IV. A rákosi plébánia története

A templom

Szent István rendeletét, hogy minden tíz község templomot és plébániát állítson, Rákosra alkalmazni nem tudjuk. Igaz, hogy I. Imre királyunk egy okirata, amely 1199-ben kelt egy birtokadományozással kapcsolatban feljegyzi Rakus villa-t, vagyis falut, de e puszta néven kívül semmiféle emlék vagy írás nem beszél a templomról. A természetes templom központ ezen a vidéken Sopron lett volna, de templomról itt is csak a tatárjárás utáni időből tudunk.
Láttuk, hogy a tatárjárás után a rákosi possessionak, birtoknak községgé alakulása csak az Anjouk korában ment végbe. Lehet, hogy a kastélyban régebben is volt valami kis kápolna berendezve a megszálló püspök részére, de a templom és plébánia a község megalakulása előtt nem létesült. Viszont a községhez akkor már a templom és plébánia annyira hozzátartozott, hogy a kettő egymás nélkül el sem volt képzelhető.
Az eddig előkerült adatok közül a legrégibb a templomról szól. Ez a Soproni Levéltárban egy 1438-ból származó végrendelet, amelyben Achnicht György soproni polgár a fiának hagyományozza a rákosi Sauerbrunn dűlőben fekvő szőllejét, amely a rákosi templom javára évi 9 fonttal van megterhelve. 1438-ban tehát nemcsak a templom létezése biztos, hanem az is, hogy a fenntartásáról már hosszabb ideje történt gondoskodás. Az újkor beköszöntéséig meg kell elégednünk ezzel az egy sovány adattal.
1511-ben hallunk újra a templomról a Kristóf-féle malom eladása alkalmával. Mivel a malom a templomhoz közel feküdt és későbbi adatok szerint nem volt azonos az uradalmi malommal, ezzel a templom helye is megállapítást nyert, hogy t. i. ugyan azon a helyen állott, ahol ma is van. Az oklevélben a templom látogatottságáról is található adat, amennyiben a vasárnap délelőtti istentiszteletről kiözönlő nép a község összességét jelentette, tehát az a legjobb alkalom volt a bíró számára a községi ügyek kihirdetésére. A fontosabb községi, sőt állami rendelkezések közhírré tételének ez a módja még az 1848-as szabadságharc után is megvolt és megmaradt is mindaddig, amíg az 1867 utáni törvények az új községi rendet meg nem állapították.
1514-ben ismét szó van a rákosi templomról, amikor Sopron város kamarásának számadása szerint a rákosi templom tetőzetének javítására 2000 db cserepet rendeltek.
Ezen kor végrendeleteiben is többször esik szó a templomról. Így Drexler Mihály soproni polgár 1592-ben 11 magyar tallért, majd Asel János soproni tanácsos 2 ft-ot hagyott a rákosi templomra.
A templomról azonban közelebbi és részletes adatokat csak az egyházlátogatási jegyzőkönyvek tartalmaznak. Azért szükséges néhány szóval az egyházlátogatásokat (visitationes canonicae) ismertetni. A tridenti zsinat előírása szerint minden püspöknek kötelessége lehetőleg négy évenként végiglátogatni egyházmegyéje minden plébániáját, és meggyőződni arról, hogy a plébánia területén minden az egyházi előírások szerint van-e berendezve. Pázmány Péter, a magyar katolikus restauráció legfőbb mozgatója a magyar püspököket szóval és példával buzdította ennek megvalósítására. A győri egyházmegyében először Náprághy Demeter püspök (1606-1619) nem ugyan maga látogatta, de kanonokjai által végeztette el az egyházlátogatást. Hozzá hasonlóan Dallos, majd Sennyei püspökök is elvégeztették a vizitálást. Ezeknek a jegyzőkönyvei az idők viszontagságában elvesztek.
A ruszti esperesi kerületben – ahová Rákos is tartozott – az egyházlátogatásokról a következő jegyzőkönyvek maradtak fenn:
– 1641-ben Draskovich György püspök parancsára Baranyai Péter győri kanonok és Wlachowits János esperes látogatták végig a főesperességet,
– 1651-ben Püsky János parancsára Magnovith János kanonok,
– 1659-ben Széchenyi György püspök parancsára Bellisits Péter kanonok,
– 1663-ban ugyancsak Széchenyi püspök rendelkezésére Gáborjáni Tóbiás kanonok,
– 1674-ben ismét Széchenyi püspök parancsára Kasza Ferenc kanonok,
– 1685-ben Kollonich püspök utasítására Dvornikovits Mihály kanonok,
– 1713-ban Keresztély Ágost bíboros parancsára Ribits József győri kanonok és Markl Mihály esperes végezték el az egyházlátogatást.
A felvett jegyzőkönyvek közül az utóbbi a legalaposabb és legrészletesebb, bár a többi is megbízható adatokat tartalmaz és hiteles erővel bír, mert a vizitálókon és a plébánoson kívül a község bírája, néhány esküdt, a kegyúr képviselője és a templomatyák is részt vettek annak szerkesztésében. Az 1641. évi jegyzőkönyvet pl. Oszvald János bíró, Klaus Péter, Teter Ambrus és Kingh Mihály esküdtek, valamint Fischer Gáspár és Spreizenbarth György templomatyák írták alá.
Ez utóbbi, valamint az 1651. évi jegyzőkönyv szerint a rákosi templom Szent Miklós tiszteletére van szentelve. A templom a temető közepén áll, amely rozoga kőkerítéssel van körülvéve. A templom, amelyet utóljára I. Draskovich György püspök renováltatott, nem elég tágas, belül végig boltozatos, de kívül zsindellyel van fedve. Tornya ellenben teljesen kőből van és két harang, valamint óra is található benne. Kórusa fából készült. Egyetlen oltárán az oltárkép táblákból áll, amelyeken élénk színű festéssel Szent Miklós püspök és a három szent király került megörökítésre. Az oltár szárnyakkal becsukható. Ezt az oltárképet Náprágy Demeter érsek készíttette. A szentségháza a szentély baloldali falában van vágva és ráccsal védett. Sekrestyéje az evangélium-oldalon van kőből építve, elég tágas és jól berendezett. A szószék fából, a keresztkút kőből készült, benne díszes réz edény található. Az említett fali szentségházban aranyozott ezüst ciboriumban őrzik a Szentséget. A templomnak három ezüst kelyhe, két tányérkája, 2 pallája, 2 purificatoriuma és két corporaléja, továbbá öt miseruhája, egyetlen albája és három antipendiuma van. Ministrans ruha, füstölő, négy ón gyertyatartó, egy baldachin, egy velum és hét zászló egészítik ki a felszerelést. A kereszteltek és eskettek feljegyzésére könyv áll rendelkezésre. Az 1651. évi jegyzőkönyv szerint egy miseruhával többje volt, továbbá két lámpával bírt a haldoklók ellátásához és volt a templomban egy nagy kép, amely a passaui Szűz Anyát ábrázolta. Az 1641. évi jegyzőkönyv a templom felszerelését az esperesi kerület templomai közt a legszegényebbnek mondta. Misekönyvét 1512-ben Velencében nyomták és azt is a soproni ispotály templomtól kapta. Ez utóbbi megjegyzések, valamint a jegyzőkönyv azon kitétele, hogy a második vizitáló pap ebédre mindössze 1-1 tojást kapott az uradalomtól, mutatják azt az ellenszenvet, amellyel a káptalan már ebben az időben viseltetett Draskovich püspökkel szemben.
A templomnak 1641-ben egy szőleje volt, amit 18 évvel azelőtt Horváth Mátyás özvegye hagyott rá. Ezt a községnek kellett volna művelnie, de teljesen el volt hanyagolva. 1651-re egy másik szőlőt is kapott, de ezt sem művelték a községbeliek. Ellenben a templomnak ebben az évben 40 ft tőkéje volt.
Az 1659. évi egyházlátogatás a templom állapotát változatlannak találta. Ekkor ellenben már 7 db szőlővel bírt és 2 hold szántója, amit a hívek most sem műveltek, ezért azokat felajánlották a püspöknek megvételre.
Az 1663. évi jegyzőkönyv nagy változásról beszél. Ez ugyanis beszámol arról, amit egyébként a templom bejáratánál található két emléktábla is hirdet, miszerint Széchenyi György püspök 1662-ben a régi templomot nagyrészben leromboltatta és alapköveire újjáépíttette, megnagyobbítva azt a mostani szentéllyel. A jegyzőkönyv szerint a hajó és a szentély magasak, tágasak, a hívek számához képest a templom befogadóképessége most megfelelő.
A magas szentélyben eltörpül a főoltár a maga kis képeivel. Ezt még kicserélik. Most már két mellékoltár is van, egyenlőre azok is csupaszok. Új a kőből épült kórus, és új a templomtető is. A templom berendezése még a régi, és mert nincs készen, nincs még fel sem szentelve. Az építéshez a templom eladott három szőlőt, a község robottal járult hozzá, a többit a püspök szolgáltatta.
Az 1674. évi jegyzőkönyv szerint az új templomot 1668. szeptember 3-án Szegedi Ferenc váci püspök szentelte fel Sz[ent] Miklós tiszteletére. A főoltár Sz[ent] Miklós, a mellékoltárok Szent György és Szent Lőrinc tiszteletére voltak szentelve. A Szentséget most nem a fali fülkében, hanem a sekrestyében, tabernákulumban tartották. Szószéke fából készült, török szőnyeggel díszítették. Felszerelési tárgyai gyarapodtak: ezüst sugaras monstranciával, 8 fából készült gyertyatartóval, 2 umbellével stb. rendelkezett.
Annál szomorúbb képet tárt elénk az 1685. évi egyházlátogatás. A Bécs irányába vonuló törökök, tatárok alapos pusztítást vittek véghez a templomon: felégették, tornyát megrongálták, a harangokat elvitték, a boltozat bedőlt, a három oltár kiégett, a szószék és a berendezés elpusztult, a vasárnapi istentiszteletet kölcsönkért hordozható oltáron tartják, felszerelés alig maradt valami, de megmaradt a kereszteltek anyakönyve. A lakosság katasztrofális pusztulására mutat, hogy sok föld szállott a templomra, amelynek ekkor kb. 10 db szőleje, 5 hold szántója és egy kaszányi rétje volt.
A templom újjáépítéséről az 1713. évi vizitáció számol be. Ez szerint bár Kollonich volt a győri püspök, mégis azt 1695-ben Széchenyi György prímás a maga költségén állítatta helyre, amikor is Kollonich végezte a három oltár felszentelését. A főoltár most is Szent Miklós tiszteletére épült, evangélium oldali mellékoltára Szent Flórián, a leckeoldali Szent Borbála tiszteletét hirdette. A főoltárnak most már tabernákuluma is lett. Új dolog, hogy a templom közepén oszlopon áll a Szent Szűz szobra, karján a kis Jézussal. A szobrot öltöztetik. A szószéket most is fából, rózsa formájára faragták, és ahhoz a sekrestyéből a falon át lehet hozzájutni. Nemcsak a főoltár, de a Szent Mária szobor előtt is öröklámpa ég. A kóruson hat regiszteres orgona van. Két szentségtartója, két cibóriuma, két kelyhe van, ez utóbbiak egyike Keresztély Ágost bíboros adománya. Hat faragott, ezüstözött gyertyatartóval rendelkezik. Egyházi ruhákkal eléggé fel van szerelve, szobrai között található Szent Ferencé a Korda-társulat számára. A látogatás épvében készült Szent Kajetán nagy fogadalmi képe, amely most is a szentély falán van elhelyezve. A templom ekkor 6 szőlőt, 8 1/2 hold szántót és 3 kaszáló rétet bírt.
Minden látogatási jegyzőkönyv megállapítja, hogy a templomnak Szent Miklós a védőszentje. A patrocíniumot, a búcsút e napon is tartják. A plébános és a mester az ünnepi istentiszteletért külön díjat kaptak a községtől – mely szokás még a mostani század elején is élt. Viszont már az idősebb Draskovich püspök ideje óta a templom szentelés ünnepét Áldozócsütörtökön tartották és erre a XVII. század első felétől kezdve zászlók alatt megjelentek a soproni plébánia hívei is. Hogy miért szorította háttérbe, sőt később egész feledésbe Szent Miklós tiszteletét Áldozócsütörtök ünnepe, erre csak egy magyarázatot adhatunk. Szent Miklós ünnepe (december 6.) mindig ádeventbe esett és a böjti idő miatt nem volt alkalmas világias ünnepségek tartására. Azért idővel a község a búcsút egész világi ünneplésével, vendégeskedéssel, táncmulatsággal a templomszentelés napjára tette át, ami azután annyira beidegződött, hogy a következő templom renoválás alkalmával a főoltárra is Jézus mennybemenetelének képe került és ezt koronázza a magasban Szent Miklós szobra.
Ez a templom renoválás 1777-ben Zichy Ferenc püspök bőkezűségéből történt meg, amint azt a kereszteltek anyakönyve feljegyezte, hozzátéve, hogy a felszentelésre szeptember 1-jén került sor, ekkor is Szent Miklós nevére, de a Mennybemenetel tiszteletére is. A renoválás annyira széppé tette a templomot, hogy a hívek azért kötelezték magukat minden vasárnap egy közös Miatyánk és Üdvözlégy elmondására, amit szent mise végén még ma is megtartanak.
A későbbi időben egész a mai napig a templom belső és külső strukturája nem változott, habár azóta több alapos megújítást megért. Ilyen renoválást külsőleg 1873-ban és 1929-ben, belsőleg pedig 1878-ban végeztek rajta. A külső renoválást 1873-ban Tuvora plébános végeztette összesen 1265 ft-ért soproni iparosokkal, 1929-ben pedig Mentes plébános Steiner József kőműves mester által 622 P-ért. A belső renoválás 1878-ban az oltárok, szobrok tisztításával, aranyozásával és a templom kifestésével történt. Előbb 3 szekéren szállították be a mozdítható oltárrészeket, szobrokat Sopronba, Habich József aranyozóhoz, majd ő a helyszínen végezte a többi munkát és összesen 1680 ft-ot vett fel érte a templom pénztárából. A templom kifestését Krautt Gaszton soproni festő végezte el, aki munkájáért 1117 ft-ot kapott. Más, kisebb munkákkal együtt a belső renoválás 3000 ft-ba került, amihez Zalka püspök 1000 ft-tal járult hozzá. Herz esperes ugyanekkor rendelte meg Schöffner Vilmos bécsi festőnél a ma is meglevő keresztúti képeket 215 ft-ért.
A hívek számának emelkedésével a templom már ezelőtt 100 évvel ismét kicsinek bizonyult. Tuvora plébános készített is egy bővítési tervet id. Stornó Ferenc restaurátorral. A terv a plébánia folyosóján függ, de a nagyobbításból sem ekkor, sem később sem lett semmi.


