HU  |  DE  | EN

A PELLENGÉR

A település központjában található az ország egyetlen köztéren megmaradt 17. századi pellengére, amely azt példázza, hogy a püspökség nem csak kötelezettségeket rótt a jobbágyságra, hanem kiváltságokat is biztosított a számukra.

A hazánkban egyedülálló pellengér településünk önálló bíráskodásának emléke.

A községnek a piactéren tömlöce volt – ez a piac a községháza és az uradalmi malom között terült el-, de pellengér nélkül. A község a 16. század 30-as évei elején új börtönt építtetett ugyancsak a piactéren, de azt a föld alá tette, fölébe pedig tornyot helyezett, ami nem volt más, mint a most is álló pellengér.
Az bizonyos, hogy 1628-ban még a régi börtön mellett egy szilfához kötötték a bűnözőket. Az új börtönt és a pellengért a község vezetői kezelték, ők zárták el a kapitányuk által a kihágókat, vagy ítélték őket pellengérre.

A három koncentrikus körből álló kőalapzatból emelkedik ki a hasáb alakú kőoszlop. A kőoszlop felső harmada hengeres, a melyet kettős tagolású párkány zár le és gömbben végződő gúla koronázza.

Minden jog fenntartva © Fertőrákos 2021 | Készítette: Schubert Dávid

Megszakítás