Bemutatkozás

   A „Rákosi Fúvósok” zenekar, mint a Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület tagja, 2001. márciusa óta működik. Az első 3 évben Grósz Károly (nyugalmazott zeneiskola igazgató) volt a karmester. A 2004. év végével Bellai Gyula kürtművész vette át a karmesteri pálcát. 2006. január óta Kiss Vidor zeneiskolai tanár a karmester. A zenekar képviselője Baltigh Márta.

   Az elmúlt években nagyon sok fellépésünk volt. Több ízben képviseltük községünket külföldön és belföldön egyaránt, valamint rendszeres résztvevői vagyunk a helyi és a környező helységek rendezvényeinek (helyi hagyományőrző rendezvények, szüreti felvonulások, Soproni Ünnepi Hetek, Advent, stb.). Fellépéseink közül kiemelkedő jelentőségűek még: Búcsú Fertőrákoson, Bodza-nap Fertőbozon, a Márton-napi ünnepség és az Adventi hangverseny a fertőrákosi templomban.

   Fertőrákoson a Vendégvárók Egyesülete által rendezett Frigyes-nap az egyik legfontosabb esemény. Az elmúlt 2 évben "Fúvószenekari találkozó"-t is szervezett zenekarunk az ünnepségsorozat részeként. A falun végig vonulva követett minket a résztvevő városok és Fertőrákos apraja-nagyja.

   Fertőrákos, 2006. február


  Tompa Zsófia