A templom leírása

A templom a község közepén áll, hosszanti tengelyével kelet-nyugati irányban. Olyan magas épület, hogy a község minden pontjáról látható. Nyugati falába beépített négyszögletes tornya magassága miatt karcsúnak tűnik fel, pedig csak három kis nyílás által megszakított sima falai vannak. Felső emeletén található a félköríves ablakú harangszoba három haranggal, felette két oldal felé óralapok vannak. A tornyot kőkorlátos erkély koszorúzza és tetőzi a nyolcszögű sisak, amely gömbbe állított keresztben végződik. Az erkélyről messze vidékre terjedő nagyszerű kilátás nyílik.
A templom alapja két egymáshoz illesztett téglalap, a második keskenyebb négyszög a Széchenyi püspök által az eredetihez épített szentély. Nagysága valami dóm benyomását kelti, de külseje egészen egyszerű, nincs más tagoltsága, mint a szentély déli, hatalmas és a hajó két-két kisebb félköríves ablaka, valamint a párkány alatt körös-körül nem szabályosan elhelyezett ellipszis alakú padlásnyílások. Egyenes záródású keleti falában Pieta szobor néz a főutca felé.
A falak mindenütt másfél méter vastagok, ezért amikor belépünk a templomba ennek méretei kis csalódást okoznak. Belső hosszúsága 26,5 m, szélessége 9 m, magassága ellenben 12,25 m.
A templomba két kapu vezet. Egyik a nyugati oldalon, a torony alján található. Itt a torony alja mindjárt előcsarnoka is a templomnak. Ez a kapu egyszerűbb mint a déli oldal kapuja, amely elé szélfogó előcsarnok van építve. Itt a kapu reneszánsz stílusban épült, felette két gyümölcsdísz között a felírás: 1662. Georgius Széchenyi Episcopus Jaurinensis. Ezt tetőzi az oromzat a Széchenyi címerrel. A szélfogó előcsarnok külsején is a belsőhöz hasonló füles keretű ajtó volt, ezt azonban mivel később az előcsarnokot szent sírnak használták befalazták, és oldalt nyitottak egyszerűbb kőkeretes ajtót.
A templom kettős csarnok, a falakon pillérek határolják a hajó két és a szentély egy boltozatos szakaszát, a hajóban díszes párkány fut végig. A szentély pillérei viszont annyival díszesebbek, hogy az oszlopfők alatt mindenütt zászlószerű bojtos táblák függnek. Ugyancsak megtalálhatók ezek a kórust tartó két oszlop felett is. A szentélyt elválasztó diadalív pillérei erősen kiemelkedők, s a szentélyt a valóságnál keskenyebbnek mutatják. A szentély jobboldali falában nagy, köríves mélyedés van kiképezve, ez a papság ülőhelyéül szolgált ünnepélyes miséken. Jelenleg az apácaiskola kápolnájának oltára van benne felállítva. A szentély baloldali felében hatalmas vakablak van kifestve. A rákosi kőből készült egész épület belsejében a párkányzaton, a boltozaton kívül különösen az orgona karzat toszkán oszlopokon álló hullámos vonala mutat a nálunk későn kezdődő barokk stílusbeli orientálódásra.
Annál több a barokk a berendezésben. A belépőt meglepi és megragadja a főoltár, amely a maga impozáns nagyságával valami székesegyháznak is díszévé válnék. A főoltár nem a falhoz van állítva, hanem körüljárható. Az egy lépcsővel magasabb szentélyből két lépcső vezet fel hozzá. Az alépítmény szarkofág alakú, rozettás és fűzéres dísszel díszített. Az oltár felépítménye nem egységes munka. Középpontja a négyszögletes, két oldalán volutákkal keretezett, íves tetővel végződő tabernákulum, amelynek ajtaját Ábrahám áldozatának domborműve díszíti. A tabernákulumot görög templom módjára ión oszlopok által tartott fogas párkány veszi körül. Felette hátrább sugaras Isten báránya koronázza az építményt. Mindkét oldal felé konzolokon kiterjesztett szárnyú, naív arcú angyal szobrok vannak elhelyezve. A rokokó oltárkereszt és kánontáblák, hat nagyon szép faragású rokokó fa gyertyatartó egészítik ki a felszerelést. Ezek a darabok nem egy időből valók. A tabernákulumot 1878-ban Hauser Károly soproni tanár rajza után Vogl innsbrucki szobrász készítette. A többi az oltárépítés idejéből származik, de lehet, hogy a hat gyertyatartó valami más templomból való, esetleg későbbi szerzemény. Ha a felépítmény egyes részei különböző értékűek is, mint egész jó benyomást tesz és hatásosan illeszkedik bele a magas hátsó építmény keretébe.
Ez az építmény az oltár mögött a falhoz simul és azt egészen a tetőig beborítja. Ember magasságig kékesen márványozott és aranyozott fából készült alapépítménnyel kezdődik, amely oldalt kifelé ível, két szélén hengeres talapzattal végződik. Ezeken Szent István és Szent Imre aranyozott szobrai állanak, az akkori divat szerint babenbergi, illetve habsburgi koronákkal. A két szobor homokkő talpazatával együtt előzőleg valószínűleg máshol, esetleg a kastélyban állt és csak ide helyezték az oltárlap megfelelő kiegészítésére.
Erre az alapra két-két egészen a templom párkányáig emelkedő korintusi oszlop van állítva. Ezek felfelé enyhén fiatalodnak, rovátkoltak, méter magasságig arany pálcikákkal kirakottak, és háromrészes, felül fogazott párkányt hordoznak, amely középen golyvásan befelé ível. Az egész építményen a díszítést a párkányra alkalmazott néhány aranyozott babérkoszorú és az oltárkép felett a virágfüzérrel körülvett Zichy címer alkotja.
A magasban a párkányon oromzat nyugszik, amely két összetett oszlopon emelkedő kosárívvel középen fülkét alkot Szent Miklós püspök számára. A keret akantuszágat és füzérdíszt hordoz. A szép Szent Miklós szobor körül 12 db felhőrongy mesterkélt túlzással hívja fel a figyelmet a templom védőszentjére.
Az oszlopsorok és a párkányzat közötti nagy teret az oltárkép tölti ki két aranyszélű sávval díszített fekete, félkörívben végződő keretben. A kép barokk elrendezésében az átlós kompozíció is megtalálható, mégis két csoportra, egy felsőre és egy alsóra osztható az ábrázolt jelenet. Az olajfák hegyének teteje a jelenet színhelye, ahonnan középen két oldalt messzire változatos vidék látszik. A hegytetőről emelkedik sötét felhőgomolyagban a lobogó piros ruhájú, fehéren világító testű, sugárzó arcú üdvözítő a magasba, angyalok sorfala között. Valamivel lejjebb a kép egész szélességében helyezkedik el az apostolok csoportja, felfelé hajló vagy térdelő, kezüket, ujjaikat kitáró, csodálkozó tartásban. Közöttük egyenesen áll az élénkpiros és kékruhás fejkendős Szűz Mária, akinek alakja erősen emlékeztet a sümegi plébánia templom Maulbertsch-féle főaoltárképén álló, de még inkább a kereszt alatt álló Szűz Mária alakjára. Jézus és Mária alakja dominál a képen, az utóbbi mellett jobbról és balról egy-egy apostol az átlós szerkezetet emeli ki. A kifogástalanul ügyes rajz, az élénk, harmonikus színek, különösen a mozgalmas kézfejekből, de az egész képből áradó eleven élet magas művészi értéket adnak az oltárképnek. Kár, hogy a többszöri tisztításkor használt olajos folyadék a kép aljára gyűlt össze és ott azt teljesen elhomályosította.
Említettük, hogy a templom diadalívét tartó két pillér erősen kiemelkedik a falból. Ez a kiemelkedés és a szentély szűkülése adta a legegyszerűbb megoldást a mellékoltárok elhelyezésére. A templom fal és a kiemelkedő pillér közötti sarokba van állítva a két, koporsó alkakú mellékoltár. A felépítményük oldalt álló volutás, füzérekkel díszített, négyszögű, befelé ívelő keret, amely fülkéjébe a lecke oldalon Jézus Szíve újkori szobra, az evangélium oldalon a Gyermek Jézust tartó aranykoronás, természetes női hajú, fehérbe öltöztetett Szűz Mária szobra foglal helyet. Az 1873. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv e szobrot ősréginek mondja. Nem lehetetlen, hogy 150 évvel azelőtt ez a szobor állott egy oszlopon a templom közepén. Talán a belső restauráláskor eltávolították onnan. 1871-ben ismét megtalálták, megtisztították és feldíszítették, Tuvora plébános felszentelte és az oltárra helyezte. Azóta a hívek különös tisztelettel vették körül és sok emléktáblával rótták le hálájukat az ima meghallgatásokért.
Mindkét oltárt jellegzetessé teszi a fülkék felett felhőkön trónoló két sikerült angyalszobor, hátuk mögött a fantasztikus felhőképződésekkel, amelyek az angyalok felett magasan és előre hajlóan kanyarognak. Túlzott rokokó levegővel élénkítik az oltárok nyugodtabb egyszerűségét, de emelik azok magasságát úgy, hogy a főoltárral arányban álljanak.
A jobboldali oltáron tabernákulum is van, kis dór oszlopok között, az ajtaját domborműves kehely díszíti.
A templom szószéke – amelyre a sekrestyéből lehet feljutni – igen értékes darabja a berendezésnek. Szinte ugyanolyan kékesen márványozott, mint a főoltár. Talpa felfelé szélesedő korong, amely alul gömbben végződik. Akantusz levelekkel sűrűn van díszítve. A talpon nyugszik a hengeres mellvéd, ezt négy tagolt pillér – amik a hangszórón is folytatódnak –, három mezőnyre osztja. Mindegyikben aranyozott dombormű: az első a hegyi beszédet, a második Krisztus urunk megkeresztelését, a harmadik az apostolok kiválasztását örökíti meg. A szószék bejárati ajtaja homorúan behajlik. Felette a hangszóró kerek és többször tagolt a Szentlélek galamb képével. Efelett a készítő mester egy gúlában összehalmozott mindent, amit csak lehetett. Elhelyezte a hit, remény és szeretet szimbólumait, a tízparancsolat kőtábláit, a rézkígyót, Krisztus keresztjét, az ostyás kelyhet. Ezeket mind játékos angyalkák tartják és emelik magasba. Az alkotó művész itt olyan túlzsúfoltságot teremtett, amely csak azért nem bántó, mert magasan van a szemlélő felett.
A felsorolt berendezés, valamint a sekrestye ajtaja és ruhaszekrénye, továbbá a templom rokokó táblás padjai 1777-ben készültek a kereszteltek anyakönyvében található feljegyzés szerint. Hogy ki végezte a munkálatokat, az nincs megörökítve. Egyetlen adat ismeretes eddig, amely szerint Hefele Menyhért bécsi építőmester Zichy püspök megbízásából dolgozott Rákoson és itteni munkájáért járandóságát 1777. november 10-én kapta meg. Ez teljesen összevág a templomi munkálatokkal, amelyek az említett év áprilisában kezdődtek, augusztus végén befejeződtek úgy, hogy az oltárok felszentelése és a templom megáldása szeptember 2-án ment végbe.
A templom berendezés megalkotásánál tehát a vállalkozó Hefele Menyhért volt. Hefele nem a püspöki kastélyon dolgozott. Ott 1745-ben befejezték a kastély átalakítását. Egyetlen adat sincs arra, hogy Zichy püspök még egyszer végeztetett volna kisebb javításokon kívül komolyabb munkát a kastélyon. Hefele szerzősége mellett szól még az a körülmény is, hogy a győri székesegyház három nagy oltárán más állításban ugyan, de mindig a fogazott párkányt tartó négy oszlopot használta megoldásnak és a Szent István oltár oromzata mása a rákosi Szent Miklóst tartó oromzatnak. Két évtized múlva Hefele a szombathelyi püspöki székesegyház építésekor a rákosi templom oszlopait a párkányzattal együtt ugyanúgy megismételte azzal a különbséggel, hogy az oszloppárok ott nem kifelé, hanem befelé ívelnek.
De kik voltak Hefele munkatársai? Egyet ismerünk bizonyosan és ez az oltárképet szignáló festőnek, Stifternek a neve. Mivel a győri székesegyház megújításakor Hefelével egyidőben Maulbertsch festette ki segédeivel együtt a templomot, nincs kizárva, hogy a XVIII. század festészetében különben teljesen ismeretlen Stifter csak egy fedőnév, amely azt akarja jelenteni, hogy a festője devocióból adományozta a képet (Stifter=adományozó, alapító).
Az a körülmény, hogy Hefele vezetése alatt a győri székesegyházban 1772-1774. években Tabotha Antal bécsi szobrász készítette az oltárok szobrait, angyalait és felhődíszítéseit, ugyanekkor Bichler József bécsi szobrász készítette az oszlopfőket, az aranyrovátkát, a koszorú és pálmadíszítést, elfogadhatóvá teszi azt a feltevést, hogy Hefelének néhány év múlva Rákoson is ők voltak a segítőtársai. Ez szerint lehet, hogy Tabotha mester ügyes kezét dícséri a főoltár magasságában Szent Miklós szobra, azután a mellékoltárokon nagyobb és a szószék kisebb angyalszobrai, valamint a hajó oldalfalain elhelyezett Szent Flórián és Szent Kajetán szobrok. Mindezek a régi barokk pátosz nélkül is eleven életet és lendületet sugároznak. Mennyivel gyengébbek ezekkel szemben a főoltáron Szent István és Szent Imre szobrai, amelyek tétlenül, szinte megmerevedett arccal és testtartással állanak előttünk.
A felsorolt berendezésen kívül vannak régebb és újabb tárgyak is a templomban. Régebb a keresztkút, ami a XVII. századból való, festett kőből készült térdeplő négert abrázol, miképpen hátán tartja a medencét, amelynek fedelén a Jézust keresztelő Szent János kis szobra a dísz. Széchenyi püspök a templom régi fakórusa helyett két oszlopon nyugvó kőkarzatot állíttatott és erre 1700 körül Keresztély Ágost bíboros adományozta a szép barokk stílű 5 részes orgonát, amelynek belső szerkezetét idők folyamán többször is javították, s néhány évvel ezelőtt teljesen megújították.
A szentélyt elzáró kőrács a templomszámadás szerint rákosi kőből 1811-ben készült. Egymással ölelkező, kunkorodó végű kőszalagok díszítik. Eredetileg középen rácsajtó zárta be, a bejárórács azonban idővel kiesett belőle.
A szentély baloldali falán elhelyezett nagy kép, amelyet a pestis megszűnésekor 1713-ban fogadalomból állíttatott a község, Szent Kajetánt ábrázolja. Kezdetleges alkotás, helytörténeti és devocionális értékkel bír, művészi értéke nincs.
A szentélyben felszerelt öröklámpa későbbi időből származik. Kondvicska plébános szerezte be 1856-ban egy bécsi kegytárgykereskedésből 200 ft-ért. Kínai ezüstből készült, az öblösen kiszélesedő lámpatest alsó oldalán a hit, remény és szeretet szimbólumai vannak kivésve.
A hajó elején található egy hatalmas, aranyozott vasvázon készült üvegcsillár, amelynek különös története van. Egy jómódú gazda végrendeletileg intézkedett egy csillár vételéről és az azzal történő világításról, és e célra 600 ft-ot hagyott. Az örökösök kölcsön vették az összeget, elég egyszerű facsillárt állítottak, amelyet azonban a plébános és a hívek nem tartottak a templomhoz méltónak, azért a jelenleg is szereplő csillárt szerezték be egy soproni kereskedőtől, a facsillárt pedig visszaadták az örökösöknek. Ezek viszont megtagadták a hagyaték kifizetését. Előbb a püspökhöz fordultak panasszal, majd a bíróság előtt pert indítottak, de célt nem értek.
Említettük, hogy Herz plébános 1848-ban a berendezést megújítatta Habitsch soproni aranyozó által. Ugyanakkor történt a templom kifestése is. Azt, hogy a XVIII. századi belső restauráláskor milyen kifestést kapott a templom, csak kis részben lehet megállapítani. A mostani festés kopott helyén bukkannak elő a régi festés maradványai. Megállapítható, hogy a templom nagyrészt egyszerűre volt festve, de a régi festés márványeres téglavörös sávokkal emelte ki a pilléreket és ablakszéleket. A tizenkét apostol és a kereszt régi alakja jól kivehető a szentélyben, ahol a mostanihoz hasonló, de valamivel kisebb, zöldlevelű, piros bogyós koszorú fogta körül a mostaninál szintén kisebb, pirosra festett keresztet. Csak átfestettnek látszik továbbá a karzat alsó peremén végigfutó, valamint a szószéket körülvevő fonott díszítés. A figurális kép sem a régi, az a második kifestésben sem szerepelt. A mostani kifestés 1878-ból ered és Kraut Gaszton soproni festőtől származik. Dekoratív mintái szerencsésen simulnak a berendezéshez, kivéve a szentély feletti boltozatot, amelyet valószínüleg Herz plébános óhajára az akkori neogótika egyik sokszor ismételt “vívmányaként” csillagszögekkel kirakott égszínkékre festettek, ami nagyon rontja az összhatást, hozzátévr: mivel kényesebb szín, erősebben kopott a többi festésnél. Egyébként a beázás és az északi fal nedvessége miatt dísztelenül hat a pusztuló festés és nagyon rászorulna a megújításra.
A szentély baloldalán épült a sekrestye három boltozatú tetővel, apácarácsos ablakokkal. A nagy öltöztető asztal és a szekrény 1777-ből való. Van benne egy szép, fekete tónusú feszület kép, amelyet régebben a főoltáron függesztettek fel a nagyböjti időben. Felszereléséből értékes Keresztély Ágost bíboros kelyhe, amelyet 1690-es években Augsburgban készítettek. A másik, használatban levő kelyhet Kurcsy János plébános szerezte be 1880-ban egy bécsi kegytárgykereskedésből. Monstranciája rézből készült, aranyozott, egy soproni rézműves szép munkája az 1780-as évekből. Ugyancsak a XVIII. századból való még egy ezüst pacifikálé és egy aranyozott réz ereklyetartó. Miseruhákkal, fehérneműkkel és minden szükséges felszereléssel a templom bőven el van látva. Ezek kevés kivételével újabb szerzemények.
Kurcsy plébános 1879-ben a sekrestyéhez egy újabb helyiséget építtetett a ritkábban használatos templomszerek elhelyezésére. E szoba egyszersmind gyóntató helyiség is. Itt került elhelyezésre a templom régi rokokó stílű gyóntatószéke. A helyiséget Perscher Antal kőművesmester készítette 379 ft-ért.

