. között
 
Kedd-vasárnap: 10-18 óra között
 
Megbízási szerződéssel gondnoki és tárlatvezetői feladattal foglalkoztatott összesen 3 fő, nettó 1.000 Ft/óra órabérrel.
 
A Mithrasz szentély megtekintése ingyenes.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a megbízási szerződések megkötésére.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2014. szeptember 30.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
 
Földes Tamás képviselő, PB Elnök:
A PB megtárgyalta és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Önkormányzati pénzügyi kihatása nincs, a vízmű bérleti díjából tudná megfinanszírozni.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra határozati javaslatot.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
 
 
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
4/2014. (I. 28.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Galambos György (9421 Fertőrákos, Kavicsbánya sor 13.) 2014. január 13. napján kelt, a Fertőrákos Boglárhegyen megvalósuló új ivóvíz gerincvezeték szakaszának és 37 darab fogyasztói leágazás cseréjéről szóló kérelmét.
 
A gerincvezeték szakaszának és a 37 fogyasztói leágazás cseréje Varga József EV. (9421 Fertőrákos Béke utca 16.) 2013. 02. 10. napján kelt árajánlata alapján 3.885.000 Ft + ÁFA.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a fentiekre tekintettel kéri a Soproni Vízmű Zrt-t, valamint a Szakértői Bizottságot, hogy a beruházást és annak költségét a Soproni Vízmű Zrt-nél vezetett Fertőrákost illető bérleti díjak terhére megvalósítani szíveskedjenek.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert hogy a Soproni Vízmű Zrt-t, a Szakértői Bizottságot, valamint a kérelmezőt a döntésről tájékoztassa.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester.
Határidő: 2014. szeptember 30.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
 
Földes Tamás képviselő, PB Elnök:
A PB megtárgyalta és egyhangúlag elfogadásra javasolja.
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra határozati javaslatot.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
5/2014. (I. 28.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja, hogy az önkormányzat fenntartja egyesületi tagságát az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesületben, amely a térség 2014-2020-as programozási időszakra vonatkozó várományos Helyi Akciócsoportja.
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesületet a döntésről tájékoztassa.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester
Határidő: 2014. január 31. 
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
 
Dr. Nagy Attila Jegyző:
Vagyonrendelet módosítása szükséges, a decemberi KT ülésen hozott döntés átvezetéséről a vagyonkataszterben is rendelkezni kell.
 
Dr. Ecsédi Károly képviselő, JÜB Elnök:
A JÜB megtárgyalta és egyhangúlag elfogadásra javasolja.
 
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra határozati javaslatot.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta.
 
A 2/2014. (I. 28.) Ör. a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
 
Dr. Nagy Attila Jegyző:
A belső ellenőrrel a szerződés megkötésre került és szükséges a 2014. évre vonatkozó belső ell. Terv elfogadása, valamint a 2014-2018. időszakra  stratégiai ell. Terv elfogadása is.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra határozati javaslatot.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
6/014. (I. 28.) KT határozata
 
Fertőrákos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Fertőrákos Község Önkormányzatának Stratégiai Ellenőrzési Tervét és a 2014. évi Belső Ellenőrzési Tervét megismerte és azt az előterjesztésben foglaltakhoz képest változatlan formában elfogadja.
 
Fertőrákos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy az elfogadott határozatot hitelesített formában az önkormányzat belső ellenőrének továbbítsa.
 
Felelős: dr. Nagy Attila jegyző
Határidő: 2014. január 31.
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át a következő napirendi pontra.
 
Dr. Nagy Attila Jegyző:
Teljesítmény célkitűzések megállapítása történne meg a Polgármesteri Hivatalban dolgozó részére.
 
Baltigh Márta polgármester:
Amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, felteszem szavazásra határozati javaslatot.
Megállapítom, hogy a Képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
 
Fertőrákos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
7/2014. (I. 28.) KT határozata
 
Fertőrákos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Fertőrákosi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőivel szembeni, 2014. évi teljesítménykövetelményekhez a következő kiemelt célokat határozza meg:
 
1)      A képviselő-testület döntéseit szakmai és jogi szempontból kellően megalapozó, a lehetséges esetekben döntési változatokat tartalmazó előterjesztések készítése.
2)      A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) által meghatározott eljárási határidők betartása.
3)      A jogszabályi változások folyamatos figyelemmel kísérése mellett az intézményi változások (járási hivatal felállítása, iskola átadása) koordinálása.
4)      Az önkormányzati intézmények és szakfeladatok gazdálkodásának folyamatos figyelemmel kísérése.
5)      A 2014. évben kiírt országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választások törvényes lebonyolítása.
6)      A helyi adóbeszedés, az adóellenőrzések hatékonyságának növelése.
 
A Képviselő-testület felkéri Baltigh Márta polgármestert, hogy a jegyzőre, Dr. Nagy Attila jegyzőt, hogy a Fertőrákosi Polgármesteri Hivatal köztisztviselőire vonatkozóan 2014. évre ezen célok alapján határozzon meg egyéni teljesítménykövetelményeket.
 
Felelős: Baltigh Márta polgármester és dr. Nagy Attila jegyző
Határidő: 2014. január 31. 
 
Baltigh Márta polgármester:
Térjünk át az egyebek tárgyalására.
A steinheimi küldöttség 2014. március 17-20. közötti időpontban érkezne Fertőrákosra. A Polgármester Úr, 3 frakcióvezető és az iskolaigazgató jönnének.
 
Földes Tamás képviselő távozik az ülésteremből.
 
Großengotterni látogatásra a Polgármester Úr az október végét javasolja, tájékoztattam, hogy választások lesznek, az új testület menne.
A búcsúra a Polgármester Úr nem tud jönni, a kitelepítettek közül képviseltetik magukat.
Amennyiben nincs kérdés, az ülést bezárom.
Kmf.
Baltigh Márta                                       dr. Nagy Attila

                                Polgármester                                            Jegyző