|
Római katolikus
templom
Cím: 9421 Fertőrákos, Fő u. 121.
A középkori templom tornyának felhasználásával
épült - Zichy Ferenc püspök támogatásával - a XVII-XVIII.
századi barokk stílusú templom.
Középkori dokumentumokból kitűnik, hogy Fertőrákos a térség
több településétől eltérően nem Sopron város, hanem a győri
püspök birtoka volt. Ez ugyan a falu birtoklásáért gyakori
harcokat eredményezett, de a püspököknek gondjuk volt a falura,
és gondoskodásuknak szép bizonyítéka a templom. 1241-ben mint
a Boldogságos Szűz templomát említik először az oklevelek,
amit a XVI. században a törökök elpusztítottak. Széchényi
György püspök építtetett újat, és Szent Miklós védelmébe ajánlotta.
"Hajója és szentélye magas, tágas. Főoltára mellett két
mellékoltára van, és a szószéket török szőnyeg díszítette."
Az új templom 1683-ban, amikor a törökök Bécset ostromolták,
ismét a háborúk áldozatává vált. "A boltozat leszakadt,
padjait elégették, oltárai elpusztultak." 1696-ban viszont
már szépen felújítva várta a híveket. Mai formáját a XVIII.
század második felében - Zichy Ferenc püspöknek köszönhetően
- nyerte. A kőbábos erkéllyel zárt, gúlasisakkal fedett, teljesen
tagolatlan masszív torony szinte sugározza a háborúknak kitett
történetét. A keskeny ablakokkal áttört sima falak is inkább
a mostoha múltat, mint a barokk kort idézik. A barokk a belsőben
jelenik meg. A Krisztus mennybemenetelét ábrázoló főoltárképet
kékesen márványozott aranyozott fa oltárépítmény veszi körül.
A félköríves kereten Zichy-címer, amely vélhetően a templom
XVIII. századi felújítójára utal. Mind a kettő a XX. században
készült. Oldalt Szent Imre és Szent István színezett faszobrai
állnak. Jellegzetes barokk alkotás a két mellékoltár: angyalok
aranyozott felhőcsoporton, füzérdíszek, barokk angyalkák,
domborműves tabernákulum. Ezekkel harmonizál a szószék, mellvédjén
három aranyozott dombormű és néger fiú tartotta díszes keresztelőkút.
Szépek a konzolokon álló aranyozott faszobrok: Szent Flórián
zászlós sisakos alakja, illetve Szent Kajetán a kereszttel.
Bővebben: Hárs József:
Szent Miklós temploma
Bán János: Fertőrákos politikai, gazdasági,
egyházi és kulturális története. A templom; A
templom leírása
Orgona leírása, restaurálása: http://w3.netelek.hu/gyszarka/rest.html
|