A templom vagyona

A templom kegyura a győri püspök volt, aki kötelezettségeit a rákosi intézőség útján gyakorolta. A püspökség jelölte ki hajdan azt az egész telket, amelyen a templom és a temető létesült. Az építtette és nagyobbíttatta idők folyamán többször is a templomot, amihez igás és kézi napszámot a községnek kellett adnia. A renoválásnál nem csak a külső rendbetartása, hanem a belső berendezés is a püspökre hárult. A toronyóra, a harangok gondozása ellenben mindenkor a község kötelessége volt. Az istentiszteletekhez szükséges összes felszerelést és más kisebb kiadásokat a templompénztár fedezte. A templompénztár bevételei nagyjából a következő tételekből állottak:
1.) a hívek által adott perselypénzből
2.) a templom ingatlanainak jövedelméből
3.) az alapítványok kamataiból.
A számadások 1798-tól maradtak fenn. Ezek azt mutatják, hogy a templomnak aránylag kevés jövedelme volt perselypénzekből. A XIX. század elején, a pénzromlás idején még felment az évi perselypénz 80-110 ft-ig, de 1820-1850 között azonban egyik esztendőben sem érte el az évi 50 ft-ot.
A templom birtokáról már 1438-ból értesülésünk. Később az egyházlátogatási jegyzőkönyvek rögzítik a szántók, rétek és szőllők számát és nagyságát. Ezek folyton változnak, mert a különböző templomi szükségletekre, renoválásokra többször eladták a telkeket. Így a templomnak rendszerint nincs elég pénze a folyó kiadások fedezésére és ilyenkor az uradalom pótolja a hiányt. Zichy püspök azután úgy segített a bajon, hogy 1773-ban Huber János jobbágy családjának kihalásakor annak az uradalomra visszaszállott kőhidai rétjét a templomnak adományozta. Az 1816. évi számadás elején fel vannak sorolva a templom földjei és rétjei. Ebből kitűnik, hogy 14 dűlőben összesen 16 és 3/4 hold szántója, 4 dűlőben pedig 10 és 3/8 hold rétje volt. Ezeket a jobbágyok tartoztak megművelni, de nagyon elhanyagolták őket. Azért 1822-től kezdve a templom saját kezelésbe vette a szántókat és azokat robot munka segítségével művelte, a kaszálókat pedig évenként árverésre bocsátotta. A saját kezelésben jó vagy rossz termés szerint volt úgy, hogy a szántók 264 ft-ot is eredményeztek. De az is előfordult, hogy 19 ft-ot tudtak csak beállítani a számadásba. Sőt arra is volt eset, hogy még a vetőmagot is kölcsön kellett venni a következő évre az uradalomból. A rétek se hoztak egyenletesen, de mégis évenként 88-165 ft bevételt eredményeztek. 1852-ben 6 évre, évi 195 ft-ért bérbe adták a szántókat. A bérletet 1858-ban 1866-ig meghosszabbították. Akkor történt, hogy a Fertő erős apadása következtében kiszáradt a meder és a nádas jó kaszálónak bizonyult. Az uradalom becserélte a templom szántóit rétekre és az új Morigl-nak nevezett dűlőben is juttatott neki réteket. Így a templom összesen 29 hold kaszálóval rendelkezett, aminek bére a templom bevételét a 300-500 ft-ról egyszerre 900, sőt 1200 ft-ra is felemelte. Így volt lehetséges, hogy 1874-ben 2000 ft-on a templom állagát, 1878-ban pedig 3000 ft-on a templom berendezését rendbehozzák. Az 1880-as évek elején a Fertő vize ismét kezdte elönteni a réteket és az adóhivatal évről évre újabb rét adóját volt kénytelen leírni a templom előírásából. A megmaradt rétek azonban továbbra is biztosították a templom jövedelmét és hogy csak egy példát említsünk, 1919-ben, tehát amikor a pénz értéke gyengült, 1163 K perselypénzzel szemben a rétek 2585 K-t, 1920-ban az 1804 K perselypénzzel szemben 9997 K-t hoztak a templomnak.
Nagyon kevés bevételt jelentettek a templomnak az alapítványok, mert a keresztalapítványok jövedelme a szobrok fenntartására, a misealapítványok jövedelme nagyrészt a pap és a kántor díjazására szolgált.
Kurcsy plébános egy nagy könyvben összeírta az alapítványokat. Ebből kitűnik, hogy 1747-től 1910-ig összesen 77 alapítványt tettek. Közülük 73 a misealapítvány, 4 pedig a fenntartási alap. Az előbbiekért évenként 156 szentmisét kellett szolgáltatni. Az alapítványok összege 9808 ft-ot és 2228 K-t tett ki. Az 1812. évi devalváció következtében először a régi, majd az első világháborút követően az újabb alapítványok is értéküket vesztették.

A plébánia

Ha az 1438. évi és az 1511. évi okiratok csak a templomról szólnak is, egyidejűleg mégis a plébánia meglétét is bizonyítják, mert hiszen a templomban folyamatos istentiszteletet egy állandóan helyben lakó papnak kellett tartania. Ezt a papot a legrégibb idők óta mindig a győri püspök küldötte és eltartásáról részben az uradalom, részben pedig Rákos község tartozott gondoskodni. Az uradalom egy egész telket jelölt ki a plébánia számára házzal és birtokkal, amely után adót és dézsmát nem fizetett. Telkeinek megművelését a község népe robotban végezte, ők ezzel járultak a pap megélhetéséhez.
Ősidők óta az a ház szolgált plébánia épületnek, amelyben később a községi iroda (tanács iroda) került elhelyezésre. Ez a régi plébánia épület akkor lett községházzá, amikor Draskovich (I.) György megszerezte a községnek a mezővárosi címet (1582) és új plébánia épületet emelet fel egy sessiós telken. Az 1651. évi vizitaciós jegyzőkönyv szerint elég takaros épület 2 szobával, kamrával, pincével, 2 istállóval, és kert tartozik hozzá.
Úgy látszik, hogy az új plébánia építésére eladták a plébániai földek nagyrészét, mert az 1641. évi jegyzőkönyv szerint csak 6 hold szántón, 4 szőllőn és 4 kaszás réten gazdálkodott a plébános a jobbágyok segítségével, akik a szőllőket egészen megművelni, a földekhez fuvart és munkát adni voltak kötelesek. Az 1651. évi jegyzőkönyv érdekes feljegyzése, hogy a plébánia szántóit három nyomásos beosztással művelték.
A föld fogyása miatt más jövedelmet is élvezett a plébános. Így az uradalmi malomtól évi 12 köböl gabonát, a községben minden negyed telekből egy köböl, összesen 42 köböl rozsot kapott. Fát az uradalomból annyit vételezhetett, amennyi szükséges volt, és azt a község vágta és szállította haza. A szedecima megváltásaként az uradalomtól naponként egy pint bort kapott. Ezenkívül a húsvéti hétben 6 napi szabad bormérése és ún. germán stolája volt neki, amely szerint a keresztelésnél 18 krajcárt, házassági hirdetésért 15 kr-t, nagy temetésnél 1 tallért, csendes szentmisénél 10 garast, énekes misénél 1 ft-ot kapott.
A plébánosnak megkülönböztetett helyzettel bírt a községben. Ahogy a nemesek, ő sem fizetett adót, sem decimát, s robot munkára sem volt kötelezhető. Az uradalom védelme alatt állott, világi hivatalt nem viselt. Földjeit nagyrészt a község művelte, ő pedig tartozott lehetőleg minden idejét és tehetségét a lelkek megmentésére fordítani, a híveket a szentségekben részesíteni, értük és nekik szentmisét bemutatni, értük és velük imádkozni, vasárnaponként a felnőtteket és a gyermekeket a hit teljes ismeretére tanítani, a híveknek ügyes-bajos dolgaikban útbaigazítással szolgálni.
A középkorból egyetlen plébánosnak a nevét sem ismerjük. Az első ismerős plébános az a Mátyás volt, akit a Soproni Levéltár több okirata rákosi plébániája után egyszerűen Rákosi Mátyásként (Mathias von Groisbach) emleget. Ő volt a felügyelője az ispotály rákosi malmának, amelyet Wetzer Farkas vett meg. Wetzer 1534-ben írt végrendeletét mint tanú írta alá, és Wetzer visszaadta neki azt az ezüst kelyhet és pacifikálét, amelyet a plébános szükségében Wetzernek elzálogosított. A fent említett Mátyás, Wetzer halála után folyamodott Sopron városánál egy papi beneficiumért és amikor kapott egyet, lemondott plébániájáról és Sopronban telepedett meg, ahol 1541. szeptember 3-án végrendelkezett.
A következő, név szerint ismert rákosi plébános Engel János, aki 1567. május 22-én tanúként írta alá Miklós neje, Orsolya asszony végrendeletét.
Legközelebb 1578-ban tűnik fel ismét egy plébános, Eberding András, akit Szászországból katolikus hite miatt elűztek és aki azon a címen, hogy teológiai tanulmányai minden pénzét felemésztették, Sopron városától papi beneficiumot kért. Lehet, hogy kapott is, mert 1593-ban Sopronban élt.
Ekkor azonban már más volt a rákosiak papja, mert 1585-től kezdve a soproni oklevelekben többször is van említve rákosi plébánosként Kristoforics Jakab, aki németek közt élve utóbb a Mörch Jakab nevet vette fel. Ő költözött elsőnek a Draskovich által a templom mellett épített új plébániaházba. Püspökei és az itt vizitáló bécsi Klosterrat 1594-ben igen meg voltak vele elégedve. Egyházi előljárói Ludechius halála után őt ajánlották soproni plébánosnak, de sok befolyásos ember közbenjárására akkor a város mást választott. Viszont 1601-től kezdve megbízták a plébánost (de csak személyre szólóan) az ágfalvi és lépesfalvi hívek és templomok gondozásával. Utóljára egy 1612-ben kelt végrendeletben szerepel mint tanú.
Utána Gruispeck János lett a rákosi plébános. Róla keveset tudunk. Nővére Fuchs nevű férjével bírta a Liget-malmot. Ő 1624-ben írt végrendeletében egy imperialis tallért hagyott Gruispeck Jánosra.
Utóda Ströbele János osztrák pap lett és amint ilyen, Somfalvát is adminisztrálta. Ő innen 1638-ban Komáromba került, majd miután a soproni plébániától majd miután a soproni plébániától Draskovich György elütötte, Feketevároson lett plébános és ott is halt meg.
1638-ban a szász származású Henke György került ide plébánosnak, őt filozófiai és erkölcstani tanulmányait követően az augusburgi püspök szentelte fel. Henkét említi az 1641. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv. Somfalvát is ő látta el.
Az 1651. évi egyházlátogatás Moser Fülöp ágostonos rendi szerzetest találta itt plébánosként. Ő Stájerországból származott, a logika és erkölcstan elvégzése után a seckaui püspök szentelte fel. A nép és a püspök is nagyon meg voltak vele elégedve. Mivel Somfalvát mint filiát elvesztette, Rákos évi 100 ft pótlékot szavazott meg neki. Moser végéigélte a Draskovich per összes kilengéseit, s a rákosiak panaszlevelükbe őt is bevették, mint akinek malombeli járandóságát Draskovich nem utalta ki. Hodászy püspöki intéző 1651-ben a többi közt Moser plébánost is tanúnak használta fel, amikor kiadott parancsának teljesítését a rákosiak megtagadták. Emiatt megneheztelt rá a rákosi községi előljáróság, nem jelent meg az egyházlátogatáson és a jegyzőkönyvet sem írta alá. Moser ekkor 31 éves volt.
Hogy innen máshová került-e, vagy meghalt, nem tudjuk, de csak 1659-ig volt Rákoson, mert az ez évi egyházlátogatás Belliperg Károly vratislavai (Boroszlo) kanonokot találta az itteni plébánián, aki 54 éves és három hónap óta plébános. Jó hírnek örvendett a hívek között és jó szónok volt.
Mint látható, a győri püspökök németül nem tudó saját pap hiányában kénytelenek voltak külföldről papokat keresni, vagy az onnan jelentkezőket az egyházmegye szolgálatába fogadni. Így történt ez Bellinperg kanonok után is, amikor az új püspök, Széchenyi György egy tiroli bencés papot, Schmittecker Placidot helyezte be a rákosi plébániába. Ő csak németül tudott, a községi emberek bemondása szerint veszekedő természetű, gyanús életű személy volt, mert együtt élt a házában lakó nővel. Ezt jegyzi fel róla az 1663. évi vizitáció jegyzőkönyve. Nem is maradt itt, Széchenyi elbocsátotta az egyházmegyéből és Rákosra Pasich Mátyást küldötte, aki már a győri szemináriumban nyerte képesítését. 1672-ben az udvari kamara soproni processusában, amelynek lefolytatására Mednyánszky protonotarius több megyei nemest és néhány papot is meghívott, Pasich Mátyás is szerepel.
Pasich 1674-ben már nem volt Rákoson, mert az ez évi vizitáció megállapítása szerint Száricz Mátyás, 28 éves nagyhőflányi horvát pap töltötte be Rákoson a plébánosi hivatalt, akit Kollonich püspök szentelt fel, Kasza Ferenc kanonok iktatott be. A hívek képviselői dícsérték prédikációit, kifogástalannak mondták életét, csak a mester jegyezte meg, hogy a téli hidegben olykor a plébánián keresztelt és egy kereszteletlen gyermeket beszentelt a temetőben. Száricz 1683-ig működött a plébánián. Azt, hogy a török felvonulás alkalmával mi történt vele, nem tudjuk.
Utóda a rákosi születésű Oszbold (Oszwald) Mátyás lett, aki még csak 4 éves pap volt az 1685. évi vizitáció alkalmával. Plébániája és temploma leégve, mindenből kifosztva, maga nagy szegénységben él (párbére ekkor csak 5 köböl volt az előző idők 43 köbölével szemben), legtöbbször a meggyesi plébánián tartózkodik, bár a plébániaház ott is elég kárt szenvedett. Nem tudjuk, hogy meddig maradt itt plébánosnak, de bizonyára az ő ideje alatt állították helyre a plébániát.
Az 1690-es évek elején Kollonich püspök egy büdöskúti származású horvát papot, Matusovits Mátyást helyezett ide más plébániáról. Őt találta itt az 1713. évi vizitáció mint tiszteletre méltó öreget, aki 74. évében járt, 49 éve viselt papi és 31 éve plébánosi szolgálatot. A kuruc harcokban lakását kifosztották, házát megrongálták – ez még akkor is rossz állapotban volt. A napi 1 pint bor és 2 kenyér helyébe, amit az uradalom Oszboldnak egy ideig nem tudott megadni, akkor az uradalom évi 12 urna bort és 12 köböl rozsot adott a plébánosnak, aki a vizitáció idején már 16 hold földet bírt, de viszont öregsége miatt káplánt is tartott Őt maga fizette évi 100 ft-tal. Matusovits 1714-ben halt meg és Rákoson temették el.
Utódává Keresztély Ágost bíboros Hauser Jánost (1714-1739), egy soproni mészáros fiát nevezte ki plébánossá, aki különösen az 1713. évi pestis idején mint káplán önfeláldozóan ellátta a betegeket és a haldoklókat. Tevékeny lelkipásztora volt a községnek és mint jó gazda a háza táján is rendet teremtett. Ám az 1728. évi tűzvész a plébániát újra elpusztította és sok kárt okozott a templomban is. Ezen károkat dícséretes buzgósággal hamarosan helyrehozta. A tűzvészben odavesztek az 1650 óta vezetett anyakönyvek és csak egy kisebb könyv maradt meg, amelyben 1690-1715 közti kereszteltek és néhány évről a halottak vannak bejegyezve. Ez is részint az égés, az oltás által olyan kárt szenvedett, hogy a feljegyzésekből csak kevés olvasható. A tűzvész előtti utolsó évekről Hauser a bemondások lapján iparkodott rekonstruálni a kereszteltek adatait. A tevékeny lelkipásztort Groll püspök az elhalt Markl Mátyás kismartoni esperes helyébe a ruszti kerület esperesévé nevezte ki. Mint ilyen bírta a püspök bizalmát. Több esetben a soproni beneficiátusok beiktatását is rábízták, sőt börcsi apáti címet is kapott. 1736-ban szülővárosa megajándékozta őt a Keresztelő Szent János beneficiummal. Esperessége idején püspöke megbízásából ügyesen elvégezte a balfi és kópházi addig egyesített plébánia szétválasztását. 1739-ben az elhalt Horváth Antal után Sopron városa őt választotta meg plébánosává, amely állásban 1745-ig közmegelégedésre működött. Sopronban temették el.
Zichy püspök a rákosi plébániát 1739-ben Vesits (Besits) Mihály addigi ágfalvi plébánossal töltötte be. Ő is soproni születésű volt. Ágfalván, Lépesfalván rendbe hozatta a templomokat, buzgó papja volt népének, ezért esett rá a püspök választása. Rákoson is buzgón működött egészen 1753-ban bekövetkezett haláláig.
Utóda Stemmer Nándor lett, akinek származásáról és életéről keveset tudunk. Neve szerepel a győri szeminárium növendékei között. Itt Rákoson az erőszakos Vinczi bíróval tartott és izgatott az uradalom tisztviselői ellen. A községben pártoskodása miatt nem szerették. Vinczi bukása után 1764-ben ő is más plébániára távozott.
Annál nagyobb kedveltségnek örvendett utóda, Bobits Mátyás (1764-1772), akit lelkipásztori buzgóságáért vasvári címzetes kanonoknak, majd a ruszti kerület esperesének nevezett ki a püspök. Korai halálát – amely 50 éves korában következett be – 1772-ben mindenki meggyászolta. Primes soproni apátplébános őt a templomban épült új kriptába temette.
1772 augusztus havában plébánosként már Harrer János keresztelt itt. Középiskoláit Sopronban, a filozófiát Pesten, a teológiát a győri szemináriumban végezte. 1762-ben szentelték pappá. Több helyen – így Sopronban 6 évig – volt káplán, és 1772-ben nevezte ki Zichy püspök rákosi plébánosnak. 1772-1797 között, 26 évig gondozta nagy buzgósággal híveit, akiknek életével is szép példát mutatott. Az ő idejében, 1777-ben kapta meg a templom Zichy püspök bőkezűségéből a művészi főoltárt és az új berendezést. Ugyanezen évben egyházlátogatást is végeztek itt. Harrert a püspök a kerület esperesévé és tiszteletbeli kanonokká nevezte ki. Mikor 1777-ben Janisch Mátyás jobbággyal kihalt a családja, az uradalomra visszaszállott 18,5 hold szántót és 2 [kaszás] rétet végleg a plébániához csatolta a püspöki földesúr. Harrer élete végén sokat betegeskedett. A Geiger krónika írója feljegyezte, hogy 1795-ben meghalt, de feléledt tetszhalálából és egy évvel később, 1796. szeptember 1-jén hunyt el. Wachtler soproni városplébános temette a templom mellé, ahol barokk epitáfiuma ma is hirdeti buzgóságát.
Őt Kibling József követte a plébánián (1797-1806), aki Fengler püspök halála után is méltatlankodva panaszkodott a királyi kamarának a plébániaház elhanyagoltsága miatt. Ugyanis azt a 40 év előtti tűzvész után csak felületesen renoválták, különben is kicsi, káplánjával együtt alig férnek meg, kamarája, kútja nincs, utca felőli ablakai oly alacsonyak, hogy bárki beléphet rajtuk. Még a jobbágyok is lenézik, mert ők jobban laknak. Kérte, hogy a Fengler hagyatékból utaljanak ki a ház nagyobbítására. De a királyi kamara is csak jelentéktelen javításokat végeztetett. Kibling rövid ideig volt plébános. 1806-ban valami ragályos betegség tört ki a faluban. Nyolcan haltak meg e betegségben, mind a nyolcat ő látta el, s kilencedikként őreá ragadt e betgeség és véget vetett életének.
Doslern Antal volt soproni káplán következett utána (1806-1809). Csak 3 évig működött, 1809-ben végrendelet nélkül hirtelen meghalt. Vagyonának 1/3-a Vilt püspök rendelkezése szerint a templomé lett.
Még ez évben Miskey Antal püspöki titkár került Rákosra (1809-1810), de már a következő évben meghalt. Őt a templom mellé temették el és neoklasszikus síremléket emeltek neki. Miskey a templomra 2000 ft-ot hagyott.
Utódjául Vilt püspök Ulrich Remigiust küldötte Rákosra (1810-1815). Ulrich trinitarius szerzetesként működött Nagyszebenben. Amikor II. József feloszlatta a rendházat, Győrbe költözött rokonaihoz és csekély nyugdíjából élt. A püspök felvette az egyházmegye papjai közé és a győrújvárosi plébánia adminisztrálásával bízta meg, amely munkakörét 17 éven át oly épületes buzgósággal látta el, hogy jutalmul kinevezték rákosi plébánosnak. Szerzetesi egyszerűségben, buzgón működött itt is. Ő látta el a betegek szentségeivel a szélütött Vilt püspököt, aki Rákoson halt meg. A pénz devalvációjakor leszállott a plébánia alapítványainak értéke, azért a szentmisék számának apasztását kérte. A meggyesi filia miatt összeütközésbe került Weisz nevű káplánjával. A káplán addig mindig a plébános kocsiján járt át Meggyesre, de mivel Ulrich nem tartott lovakat, bizonyos összeget fizetett neki fuvarváltság címén. Ezért az összegért azonban a káplán nem kapott fuvart, a gyalogjárást viszont megtagadta és az esperes útján kért orvoslást. A megtartott vizsgálat arra kötelezte Ulrichot, hogy minden alkalommal egy aranyat fizessen a káplánnak. Ulrich inkább a lelkiekkel törődött és rossz gazda volt. Szőlleit is elhanyagolta, utána 1000 db karót kellett venni. Amikor jött, még 20 akó bor termett, utolsó évében már csak 6 akóra ment a termés. A szántóit nem trágyáztatta, kertje kerítését is elhanyagolta, öreg volt már. 1815-ben nyugalomba helyezték és Győrött halt meg.
A püspök 1815-ben Hohenegger Lőrinc (1815-1825) győri teológiai tanárnak adta át a rákosi plébániát. Ő iparkodott rendbehozni az előde alatt zilálttá vált anyagi ügyeket a plébániai gazdálkodásban csak úgy, mint a templomvagyon körül. A templom pénztárának kevés jövedelmét 2/3 részben évtizedek óta a gyertya-, olaj- és tömjénszükséglet foglalta le. Erre hivatkozva a püspöktől nagyobb összeget kért az elhanyagolt egyházi ruhák javítására és felfrissítésére. A püspök megadta neki a kért segélyt, viszont kifogásolta, hogy II József rendelete szerint takarékosan kellett bánni a gyertyákkal, a tömjénnel, az ilyen kis falusi templom mégis évenként nagy összeget ad ki e célra. Hohenegger védelembe vette a templomot, amelyben sok ünnepi istentiszteletet tartanak. A királyi kamara, amelyhez az ügy került, meghajolt az igazolás előtt és egyik évben, amikor a földek alig hoztak valamit, kiutalt a templom gyertya és olaj szükségletére 180 ft-ot, mégpedig a soproni harmincadhivatal pénztárából. A plébánosról érdemes megjegyezni, hogy teológiai tanár korában becses naplót vezetett a napóleoni időkről, nevezetesen 1809-ről, amely a Tudományos Gyűjteménybe nyomtatásban is megjelent. Mikor pedig 1825-ben győri kanonokká nevezték ki, akkor a protestánsok Berzeviczy Gergely által előterjesztett sérelmeire prímási megbízásból Hohenegger szerkesztette meg a válasziratot. 1842-ben halt meg Győrött, de Rákoson, hívei között kívánt nyugodni. A templom fala mellett pihen és sírját neoklasszikus sírkő díszíti. A Hohenegger-féle alapítványról majd az iskola tárgyalásakor emlékezünk meg.
1825-ben Putz Ferenc (1825-1847) budai születésű pap, a teológiai tudományok doktora került Rákosra. A rossz termések és hanyag robotmunka mellett állandóan passzív volt a templomvagyon mérlege, és a hiányt rendszerint a püspök pótolta. Putz plébános alatt szenvedte végig a község a kolera járványt, amely itt 76 áldozatot követelt. Ezeket a plébános és Sigl Márton káplán kivétel nélkül ellátták a végső szentségekkel. A következő évben a kolera csak elvétve mutatkozott, ellenben 39 gyermeket és felnőttet a vörheny ragadott el. Putzot 1835-ben a ruszti kerület esperesévé nevezte ki a püspök. Mint ilyen, ő végezte az általa kívül-belül megújított meggyesi templom megáldását. 1844-ben tűz ütött ki a községben és a nagy viharban 160 ház égett le, többi közt a templom zsindelyes teteje, a plébánia, az iskola- és a községháza is. A plébánosnak az uradalmi intéző a kastélyban ajánlott fel lakást, amíg Sztankovits püspök a plébániát újra fel nem építette. Közvetlen természete miatt a község sajnálta a plébános távozását, amikor Sztankovits előterjesztésére 1847-ben Győrré kanonoknak nevezték ki.
Utóda Kondvicska Márton bánhidai születésű, győrszigeti plébános lett (1847-1858), aki már az 1820-as években mint káplán működött Rákoson. Ő élte meg itt az 1848 utáni átalakulást, a jobbágyság és a robot megszűnését. A templomföldeket most már bérbeadás útján értékesítette, először évenként, később 6 évre. 1850-ben hozzájárult, hogy Meggyest, az eddigi filiát leválasszák az anyaegyháztól és önálló plébániává tegyék. Mivel ettől kezdve nem volt káplánja, az uradalom megvonta a plébániától az eddigi 300 db rőzsét, amibe Kondvicska nem tudott belenyugodni. Ismételt kérésére Karner püspök megadta ugyan neki, de csak személyére és így is minden évben újra kellett kérnie. Kondvicska 1858-ban, 69 éves korában halt meg és Rach Ferenc soproni apátplébános temette el a templom fala mellé, ahol utóbb egyszerű márványtáblával jelölték meg sírját.
A Moson megyei származású Tuvora Antal meggyesi plébános (1858-1873) lett Kondvicska utóda. Őbenne tevékeny lelkipásztort és jó gazdát nyert az egyházközség. Először rendbehozott egy elhanyagolt szőllőt. Azután a plébánia melléképületét hozatta rendbe és a patak melletti kertet kőkerítéssel foglalta be. 12 év múlva a felmerült szükségletek szerint új, nagyobb gazdasági épületet emeltetett a plébánia udvar patak felőli oldalán és kutat furattatott az udvarban. Evégből 2250 ft kölcsönt vett fel a győri káptalantól 15 évi törlesztésre. Az évi 150 ft részletből 50-et a plébánosnak kellett törleszteni, 100 ft-ot pedig püspöki engedéllyel a templompénztár adott. Az utóbbi erre csak azért volt képes, mert 1866-ban Tuvora elcserélte a templom szántóit rétekre és így a templom jövedelmét jelentékenyen fokozta. Éppen a nagyobb jövedelem tette lehetővé, hogy a 100 év óta nem javított templomot restaurálja. Ő a restaurálásnak csak egy részét tudta elvégeztetni; a templom külsejét és a tornyot hozatta rendbe. A belső restaurálást régen tervbe vette ugyan, de már nem tudta elvégeztetni, mert Zalka püspök 1873-ban soproni kanonokká nevezte ki.
A templom belsejét utóda, Herz József (1873-1878) újíttatta meg és 1878-ra készült el vele. A közben esperessé is kinevezett plébánost 1878-ban a soproni káptalanban megüresedett helyre kanonoknak hívta be a püspök. Ott élt 1890-ben bekövetkezett haláláig. Életében is, végrendeletében is magas alapítványokkal tette emlékezetessé nevét.
Helyébe Rákosra a püspök saját titkárát, Kurcsy Jánost (1878-1918) küldötte plébánosnak, aki teljes 40 évig vezette híveit. Ragyogó díszben vette át elődétől a templomot, amelyen neki csak alkalmilag kellett kisebb javításokat végeztetni, de mindjárt kezdetben egy második sekrestyét is építtetett a meglévő mellé. A templomszereket egymás után újakkal cserélte fel, új kelyhet vett Bécsben, és különösen miseruhákat, templomi fehérneműt szerzett elegendő mennyiségben. Felfelé, különösen a vármegye és az uradalom irányába bátran képviselte a plébániának és híveinek érdekeit. Viszont rámutatott hívei hibáira is, mindig úgy, hogy azok érezzék jószándékát. Működésével kiérdemelte hívei bizalmát és szeretetét. A világháború kezdetén már gyengült egészsége és káplánt kért. Vérző szívvel látta, mint viszik el temploma harangjait és az orgonasípokat. A bánat ölte meg 1918-ban, két hónappal a háború befejezése előtt. Holtteste szüleivel, nővérével együtt a rákosi temetőben nyugszik.
Az elárvult plébániára Fetser püspök Mentes Domonkos (1919-1939) győri hittanár és székesegyházi sekrestye-igazgatót küldötte ki. Válságos időkben került ide. 1919-ben alaptalan feljelentésre forradalmi bíróság elé került, de felmentették. Zárkózott (nagyothalló), magányszerető természete miatt lassan tudtak vele hívei megbarátkozni, de azután nagyon megbecsülték gerinces viselkedéséért és buzgóságáért. Különösen az ifjúságért tett sokat. Az új apácaiskola szinte kizárólag neki köszönhette létét. Ugyanő javíttatta ki 1929-ben a templom külsejét, előzőleg pedig véglegesen rendbehozatta az előbb csak felületesen megépített templomtéri iskolát. 1939-ben meggyengült egészséggel nyugalomba vonult és Neszmélyen, az Örökimádás apácái templomában vállalt lelkiigazgatói állást. Ott halt meg 1956-ban.
Rohrer István soproni városkáplán (1939-1946) lett utóda, aki híveinek lelki és anyagi gondjait egyaránt magáévá tette és annyira összenőtt velük, hogy amikor a világháború után hívei 80 %-át kitelepítették Németországba, ő is velük ment és ott gondjukat viselte. A honvágy hozta Württembergből egy burgenlandi lelkészségre, ahol 1956-ban motorszerencsétlenségnek esett áldozatul.
Rohrer és hívei kitelepítésével a rákosi plébánia teljesen megújult, ennek további története nem tartozik bele célkitűzésembe.
A rákosi plébániának egyes időszakokban kisegítő lelkipásztorai, káplánjai is voltak. Az első káplán, akit ismerünk, Hauser János volt, akit Matusevics Mátyás plébános kért öreg korában maga mellé, hogy Meggyest ellássa. Mikor Hauser plébános korában esperes is lett, ekkor sok dolga lévén a kerületben, ő is tartott káplánt és ettől kezdve állandósult ez az állás. Az összes káplán nevét nem ismerjük, akiket ki lehetett kutatni, azok neveit itt adjuk közre.

1713-ban Hauser János
1738-ban Feldkirchner Péter
1756-ban Seidl János
1762-ben Trummer József
1786-1788-ban Presits Ignác
1789-ben Hutter Pál
1790-ben Tóth Lipót
1791-ben Roth Ferenc
1795-ben Engelhard M.
1796-ban Presits Ignác
1797-ben Heilig János
1798-ban Benedikt Mihály
1799-1802 során Stangl Mihály
1802-ben Dohnál Mihály
1806-ban Mikuska Mihály
1806-ban (!) Lakner István
1807-ben Weber Jakab
1810-ben Prileszky Imre
1810-ben (!) Hammarschmid M.
1811-ben Tauber Ferenc
1812-ben Palocsay János
1813-1816 során Weisz József
1817-1827 során Kondvicska Márton
1827-ben Novák Antal
1827-ben (!) Bauer András
1829-ben Lehner Mihály
1831-ben Scherz Károly
1832-1839 között Siegl Márton
1839-ben Wennesz Pál
1842-1845 során Biró István, aki itt halt meg.
1845-ben Beke István
1847-ben Michl Jakab
1848-ban Cziráky Alajos
1850-ben Wittmann Ferenc
1858-ban pater Placid, adminisztrátor
1873-ban Bors Károly adminisztrátor
1915-ben Busch József
1919-ben Preisegger Lajos
1925-ben Hanifl Illés
1929-ben Orowits Ferenc
1932-ben Krainz Ernő
1933-ban Horváth Kis Ambrus
1934-ben Németh Kálmán
1934-ben (!) Schmall István
1938-ban adminisztrátor
1938-ban (!) Fennesz György
1939-ben Póka György
1940-ben May László
1941-ben Böck János
1944-ben pater Szili Vince
1945-ben Weinhandl József
1945-ben Geiszbühl Mátyás kisegítőként

A plébániai javadalom

Mivel a középkorban a megélhetést általában a föld jelentette, azért a plébánia alapításakor a földesúr a lelkipásztort is beosztotta a telektulajdonosok közé. Neki egy telek jutott osztályrészül a hozzá kijelölt földekkel együtt. Mint a már említett okiratokból kitűnik, a plébánia telke a lakóházzal eredetileg – mikor a falu még kisebb volt – a kastélytól nem messze, azzal szemben állott, ott ahol ma a tanácsháza van. Mikor Draskovich bíboros 1582-ben mezővárosi rangot szerzett Rákosnak, akkor a községben feljebb, a templomot körülvevő temető mellé építtetett egy új plébániaházat. Szerény, két szobás lakása volt itt a plébánosnak. Ez a lakás habár többször kirabolták, felégették, nem nagyobbodott akkor sem, amikor a meggyesi filia miatt káplánt is kellett tartani. Sőt volt idő, amikor nagyon is el volt az épület hanyagolva, mint pl. Kibling plébános idejében, akinek elkeseredett panaszleveléről fentebb már szó esett. A több mint két századon át változatlan nagyságú épület 1844-ben egy nagyobbnak adott helyet, amikor a község legnagyobb részével a plébánia is leégett. A kifizetett biztosítási díj mindössze 150 ft-ot tett ki, de segített a kegyúr, Sztankovits János püspök, aki saját költségén megfelelő paplakot állíttatott a rákosi plébánosnak. A régi helyén különös díszítés nélküli neoreneszánsz stílusra emlékeztető emeletes házat építtetett, amelyben az emeleten a plébános részére iroda, lakó és hálószoba, vendégszoba és nagyebédlő készült, míg a földszinten a káplán szoba, az alkalmazottak lakása és a mellékhelyiségek voltak elhelyezve. Sztankovits joggal rakatta fel az udvari főbejárat fölé a maga címerét, mert a ház, amely változatlan alakban ma is megvan, egyik legszebb épületét alkotja a községnek.
Többször változtak ellenben a melléképületek, míg 1871-ben Tuvora Antal plébános egységesen újjá nem építtette azokat. Abból a 2250 ft kölcsönből, amit 15 évi törlesztésre a győri káptalantól vett fel, az udvar patak felőli oldalát egy hosszú épülettel teljesen lezárta, amelyben pajtát, ló- és tehénistállót, magtárt és ólakat képeztetett ki, míg az addigi melléképületet faházzá alakíttatta. Ugyanő a Seltenhofer céggel kutat furatott az udvar közepébe. A kút azonban nem felelt meg a várakozásnak, s bár időnként még sok pénzt fordítottak a rendbehozatalára, végül mégis használhatatlanná vált és egy közelebb eső utcai kút szolgáltatta a vizet a plébániára.
A plébánia telkéhez tartozik még a patak felőli köves, meredek lejtő, valamint a völgyben fekvő kert, amelyet egyik oldalán a patak határol, több oldalán pedig kőfallal van körülvéve.
A ház és az udvar 384 négyszögöl, a lejtő 149, a kert pedig 885 négyszögölet foglal el.
A plébános megélhetéséhez a legnagyobb összeggel a földbirtok járult. Így állapítja meg ezt az 1896. évi országos kongrua-összeírás. A plébánia egy telkes földbirtoka azóta, hogy Zichy püspök a Janisch Mátyás-féle földeket 1777-ben a plébániához csatolta, másfél évszázadon át csak keveset változott és az 1923. évi birtokív szerint 24 hold szántóból, 13 hold rétből, 11 hold nádasból és 1 hold 1000 négyszögöl szőlőből, összesen 49 hold földből állott. Ez a föld összesen 32 dűlőben feküdt a községhatár minden részében, akárcsak a jobbágyok, illetve a földmívesek földjei. A földekből az 1896. évi kongrua-összeírás 723 K tiszta jövedelmet állapított meg.
A második legnagyobb jövedelmi forrás volt a kegyúr hozzájárulása. Ez állott évi 24 mérő rozsból, 30 öl fából, 400 kéve rőzséből, 12 akó borból és 2 szekér szénából. A 24 mérő rozsból egy ideig a malmok szolgáltattak 12 mérőt. Amikor az uradalom eladta azokat, a szolgáltatást magára vállalta. Fát a község tartozott vágatni és haza szállíttatni. A 400 kéve rőzsét a káplántartás megszűnése után is megadta az uraság, de vágása és szállítása a plébános kötelessége volt. A 12 mérő rozs és 12 akó bor tulajdonképpen a sedecima pótlása volt. A kegyúri hozzájárulás értékét az összeírás 697 K-ra becsülte.
A harmadik, szintén tekintélyes jövedelmet a község szolgáltatta. Ebben szerepelt a párgabona, amelyet minden negyedtelkes fél mérő rozsban fizetett, továbbá 4 hold szántónak és a szőllőknek megmunkálása, évi 100 K készpénz, 5 nagyünnep alkalmával kiutalt tiszteletdíj és a litániák tartásáért 4 akó bor és 4 szekér széna. E szolgáltatásokat a múlt század végén már nem természetben, hanem pénzben kapta a plébános éspedig az 1896. évi megállapítás szerint 378 K-ban.
A további jövedelmi forrásokhoz tartozott a stóla és a misealapok kamatai. Ez utóbbi 257, a stóla 100 K-ban volt megállapítva.
Mindent összevetve az egyik vizitációs jegyzőkönyvvel mi is azt mondhatjuk: Rákos elég tekintélyes jövedelmű plébánia volt, amelllyel a püspök tehetséges és jó erkölcsű papokat jutalmazhatott. Igen sokszor saját székhelyéről, Győrből küldött ide plébánosokat, s ha itt érdemeket szereztek, nagyobb címekkel ruházta fel, vagy felsőbb állásba juttatta őket. Ritka kivétellel a rákosi plébánosok hivatásuk magaslatán állottak és legtöbbször virágzóvá tették a lelki életet a hívek között.
Itt emlékezünk meg a két templomatyáról is. Ők voltak a plébános segítői, a hívek felé történő érintkezés “szervei”. A plébánossal együtt kezelték a templom pénzét, felügyeltek a templom földjeire, részt vettek a templomszámadás előkészítésében, sokszor ők is írták azokat. Vasár- és ünnepnapokon, körmeneteken ők voltak a sekrestyések. Közülük a következőket sikerült feljegyezni.
A legrégibb ismert templomatya, Gilles György nevét a már említett Orsolya asszony 1567-ben kelt végrendelete örökítette meg, amelyen ő is tanúként szerepelt.
1744-ben Voilits Márton
1761-ben Payer Fülöp és Hörmann Mihály
1792-1813 között Lory Ambrus és Hörmann Mihály
1813-tól 1818-ig Horváth Mihály
1813-tól 1845-ig Steiner Mihály (a számadásokat ő vezette)
1818-tól 1826-ig Schinagl György
1827-től 1845-ig Kikovátz Mátyás
1847-ben Hoffury György
1850-től 1868-ig Kikovátz Ferenc és Pfeiffer József
1868-tól 1871-ig Winkler József
1871-től 1888-ig Steiner György és Reinprecht Mihály
1888-tól 1904-ig Hoffury György és Wartha Mátyás
1917-ben Schinagl Keresztély
1918-ban Schrabeck Mátyás
1928-ban Schinagl és Kamper György
1946-ban Pfeiffer Flórián és Filipits Mátyás

Régebbi időben a templomatyák fáradtságukért a Liget-malmon innen eső rétet élvezték. Ezt a rétet 1810-ben elvonta tőlük Vilt József püspök és helyette 12 ft-ot rendelt nekik a templom pénztárából. Később is a templompénztár fizette nekik a tiszteletdíjat.

A temető

Hazánkban is, akárcsak egész Európában a keresztény berendezés már a középkor elejétől kezdve az elhalt hívek testének nyugvóhelyéül a templom körül elterülő, rendszerint fallal körülvett udvart választotta. Mély értelmű gondolat volt, hogy a meghalt hívek ott nyugodjanak, ahol értük a szentmisét mindennap bemutatják és ahol sírjuk és fejfájuk a templomba menő hívek számára emlékeztetők voltak, hogy azok értük is imádkozzanak.
A rákosi templom körüli 550 négyszögöles udvarban létesült az itteni temető és pedig akkor már, amikor a templom felépült, tehát a XIV. században. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek külön nem említik a temetőt, csak az 1713. évi jegyzi fel, hogy a temető fallal van körülvéve, de az elég rossz állapotban van.
Ebből a régi temetőből ma csak egyetlen barokk stílű sírkövet találunk a templom falában, nem messze a torony feljáratától. Van ugyan a templom külső fala mellett még négy papi sír (Harrer János – meghalt 1796-ban –, Miskey Antal – elhunyt 1810-ben –, Hohenegger Lőrinc – meghalt 1842-ben –, és Kondvicska Márton – elhalálozott 1858-ban.) Az elsőnek rokokó, a két következőnek neoklasszikus sírköve van, Kondvicska sírját csak egyszerű márványlap jelzi. Ez a négy sír már a régi temető lezárása után került ide. A régi temetővel kapcsolatban még megemlítjük, hogy magában a templomban is épült a padlózat alatt egy kripta a lelkipásztorok számára, de abban csak Bobits Mátyás esperes nyugszik.
Mária Terézia egészségügyi rendelete 1775-ben megszüntette a község beépített területén a templomok körüli temetőket. Az anyakönyvek nem említik melyik évben, de Rákoson is hamarosan a rendelet megjelenése után létesítettek egy 2 holdas temetőt a község végén, a fertői szőllők felé vezető dűlőút mentén. Erről a temetőről az 1829. évi vizitáció azt mondja, hogy nincs körülkerítve, a szarvasmarhák bejárhatnak, azért két ember felváltva őrködik a nyár során a benne. Ugyanakkor található ott ravatalozó kamra és temető kereszt. Mikor ez utóbbi fakereszt elkorhadt, a múltszázad derekán a Schrabeck házaspár állított egy neogótikus kőkeresztet. Később kápolnaszerű ravatalozót is építettek a temető közepébe. Ehhez 1892-ben Zalka püspök egy 56 kg súlyú harangot is szentelt. A régi sírkövek között találni lehet néhány kisebb rokokó stílűt, illetve elég sok a neoklasszikus, de legtöbb a neoromantikus sírkő. Különösebb művészi értékű nincs közöttük.
Az idők folyamán a temetőt körülárkolták és élősövénnyel vették körbe, hogy az állatok ellen megvédjék. A község népének szaporodásával Kurcsy plébános a temető megnagyobbítására is gondolt és evégből 1891-ben Bobits Józseftől megvette a temető egész nyugati hosszában húzódó szőllőt, amely 803 négyszögöl nagyságú és 650 ft-ba került. 1937-ben Mentes plébános a temető alján 1400 P-ért egy 695 négyszögölnyi szőllőt vett meg özvegy Berthánétól, és egy bizottságot alapított a temető bekerítésére. A kőkerítést Rohrer plébános készítette el nagyrészt a hívek ingyenmunkájával. A köveket az uradalom fizette ki. A Schrabeck házaspár által állított kőkeresztet akkor a temető leghátulsó sarkába, egy mesterséges magaslatra állították. Tulajdonképpen a temetőhöz tartozik a dűlőút túlsó oldalán elterülő szántó is, de ezt időközben eltulajdonították.

Útmenti keresztek, szobrok

Rákos lakói mély vallásosságának egyik kifejező jele a sok kereszt és szent szobor, amiket az idők folyamán a szabadban állítottak. Habár ezek a háborús pusztításoknak, különösen pedig az időjárás viszontagságainak erősen ki voltak téve, mégis több századon át jónéhány megmaradt közülük. Ezek történetét a plébániai feljegyzésekből, valamint a nép száján élő hagyományok alapján próbáljuk összeállítani.
Sajnos a régi egyházlátogatások közül egyik sem, még a Keresztély Ágost bíboros által előírt legterjedelmesebb sem terjeszkedik ki az útmenti keresztekre. Csak az 1873. évi, Zalka püspök által előírt vizitáció vette fel ezt a kérdést a megválaszolandók közé.
Ebben a jegyzőkönyvben 7 külső szoborról tesznek említést. Ezek a következők: 1.) a balfi út mentén álló Hermann-féle kereszt, 2.) a Páduai Szent Antal szobor a Sopron-felé eső erdőben, 3.) Szent Sebestyén vértanú szobra a Kőhida-felé vezető úton, 4.) és 5.) a Szűz Mária és Nepomuki Szent János szobrai a templom két oldalán, 6.) a város kapuján kívüleső Szentháromság szobor. A három utóbbi igen rászorul a renoválásra. Végül a 7.) a Szent Oswald szobor a Sopron-felé vezető úton, ez azonban romokban hever.
Kezdjük talán a legutóbbival. Jelenleg a községben élő legöregebb emberek hallottak beszélni az Oswald szoborról, de hogy az hol állott, azt nem tudják. A vizitáció jegyzőkönyve a Sopronba menő erdei utat jelöli meg helyéül. Mivel Szent Oswald angol püspök itt nem volt ismeretes, feltételezhetjük, hogy egy kereszt állott valamikor az erdei úton, amelyet a XVI-XVII. században itt élt jómódú Oswald család emeltetett és az alapító nevével jelölték meg a keresztet.
A vizitáció nem sorol fel minden emlékkeresztet. Ha tehát a megtalálhatókat időrendbe akarjuk szedni, akkor a felsorolást Donatus-kereszttel folytatjuk. Ezen a néven tartanak számon ma is a régi lakosok egy 4 méter magas karcsú oszlopot, amely a Kovács köz egyik háza mögött, annak kertjében áll. Az oszlop felett egy kőkocka van, három oldalán vájt bemélyedés található, most mind a három fülke üres. Hogy mire szolgáltak, nem lehet tudni. Lehet, hogy virág, lehet hogy kis mécs elhelyezésére. Ezt a kockát koronázza egy ősi szobor, amely csizmás, bőrnadrágos, kezeit imára összetevő, bőrnadrágos férfit ábrázol, akinek haja a nyakába kunkorodik, s a válláról hosszú köpeny omlik a hátára. A lábai előtt rozskéve van felállítva. Az oszlopon felirat található, amelyet nagyrészben el lehet olvasni. Az első sorban csak betűk vehetők ki: S..H..O..A. und Maria Hasich … derzeit Letgler in Kroisbach dieses Kreiz machen lassen anno 1643. Szent Donát püspöknek a szomszédos községekben több helyen is állítottak szobrot és különösen a vetések és termések védelmét várták közbenjárásától.
A sorrendben következő az a Nepomuki Szent János szobor, amely a volt uradalmi magtár falában van fülkébe állítva. A feszületet tartó szent lábánál egy beteg fekszik. A felirat Szent János Titkos jelenésének több idézetét és az 1731-es évszámot viseli. Tehát Szent János szentté avatása után 3 évvel állították, talán a püspök rendelkezésére.
A falun kívül, a Balf felé vezető út mentén állították 1734-ben azt a kis kápolnát, amely ráccsal elzárt fülkében egy Szűz Mária szobrot foglalt magába. Ez a kis kápolna 6 méter magas, valószínüleg mesterséges dombon állott. Mikor az ún. Kisrákosi utca kiépült, 1936-ban egy Kamper nevű halász házhelyéhez a kis kápolna helyét is igényelte, amire az engedélyt úgy kapta meg, hogy néhány öllel a falu felé a kis kápolnát faragott kövekből újra felépíti és a régi helyett egy modern szobrot belé helyez. Az eredeti kápolna kőlapfeliratát az új kápolna homlokzatába erősítették. A felirat azonban nagyon kopott és eredetére vonatkozólag mindössze a Catharina név és az 1734-es évszám olvasható.
A törökök bécsi veresége után hálából minmdenfelé Szentháromság szobrokat állítottak. Ebből a mozgalomból Rákos is kivette részét. A szobor az akkori városka végén állott, a kapun kívül, ahol a fertői dűlőút mentén később a temető létesült. A jelenlegi szobornak csak a Szentháromságot ábrázoló feje a régi, az oszlopot a múlt század végén újította meg a bécsi Baugesellschaft itteni kőfaragó műhelye.
Régiségét tekintve a következő a Szent Antal szobor. Ez a Sopronba vezető erdei út mentén, nem messze a város határától áll és az 1832. évi kolera megszűnése emlékére állították. Wartha Józsefné 1903-ban renováltatta és 100 K alapítványt is tett karbantartására. Az újabb évtizedek szabadossága következtében mára csak kőtöredékek maradtak a szoborból.
Kisrákoson az említett kápolnácskán innen található egy neogótikus kereszt, amelyet Hermann Mihály állított 1873-ban. Fenntartására 100 ft alapítványt is tett, és ennek kamataiból 1900-ban a Bild kőfaragócég renoválta.
Míg a patak-menti Nepomuki Szent János szobor a Szentet mint betegek pártfogóját hirdeti, a hívek mint a szent gyónás titkát őrző vértanút akarták megtisztelni, amikor neki a templom oldalán a papi sírok előtt állítottak egy oszlopon álló szobrot. A szobor azonban idővel nagyon megrongálódott, azért 1886-ban megújították. A toszkán oszlopot, s valószínűleg a szobrot is, a Baugesellschaft kőfaragó műhelye állította helyre 164,82 ft-ért. A számlát Wurdits János mester írta alá. E szobor előtt tartották május 16-tól nyolc napon át a Szent János litániákat, ami után a szent ereklyével áldást kaptak a hívek, akik ilyenkor nemcsak a templomteret, hanem még az útvonalat is ellepték, egész a régi postaépületig.
E szobor megfelelőjeként a templom másik oldalán is állítottak szobrot Szűz Mária tiszteletére. A rongált szobrot ugyancsak a Baugesellschaft kőfaragóműhelye útján 1892-ben megújította Brock György edlitzi tanító, Anna nevű özvegye; lourdes-i Szűz Mária szobrot tétetve helyére, s annak rendbentartásához 100 ft-os alapítványt is létesített. A szobor mellé vadgesztenyefát ültettek és amikor a fa nagyra nőtt, egy, a templom tornyot kereső villám a fába vágott és az alatta álló szobrot darabokra törte. A szobrot többé nem újították meg, hanem vettek egy lourdes-i szobrot és azt a templom oldalbejárati előcsarnokában állították fel.
Végül van még egy Szent Sebestyén szobor, amelyet a Kőhida-felé vezető út mentén 1871-ben Vinczi Erzsébet állíttatott és fenntartására 100 ft-os alapot tett le. Azóta a Fő utca meghosszabbodott a kőfejtőig úgy, hogy ma a szobor a házsorban áll.
Szép szokás volt ezen kívül, hogy házépítések alkalmával a homlokzatfal fülkéjébe egy-egy szent szobrát helyezték és a házat így az illető szent oltalmába ajánlották. Ma is szép számmal találunk ilyen házakat.

Leányegyházak, Meggyes

Alapítása után hosszú évszázadokon keresztül egymagában állott a rákosi plébánia és fiókközség nem tartozott hozzá. A közelében fekvő községek, Balf és Meggyes Sopron város tulajdonában voltak és a város ott külön plébániákat alapított. A reformáció terjedésével a XVI. században igen nagy paphiány állott elő és akkor átmenetileg Sopron városa a püspökkel egytértésben Mörk (Kristoforics) Jakab rákosi plébánosra bízta Ágfalva és Lépesfalva községek lelki gondozását. A megbizatás 1609-től kezdve csak Mörk Jakab személyére szólt.
Halála után második utóda, Ströbele János plébános megbízást kapott a püspöktől a somfalvi plébánia adminisztrálására. Somfalva leányegyháza maradt Rákosnak Henke György plébános alatt is. Az ő halála után viszont Somfalva önálló plébániává lett.
Ezeknél sokkal hosszabb ideig tartó megbizatást kapott a rákosi plébános Meggyes község lelki ellátására. Ez a megbizatás a meggyesi régi katolikus templomnak 1674-ben Széchenyi György és Kollonich Lipót püspökök által történt visszafoglalásával függ össze. Az 1681. évi soproni országgyűlés vallásügyi törvénye csak az ún. artikuláris helyeken engedte meg a protestánsok vallásgyakorlatát. A protestáns lelkészségek megszűntek, és itt is az összes lakók a rákosi plébános joghatósága alá kerültek. Így maradt a helyzet 1782-ig, II. József türelmi rendeletéig.
A meggyesi keresztelési anyakönyv bejegyzése szerint a templomot 1495-ben építette Sopron városa mint kegyúr. Ez időtől fogva Meggyes plébánia volt. Amikor Sopron 1565-ben elszakadt a katolikus hittől és luteránus lett, Meggyesre is luteránus lelkészt helyezett be. A lelkész tehát elfoglalta a templomot, a plébániát és annak birtokát, és a népet a luteránus valláshoz szoktatta. Balf, Harka és Ágfalva példája mutatja, hogy az íly térítés eredményes volt a németek között. Meggyesről ez kevésbé mondható el, mert bár katolikus pap oda nem járhatott, a község egyharmada nemzedékről nemzedékre tovább származtatta a katolikus vallást. Ez a község volt az egyetlen, amelyik fellázadt a város fennhatósága ellen, amiért 1600-ban a város kemény ítélettel sújtotta. Megfordult a helyzet, amikor 1674-ben I. Lipót abszolutisztikus kormánya az evangélikus pásztorokat összeesküvésben való részesedés ürügye alatt elmozdította állásaikból és a visszahódított plébániák ismét katolikus kezekbe jutottak. A vizitációk jegyzőkönyveiből tudjuk, hogy Szárits és Oszbold plébánosok Meggyest mint Rákos filiáját kormányozták. Ez a helyzet megmaradt az utódok alatt is, ezért Meggyes ellátására kápláni állást létesítettek Rákoson. A rákosi káplán járt át Meggyesre rendszeresen minden harmadik vasárnap istentiszteletre és hittanításra, de máskor is, valahányszor valami egyházi ténykedést kellett végezni. Fizetését és ellátását a plébánostól kapta, aki viszont a meggyesi plébánia javadalmát élvezte.
Ez a javadalom egy házból két lakószobával, 2 szőlőből, 6 hold szántóból és 3 kaszáló rétből állott. Volt 20 öl fája az erdőből és halászati joga 32 öl szélességben a Fertő parton . A községtől a káplánért külön 60 ft-ot kapott. A földeket a jobbágyoknak kellett megművelni, mind azt az evangéliumi pásztornál megszokták. Mivel azonban ez mindig hanyagul történt, a legtöbbször bérbe adták a birtokot a halászati joggal együtt.
Meggyes temploma a jegyzőkönyvek szerint kicsi, de szép. A törökök ezt is feldúlták, és az oltárt szétrombolták. A kegyszerekből csak egy kehely és egy miseruha maradt meg. Itt viszont, ha kárt szenvedett is, megmaradt a plébánia háza és Oszbold akkor ott is lakott.
A templom Szent Ulrik püspök tiszteletére volt felszentelve és csak egyetlen oltárral bírt. Tornyában a török betörésekor egy harang megmaradt, de azt át kellett önteni. Az öntést Glaser Mátyás bécsi harangöntő végezte 1684-ben. Egy másik, nagyobb harangot 1748-ban szereztek. Ezt már a soproni Pfisterer János készítette.
A templom szószéke és orgona-karzata kőből készült, de volt két fakarzata is az ifjúság számára. Új orgonát 1810-ben szereztek. A templom és a plébánia kegyura Sopron városa volt, akinek megbízottja mindig részt vett a templomszámadás évi felülvizsgálásán.
Itt is a templom körül helyezkedett el a temető és pedig rendesen bekerítve.
A templom vagyona 2 szőllőből, 8 hold földből és 1 rétből állott. A szőllőt 1799-ben eladták, mert a jobbágyok elhanyagolták. A földeket viszont ugyanezen okból bérbeadták és ez évi 240-400 ft jövedelmet hozott. Minthogy pedig a rákosival szemben a templomnak gyertyára, olajra csak 13-15 ft-os kiadása volt, a templomgondnok, a plébános és a kántor a búcsúi szolgálat fejében összesen 20 ft-ot kaptak. Továbbá, mivel az egyéb kiadás is kevés volt, az évenként megmaradt pénzt kiadták kamatra, így esztendőnként a templomszerek és ruhák beszerzését, illetve 1810-ben az orgonavételt, 1833-ban pedig az egész templom alapos megújítását – ami 3000 ft-ba került – maga a templompénztár tudta fedezni. Ekkor a püspök megbízásából Putz esperes plébános végezte a templom megáldását.
A meggyesi hívek általában mindenkor nagy szeretettel viselték gondját templomuknak. Ebben különösen a kántortanító és a gondnok járt elől jó példával.
Amikor II. József a szerzetesházak feloszlatásával egyidőben a lelkipásztori állásokat iparkodott szaporítani, akkor, a meggyesiek már 1784-ben folyamodtak, hogy ők is legalább helyi káplánságot kapjanak. Ekkor a községben 223 katolikus és 474 evangélikus lakó élt. A helyi jövedelem összeírása alapján a megyei bizottság ugyan javasolta helyi káplánság felállítását, de nem lett belőle más, csak hogy az ünnepeket nem számítva ezentúl minden második vasárnap kaptak most már szentmisét.
II. József türelmi rendelete megengedte az evangélikus vallás gyakorlását és így Meggyes is kapott ismét evangélikus lelkipásztort. Templomot is építettek, de torony nélkül. Ezért 1786-ban szerződést kötöttek a plébániával arra nézve, hogy a harangokat írásban lefektetett feltételek mellett hogyan használhassák. Egyenlőre úgyis közös maradt a temetőjük is. 1828-ban Juranits püspök engedélyével a katolikusok külön temetőt létesítettek, amit a plébános áldott meg.
Az 1804-1808 közötti évekből a plébániai levéltárban fennmaradtak katolikus hívekről készült feljegyzések, és pedig arról, hogy mennyi volt a gyónóképes és a kiskorú lakosság száma.
1804-ben 146 gyónóképes és 69 kiskorú —– 215 fő
1805-ben 138 gyónóképes és 58 kiskorú —– 196 fő
1806-ban 138 gyónóképes és 45 kiskorú —– 183 fő
katolikus hívő élt Meggyesen. A katolikusok a községben 16 egész telket birtokoltak.
A templom megújulásával, a plébánia épület rendbe hozásával a hívekben mindig hangosabb lett a kívánság aziránt, hogy a káplán minden vasárnap tartson nekik istentiszteletet. Végül is 1849. április 17-én az iskolában a katolikus testület és a plébános, Frantschitsch esperes jelenlétében oly egyezséget kötöttek, amelyben a meggyesi hívek a plébánosnak a földek teljes megművelését ígérték, sőt a terményeket készek voltak Rákosra is szállítani, a káplánnak külön 90 ft fuvardíjat ígértek, illetve 20 ft hitoktatási díjat, ha az minden vasárnap átjár Meggyesre. A megegyezést Wagner János templomatya és 12 egyházközségi tag írta alá.
Ezt a megegyezést Dresmitzer József – aki a püspöki szék három éves üresedése alatt mint káptalani helynök vezette az egyházmegyét – nem hagyta jóvá, mert új és pedig nagy terhet ró a plébánosra, aki ilyenformán az ottani segítőtársától egészen meg lenne fosztva, és pedig minden ellenszolgáltatás nélkül, mert hiszen a földek megművelésére addig is kötelezve voltak a hívek.
A dolog azért nem aludt el. A meggyesiek új felterjesztést küldtek Győrbe, hangsúlyozván, hogy ők készek maguk eltartani papjukat, válasszák el tehát Meggyest Rákostól, és legyen Meggyes megint külön plébánia, ahogy a régi időben volt. Mivel a vállalt kötelezettségek elégségesek voltak egy pap megélhetéséhez, azért 1850. december 22-én Dresmitzer helynök megküldte a döntést, hogy Meggyest elszakítja Rákostól, és önálló plébánia rangjára emeli, amelyből ezután a rákosi plébánosnak semmi jövedelme sincs. Új plébánosnak mindjárt ki is nevezte Vályi Mihályt, Rákoson pedig megszüntette a kápláni állást.
Ettől kezdve Rákosnak nem volt filiája. Igaz viszont, hogy éppen ezen időponttól kezdődően felbomlott a község zárt egysége, mert 1850-től kezdve egymás után létesült Kőhidán a cukorgyár, a határt képező Rákos-patakon innen a vendégfogadó és a szálló, ahol a cukorgyár alkalmazottai étkeztek és sokan ott is laktak. Az 1850-es évek végén a Virág major és a Pius major, végül pedig 1920-ban a vámhivatal létesült. Mindezek lakói egyházi szempontból a rákosi plébániához tartoztak.